A Pesti Hírlap mintájára több vidéki nagyvárosban is helyi újságokat indít a Michaeli, Schwartz & Brit Media, mely ezáltal a megyei lapok kiadójaként is ismert, kormányközeli KESMA versenytársává válik – tudta meg a Media1.

A Pesti Hírlapot és a 168 Órát is tulajdonló Michaeli, Schwartz & Brit Media (korábbi nevén Brit Media), azaz a sajtóban Rogán Antal barátjaként is ismert Schabi Michaeli (Schabtai Michaeli) üzletember és Milkovics Pál közös vállalkozása új helyi médiumok elindítását tervezi még a közeljövőben, tehát még az országgyűlési választásokat megelőzően, méghozzá: Pécsi Hírlap, Nyíregyházi Hírlap Miskolci Hírlap Kecskeméti Hírlap, Kaposvári Hírlap Győri Hírlap Egri Hírlap Debreceni Hírlap Békéscsabai Hírlap és Soproni Hírlap neveken – írta a lap.

Hozzátették: az új lapokat a Pesti Hírlap mintájára tervezik elindítani, vagyis a Pesti Hírlaphoz hasonlóan ingyenesen lesznek elérhetők az olvasók számára, a lapok finanszírozását hirdetési bevételekből képzelik el. Az újságokban lesz központi (országos, tehát valamennyi lapban megjelenő) és kifejezetten az adott városok lakóinak szóló helyi tartalom is.

A Media1 úgy tudja, hogy az említett printlapok akár már a közeljövőben elindulhatnak, tehát még a 2022 tavaszi országgyűlési választásokat megelőzően.

A Media1 emlékeztet, Shabi Michaeli (Shabtai Michaeli) izraeli-grúz üzletember a nekik adott exkluzív interjúban elismerte, hogy Rogán Antal immáron 10 éve a barátja, de azt is hozzátette, soha nem voltak közös üzleti ügyeik, valamint azt mondta, a médiabefektetésének nincs köze a Rogánhoz fűződő kapcsolatának.