Skip to content

Puzsér: csak Zay győzheti le Orbánt

Puzsér: csak Zay győzheti le Orbánt

Facebook-oldalán gratulált Puzsér Róbert Márki-Zay Péternek az ellenzéki előválasztáson elért harmadik helyéhez.

Puzsér: csak ez az ember győzheti le Orbánt
Fotó: Youtube/ATV

Mint írja, olyan jelöltek buktak csúfosat, akik mögött nagyságrendekkel nagyobb erőforrások álltak (Fekete-Győr és Jakab),  Karácsony Gergely és Dobrev Klára pedig úgy végeztek előtte az első fordulóban, hogy kiderült: egyikükből a vidéki, másikukból a fővárosi ellenzékiek nem kérnek.

Puzsér szerint a három versenyben maradt – Gyurcsány Ferenc felesége, Gyurcsány Ferenc egykori beszédírója és Márki-Zay – közül egyedül Márki-Zay Péter a rendszerellenzék jelöltje.

Te vagy az, akire nem számít a Fidesz. Te vagy az, aki nem alkuszik meg Orbán Viktorral. Te vagy az ő 2022-es leváltásának az egyetlen szabad szemmel látható esélye

– fejtegeti a publicista, hozzátéve, ha Márki-Zay visszalép Karácsony javára, akkor megint a kisebbik rossz győz.

Ha visszalépsz Karácsony Gergely javára, hitelesíted azt, hogy a 2010 előtti elit zöld és rendszerkritikus alternatívának hazudva magát tovább bitorolja a kihívói pozíciót. Ha visszalépsz Karácsony Gergely javára, elárulod és kiszolgáltatod Orbán Viktor háztáji ellenzékének mindazokat a választóidat, akik a te személyedtől a politika morális megújítását remélik. S ne feledd: ha vissza is lépsz Karácsony Gergely javára, ezek az állampolgárok ettől még nem lesznek mind Karácsony Gergely szavazói – a többségüket soha nem tudod rávenni arra, hogy Tóth Csaba bűntársát válasszák

– írja Puzsér Róbert.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



8 Comments

  1. Névtelen
    2021.10.02. 08:20

    puzsi majd akkor ugasson, ha bárkit is legyőzött.

  2. Névtelen
    2021.10.02. 08:59

    Mindegy, mert egyik sem mondja ki az igazságot, ki sem mondhatja, hiszen hatalmasok ők közösen a Hunnia elme világkönyvtárnyi szereplő gárdájával, köztük a sátán népével, a Talmuddal, a cigánysággal, mint borsodi elmeosztály állandó világapokalipszist és nemi gyalázást végrehajtó csapásaival, meg a vas Rákóczi terével a kommunistáknak, narancsoknak, rengeteg halálnépével Romániának, mint főleg reformátusoknak, a pusztítóik mellett, melyhez a Rákóczi tér hozzáadta magát, a másik világ kivégzőivel együtt, spiritiszta feltámadóival a penitenciás tisztulóknak. Nincs más, ezeket jutalmazták is, mindenkit, aki ártott az emberiségnek egyszer is.

  3. Névtelen
    2021.10.02. 13:00

    Puzsérnak igaza van. De mégsincs. Sőt Gyurcsánynak is igaza van abban a tekintetben, hogy Karácsony, bár a szocikat, mint mondta „utálja”, mégis elfogadta dörgölődzve az MSZP pozició-ajánlatait. Ilyen értelemben már bárcás, bármennyire igyekszik szűznek mutatkozni. Látjuk Budapesten ki mindenkivel kénytelen osztozni, Tüttő Kata, Gy. Németh Erzsébet,stb., s ugyanez lenne miniszterelnökként, megszállnák a régi erők kliensei. Márki-Zay miniszterelnöksége esetén nagyobb esély lenne ezen erők visszaszivárgásának megakadályozására, ámbár az általa óhajtott „szakértői kormány” illúzió, hamar megbuktatná, nem is a Fidesz, hanem a legnagyobb frakcióval rendelkező DK. Mindenesetre miniszterelnökként ő se mondhatná, nem kötődik Gyurcsányhoz. E gy menekülő útvonala van. A helyzet az, hogy az ellenzéki miniszterelnöknek először Gyurcsányt kell legyőznie, (ez Dobrevnek se sikerülne, mégha akarná is meggyőzni bármiről), s ha ezen túljutna, de nem jut, akkor jönne Orbán. Legjobb volna egyszer s mindenkorra összeereszteni Gyurcsányt Orbánnal, öljék egymást, Márki-Zay meg szépen harmadikként induljon el önállóan. Kíváncsi lennék az eredményre…

  4. Névtelen
    2021.10.02. 14:41

    Én nem találom Puzsér facebook oldalát, csak egyet, amit a könyvével a tömegnek lezárt.

