MISKOL. DIGITÁLIS OSZTÁLYTEREM KÍNAI SEGÍTSÉGGEL

Együttműködő partnereivel közösen adta át a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézete digitális osztálytermét. Az új okostábla mellett hat munkaállomásos nyelvi labort is üzembe helyeztek.

A Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézete – kutatási és kulturális együttműködésben – a Pekingi Vegyipari Egyetemmel és a BorsodChem-Wanhua kazincbarcikai-jentaji vegyipari cégcsoporttal immár nyolcadik éve tevékenykedik az oktatás digitális fejlesztéséért. 2020 első negyedévében döntött úgy az intézet – a kínai féllel egyetértésben -, hogy az eddigieknél is jelentősebb mértékben invesztál digitális szolgáltatásainak és eszköztárának kapacitásába, Mindezt segítette a Pekingi Nyelvi és Oktatási Központ, illetve az LSK Hungária Kft. is.

Kuttor Dániel, az intézet magyar, illetve Liu Jie kínai igazgatója – aki élőben jelentkezett be Kínából – elmondta: a járvány számukra is komoly kihívást jelentett, ugyanakkor lehetőséget is kínált oktatási eszközeik modernizálására.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora felhívta a figyelmet: a pandémia kevés előnyének egyike, hogy felgyorsította a digitális oktatásra történő átállást. Eddig sem volt híján az egyetem a kínai kapcsolatoknak, ez a mostani esemény tovább mélyíti ezt – fogalmazott.

Leveli András, az LSK Hungária üzlet- és termékfejlesztési igazgatója az ünnepélyes átadás előtt több hallgatónak is tréninget tartott a tábla használatáról.  „Minden technológiafejlesztés akkor jó, ha valójában háttérben marad, ugyanis a valódi érték az azt üzemeltető ember” – emelte ki beszédében, hozzátéve, hogy „nem is annyira a digitális oktatás, sokkal inkább az úgynevezett hibrid oktatás okozta kihívásoknak kell ma már megfelelni, vagyis, hogy a helyben és a távolban lévők ugyanolyan szinten tudjanak részt venni az adott képzésen.”

Az ünnepségen a Zrínyi Ilona Gimnázium vezetői Fridrikné Várhegyi Renáta igazgató és Horváth Cserne igazgatóhelyettes is részt vettek. A miskolci Gimnázium 2014 óta a Konfuciusz Intézet megbízható közoktatási partnere.

Október második felében a Konfuciusz Intézet új oktatási és képzési programokat indít az érdeklődők számára. Várják a jelentkezőket!