A tudósok szerint így van esélyünk egy repülőgép-szerencsétlenség túlélésére

Annak az esélye, hogy egy repülőgép-balesetben veszítjük el az életünket, a számítások szerint szerencsére igen csekély: 1 a 11 millióhoz. Mégis, sokan szoronganak, amikor repülőre szállnak. Létezik viszont néhány olyan intézkedés, amelyet megtehetünk egy katasztrófahelyzetben. Talán mondanunk sem kell, hogy az első lépés az, hogy alaposan megjegyezzük a légikísérők instrukcióit, akik a vészkijáratokra is felhívják a figyelmünket. Adott esetben akár már ennyi is életmentő lehet – írja az insh.world.

A fotó illusztrációFORRÁS: STOCKSNAP/PIXABAY

Amikor óránként több száz kilométeres sebességgel hasítunk a felhők között, miközben oxigénmaszkok zúdulnak az arcunk elé, nos, valószínűleg kevesen vannak, akik nem esnek pánikba. Mit csináljunk a sárga maszkkal, ha hirtelen nyomáskülönbség miatt kioldódik? Merre rohanjunk, ha vészhelyzetben kell elhagyni a gépet? És hol van a legbiztonságosabb hely repülőn? Számtalan cikk és azokban még több tipp szerepel, hogyan készüljünk fel az ilyen esetekre, akár egymással ellenkező utasításokat is adva.

A cikk a tudomány álláspontját figyelembe véve állítja azt, hogy a repülőgép-szerencsétlenségek akár túl is élhetők, és 6 olyan lépést sorol fel, mellyel növelhetjük a túlélési esélyeinket. Mindezt egy oktatófilm segítségével szemléltetik.

1. MEGFELELŐ ÖLTÖZET

Lehet, hogy a papucs kényelmes viselet, de vészhelyzet esetén nem fogja segíteni a menekülést, ahogy a magas sarkú cipő sem. A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület jelentése szerint a repülőgép-balesetek utasainak 68 százaléka a baleset után keletkezett tűzvészekbe hal bele. Tehát válasszanak hosszú nadrágot és hosszú ujjú inget – ezek jobban megvédik az embert a lángoktól és az éles tárgyaktól, illetve fűzős cipőt vegyenek fel arra az esetre, ha futni kellene.

2. BIZTONSÁGOSABB ÜLŐHELYEK

A Popular Mechanics repülőgép-balesetek elemzése szerint a legjobb megoldás az, ha a lehető leghátrább ülnek a repülőgépen. A repülőgép farka közelében tartózkodó utasok túlélési aránya 69 százalékos egy balesetben, míg a business classon és egyéb helyeken 49 százalék. Valójában viszont nincs olyan, hogy legbiztonságosabb ülés egy repülőgépen, mert valóban minden a helyzeten múlik. Függetlenül attól, hogy a repülő melyik részén ülnek, azt kell tudniuk, hol vannak a vészkijáratok. Amikor felszállnak a repülőgépre, számolják meg a sorokat a legközelebbi kijáratig, hogy megtalálják akkor is, ha a kabin füsttel van tele.

3. ÉBERSÉG A MEGFELELŐ IDŐBEN

A felszállás utáni első 3 perc és a leszállás előtti 8 perc a leginkább balesetveszélyes időszak az egész repülés során. Ezekben az időintervallumokban a cipőjüket mindenképp tartsák a lábukon, bizonyosodjanak meg arról, hogy a biztonsági övük rögzítve van, és az ülés előtti háttámlán lévő tálca legyen felhajtva. A hordozható tárgyakat mindig a szemben lévő ülés alá tegyék, így azt megakadályozzák, hogy a lábuk az ülés alá kerülve eltörjön. Mindig figyeljenek a biztonsággal kapcsolatos utasításokra, még akkor is, ha korábban már sokszor ültek repülőn, ugyanis nem minden gép egyforma.

4. A HIGGADTSÁG MÁR FÉL SIKER

A repülőgép-baleseteknél az első 90 másodperc a legfontosabb. Sokan annyira idegesek, hogy elfelejtik még azt is, hogyan kell kicsatolni a biztonsági övet. Ezért hallgassák meg figyelmesen a repülés elején elhangzó utasításokat. Persze, nem elég elméletben tudni a teendőket, hanem adott esetben valóban cselekedni is kell. Ha a gép zuhanásba kezd, csúsztassák a kezüket a combjuk alá, a térd mögött, és tartsák lehajtva a fejüket. Ha erre nincs elég helyük, akkor keresztezzék a kezeiket az előző ülés támláján, és arra hajtsák a fejüket. A legrosszabb esetben a hirtelen nyomásveszteség miatt oxigénhiányt fognak tapasztalni, és csak körülbelül 10 másodperc áll a rendelkezésükre, mielőtt elvesztenék az eszméletüket. Tehát, ha látják, hogy az oxigénmaszkok leengedtek, akkor mindig először magukra tegyenek egyet és csak azután próbáljanak meg segíteni ebben másnak is.

5. A TÁRGYAK NEM SZÁMÍTANAK

Ha evakuálják a repülőgépet, a lehető leggyorsabban cselekedjenek. Ne próbálják magukkal vinni a kézipoggyászt, hiszen előfordulhat, hogy kigyullad a gép. Ha olyan dolgot vinnének, ami túl fontos ahhoz, hogy elveszítsék, akkor tegyék a zsebükbe, hogy a kezük szabadon maradjon.

6. FUTÁS A GÉPTŐL

Ha a gép földet ér, nagy az esélye annak, hogy felrobban. Emiatt legalább 150 méterre el kell futni, és megvárni, amíg a mentők megtalálják. Jó mindenre felkészülni, de magától a repüléstől nem kell félni. A repülés történetében soha nem volt még biztonságosabb a repülés. A kereskedelmi repülésben világszerte átlagosan kevesebb, mint 500 halálesetet jelentenek évente. Azokból a repülőgépekből, amelyek balesetet szenvednek, az utasok több mint 95 százaléka élve száll ki.

http://A tudósok szerint így van esélyünk egy repülőgép-szerencsétlenség túlélésére