  5. Névtelen
    2021.10.02. 14:42

    Puzsér jósolgathat de még a politikai elemzők számításai sem jöttek be. Mindenki arra számított, hogy Karácsony lesz első Jakab meg a harmadik. Erre fel meg Dobrevet tolták meg a legelső helyre Jakabot meg gyakorlatilag kitúrták a harmadik helyről kitették a szűrét” gyakorlatilag. . Dobrev a győztes. Látszik, hogy ismét Gyurcsány akarja uralni a terepet és feleségét tolta előre. „Összegyúrcsányoznak” megint mindent. Visszahozva a 2002-2010 előtti időszakot 2022-re. Na ezt sokan nem akarjuk. Na ebből az emberek nem kérnek mert ha Dobrev nyer ismét váltópártok szintjére süllyed a politika. Jakab harmadik helyével lehetett volna váltás, változás de, hogy kipöckölték vagy a DK alkuk vagy a fidesz trollok miatt Jakab és Jobbik nélkül nem lesz sem korszak és sem kormányváltás. Dobrev a Gyurcsányné „polihisztorné”, Gyurcsány meg „polihisztorként” irányít a háttérből előretolva feleségét ebből sem kormány sem korszakváltás nem lesz. Dobrev DK lett legerősebb ellenzéki párt és letarolt mindenkit Karácsonytól, Jakabig és Gyurcsányné lett az úr a terepen és várható senki javára nem lépnek vissza így lehet ő lesz az előválasztás második fordulójának is nyertese. Márki Zay -t azért tolták oda harmadiknak, hogy ne, hogy Jakab legyen a harmadik mert a fidesz rettegett, félt ne, hogy Jakabbal változás legyen fideszesek már most tudják, hogy Márki Zay teszi majd a „koronát” „Gyurcsányné” Dobrev fejére megpecsételve ezzel Gyurcsány korszak újbóli visszatérését Gyurcsányné „királykisasszonnyal”. Visszahozva a 2002-2010 közötti időszakot 2022-re. Na ezt sokan nem akarják. DK ünnepel és boldog Gyurcsány, hogy Gyurcsányné az előválasztás első fordulójának győztese de a másodiknak is lehet elképzelhető. Mámoros álom ünneplésből majd viszont felébrednek 2022 tavaszán kijózanodva, felébrednek ,hogy amikor élesbe a nagy választáson Orbán viszont leszedi majd „Gyurcsányné” Dobrev fejéről a koronát és ráteszi Orbán saját fejére ismét megbosszulva ezzel ,hogy Orbán beint egyet, hogy csak azért se térhet vissza a Gyurcsány korszak. Így Orbán jövőre ismét nyer és a harmadik kétharmadot jövőre 2022-ben váltja a negyedik fideszes kétharmad. Viszont ha Karácsony nyer második fordulóban Karácsony is Gyurcsány díszletbábja mert Karácsony tanácsadója is volt Gyurcsánynak a 2010 előtti Gyurcsány korszakban tehát mint „udvari helytartó” Karácsony vele is „Összegyurcsányozódik” minden, Márki Zay pedig mint báb egy statiszta az egészben. Sokaknak sérelem, hogy nem Jakab lett a harmadik és csodálkoznak, hogy ekkora erővel miért nem Jakab nyert? Mert féltek ha ő lesz harmadik akkor ő vele lehet változás. Így, hogy kiejtették változás nem lesz. Márki Zay lesz aki Dobrevre „Gyurcsányné”-ra felteszi a koronát a második fordulóban előválasztásnál legalábbis a furcsa Dk alkuk miatt így tűnhet majd mert Gyurcsánynak mindenképpen érdeke, hogy Gyurcsányné a felesége legyen a miniszterelnök jelölt a második fordulóban is. Orbán ezzel pedig már most tudja ,hogy be is húzhatja a negyedik kétharmadot jövőre 2022-ben is ismét mert ő meg visszaveszi a koronát Orbán majd Dobrevtől és saját fejére húzza Orbán a koronát 2022-ben saját magát megkoronázva. Orbán bosszú megmutatja