Csütörtökön tartottak karriereseményt az Aldi vezetői, ahol elhangzott többek között az is, hogy a belépő szintű vezetői bért (a 9 hónapos betanulás után) bruttó 1,2 millió forint fölé emelték, az Audit pedig 3-as BMW-re cserélték – olvasható a G7 cikkében.
Az 1,2 millió forintos bruttó bér 798 ezer forintos nettó fizetésnek felel meg, ha a jelentkezőnek nincs még eltartott gyermeke. Ez az összeg majdnem a 3,5 szerese az országos átlagbérnek, ami a legutóbbi mérések szerint 233 ezer forint Magyarországon.
Három évvel ezelőtt az Aldinál havi bruttó 812 ezer forint volt a kezdő fizetés, ami gyermektelen munkavállalóknál 540 ezres nettónak felelt meg. A csomagba akkor beletartozott az Audi A4-es céges autó, illetve azzal is csábították a fiatal menedzser-jelölteket, hogy a kilencedik évtől kezdve bruttó 1,3 millió forintra emelkedik a fizetésük.
Van mibül
„Amúgy az EU költségvetési adatbázis szerint AZ A HELYZET, HOGY MÍG 2018-BAN MAGYARORSZÁG A SAJÁT BRUTTÓ NEMZETI JÖVEDELME ARÁNYÁBAN (GNI) 0,85%-NYI BEFIZETÉST TELJESÍTETT, ADDIG HOLLANDIA 0,62%-OT, SVÉDORSZÁG PEDIG 0,7%-OT.”
Aki ennek bedől,kérdezzen màr meg egy mezei dolgozót,hogy mennyire jó és,hogy meddig bírja!?😏
ez aldi Süd vagy Nord? Mert az Aldi Nordnál ennyit egy pénztáros is lazán megkap (2500 EUR bruttó körül). A világ egyik legmegbízhatatlanabb, legkevésbé hatékony autója meg mégis kinek kell? Adnak hozzá egy tartalék Suzuki-t esetleg, amivel valaki titokban követ ha megáll alattad a román gyakornokok által tervezett ukrán vendégmunkásokkal kínai alapanyagból bulgáriában összerakatott fostalicska és átülhetsz?
Ez egy boltvezetői fizetés?
BMW jó autó
·
Ma 16 óráig még lehet előválasztani Mezőcsáton az albán pékség mellett.
Támogatom Márki-Zay javaslatát: a pártok jelöljenek listán cigány közéleti személyeket.
a cigányok feje fölött, helyettük?
„A férfiak az előválasztásról beszéltek. A jobb szélen ülő magas, barna, bajuszos figura szerint Karácsony Gergely nagyon gyenge jelölt volt, mert azt hitte, csak a budapesti szavazókkal lehet győzni az előválasztáson, ráadásul nem is foglalkozott a vidék Magyarországával, pedig nélkülük nem lehet választást nyerni. A másik, kissé kopaszodó társuk azonban közbevágott, és azt mondta, hogy igaza lehet a Fidesznek, előre le van zsírozva ez az előválasztás, mert a Gyurcsány Feri nem hagyja, hogy csak úgy menjenek a dolgok a maguk útján. Az lesz, amit ő jóváhagy, mert ő a főnök, nincs mese. Végtére is neki van a legtöbb esze az egész ellenzéki felhozatalból. A harmadik férfi, miután bevizezte a homlokát, úgy fogalmazott, nehéz lesz bárkinek is győznie majd jövőre, mert azt be kell vallani, Orbán nagyon jó vezető és rendkívül okos politikus. Ráadásul most olyan komoly, pozitív gazdasági intézkedéseket hozott a nyugdíjasokat és a fiatalokat segítendő, amivel nem lehet vitatkozni. A negyedik, eddig csöndben gondolkodó társuk pedig egyenesen azt mondta, hogy bárcsak az ő oldalukon lenne akár csak egy ilyen szintű politikus, mint Orbán Viktor. Pont ezért, ahogy fogalmazott, nem fog elmenni jövőre a választásra, mert egész egyszerűen nincs olyan ember az ellenzéki oldalon, aki felvehetné a versenyt a jelenlegi miniszterelnökkel. Miután ez a kulcsmondat elhangzott, a társaság tagjai sóhajtottak egyet, és kénytelen-kelletlen, egyenként rábólintottak társuk véleményére, majd hozzátették: Orbán marad, de talán jobb is lesz így, mert ameddig nincs komolyan vehető baloldal, addig nincs értelme a kormányváltásnak sem. Majd egy nyomasztó csend után témát váltott a társaság, és a magyar labdarúgó-válogatott teljesítményét kezdték el értékelni.
Ez azért nem semmi.”