majd nem lesz itt visszatérése a Gyurcsány korszaknak. Főleg, hogy Október 23 lehet egy harciasított békemenet jön ott meg világgá kürtöli folytatjuk és győztünk végigvonaglanak majd a CÖF-el erős emberként mutatva magát amivel az ellenzéknek is üzen(het), hogy nem olyan könnyű engem legyőzni sőt le sem lehet így állandósítja magát Orbán a hatalomban legalábbis egy időre 2026-ig biztosan. Megakarja Orbán mutatni kőkeményen, hogy a jobboldalra van csak szükség nem a balosokra. Viszont ha nyer is Orbán 2022-ben lehet kiforrja magát egy igazi harmadik erő 2022 után egy valódi jobbközép idővel csalódott fideszesekből, igazi jobbikosokból, MI Hazánk Mozgalomból, függetlenekkel, polgári körből és egy ötös egység összefogással egy igazi jobbközéppel lehet legyőzhető lenne Orbán leghamarabb 2026-ban legkésőbb 2030-ban. Mert ezzel a Dobrev „Gyurcsányné” első helyezéssel előválasztási győzelemmel, hogy Dobrevet hozták ki elsőnek Gyurcsánynét vele nagyon úgy néz ki ,hogy settenkedne, sunnyogna vissza akar jönni a Gyurcsány korszak Gyurcsánynéval „összegyurcsányozva” mindent megint azt meg nem akarják az emberek. Mert egyszer már elzavarták őket 2010-ben akit meg egyszer elzavartak azt nem akarják visszahívni. Váltópártok szintjére süllyedt a politikai étlap kínálata kezdik belátni sokan vagy Gyurcsány van vagy Orbán ha nem Orbán és nem Gyurcsány akkor meg Gyurcsányné akar jönni politikai váltópártok uralják le a színt ezt kell itt látni hol egyik nyer hol másik ha egyiket gyűlölik jobban másik nyer ha másikat gyűlölik jobban akkor meg egyik nyer. Csak Gyurcsány trükkösen cselezve „betesz egy csavart” nem saját magát hanem feleségét tolva előre Gyurcsánynét de a háttérből Gyurcsány az úr.Jakabot kipöckölték, kitessékelték ez mindent elárul. De azért a fidesz is cseles mert fidesz aktivisták és fidesz trollok lehet Dobrevre Gyurcsánynéra és Márki Zayra szavaztak vagy szavaztattak mert tudták velük úgy sem győzhet az ellenzék. Mert mégiscsak fura, hogy ekkora aktiváló erővel, legerősebb ellenzékként , néppártként Jakab a Jobbik harmadik sem lett tehát itt valami igencsak gyanúsan bűzlik. Az idő majd mindent megold és az emberek szemlélete, hogy lehet egy harmadik igazi jobbközép alternatíva lehet idővel kiforrja majd magát ami se nem Gyurcsány se nem Gyurcsányné se nem Orbán egy ilyen kéne ami nem a 2006-2010 előtti időszakot akarja visszahozni 2022-ben hanem egy harmadik utat kínálva új alternatívaként. Nagy kérdés van -e erre igény egy harmadik útra egy valódi jobbközépre. Idő eldönti egész biztosan. Vagy tényleg csak Gyurcsány vagy Gyurcsányné vagy Orbán a két politikai váltópártra van csak igény ? Nem hiszem ! Idő fogja kikövetelni idővel egy igazi valódi jobbközépet. Mert az emberek nem csak váltópártokra akarnak szavazni amivel beragad minden a jelenlegi állapotokba hanem egy harmadik erőre is idővel igény lehet ami változást újat hozhat. Előbb-utóbb biztos, hogy igény lesz egy igazi jobbközépre csak kérdés mikor lesz erre igény. Mert előbb-utóbb a váltópártokból Gyurcsány majd Orbán majd Gyurcsányné ebből egyszer véglegesen végképp elege lesz az embereknek csak kérdés adott, hogy mikor ? Amikor majd végképp csalódnak a politikai gyakorlatilag két váltópártban.

    3
    1
    • Névtelen
      2021.10.02. 18:33

      Megvan az igény arra, hogy egyszerre váltsák le az összes eddigi szerepjátékos időhúzót, az igazság kimondása mellett, csak nincsen kinek. Nincs kire szavazni. Csodák pedig úgy látszik 63 éve, hogy nincsenek.

  6. Névtelen
    2021.10.02. 23:07

    Bennragadtunk, beragadva a múltban politikai szinten mert váltópárta silányítva a politikát vagy Gyurcsány vagy Orbán vagy Gyurcsányné akit előretoltak. Ebből elegük lett embereknek és lassan de biztosan megjön lassanként de biztosan az igény arra, hogy a két szerepjátékost Mszp-szdsz ből átvedlett DK-t és a Fideszt mint mindig állandósított szerepjátékosokat akik csak időhúzásra rendezkedtek be váltópártokként egymást váltogatva őket idővel egyszerre zavarják el őket rávilágítva ezen igazságra, hogy ezek ugyanazok – vagyis ezek ugyanazok már 1990 óta csak anno mszmp ből lett mszp majd mszp-szdsz most átvedlett dk-vá az anno liberális fidesz átvedlett illiberális fidesszé de valójában ezek ugyanazok az állandó ugyanazon szerepjátékosok időhúzásra állva rá mint váltópártokként állandósítva magukat. Tehát itt nem csak fideszt kell leváltani mint kormányt ha változást akarunk hanem az egész ellenzéket is. Nem csak kormányváltásra de ellenzékváltásra is szükség van mert amíg kormányváltás mellett nem lesz ellenzékváltás is egyszerre addig egy megtisztulás egy harmadik erő nem tudja kiforrni magát. Tehát nem csak a kormányváltásra van szükség hanem előbb utóbb igény mutatkozik az emberek részéről ellenzékváltásra is. Végre kezdik kapizsgálni az emberek, hogy mi folyik itt 1990 óta. Addig korszak és rendszerváltásról nem lehet beszélni amíg a kormányváltás mellett nincs ellenzékváltás is vagyis a politikai garnitúra ,hogy is újulhatna meg ellenzékváltás nélkül? Váltópártok uralják a terepet helyben járásra időhúzásra ezzel állandósítva magukat de ha kormányváltás mellett ellenzékváltás is lenne onnantól kezdve egy jobbközép kitudná nőni magát akire lehetne szavazni aki változást hozva korszak és kormányváltásba de mintha igény egy harmadik útra „felsejlene” mint remény mert megtudták emberek, hogy miben rejlik a változás esélye. Lehet tényleg azok állnak közel az igazsághoz akik egyszerre akarják leváltani az összes eddigi politikai szerepjátékost tehát kormányváltás mellett ellenzékváltást is akarnak. De igenis lehetnek csodák ha először rávilágítunk a dolgok mikéntjére rálátva mibenlétére az már a megoldáshoz közelebb vezet. Igen és lehet azoknak volt igaza akik a kormányváltás mellett a teljes ellenzékváltást is sürgetik. Új arcokra, fiatalokra is volna szükség akik változást, váltást hozhatnak új lendületet adva a változás igényének a politikában. Lehet ha lenne egy harmadik alternatíva ha kinőné magát mint harmadik lehetőség ott már nem is pártokra hanem arcokra szavaznánk szimpátia alapján ki elfogadottabb ember.

    1
    1
  7. Névtelen
    2021.10.02. 23:25

    Azt is látni kell, hogy mivel sajnos a DK a legerősebb ellenzék így valószínű a második előválasztási fordulót is Dobrev nyeri de ha valami furcsa mód mégis karácsony nyer mégis második fordulóban és jövőre ha szakértői kormányt alakítana is akkor is sajnos lehet a szakértői kormányt megpuccsolja a DK és Dobevet tolja előre mivel a DK legerősebb ellenzék így ezért a terepet ő akarja uralni. Láttuk anno is, hogy 2002-2010 között Medgyessy-t is megpuccsolta Gyurcsány így tolva magát előre anno is leuralva a terepet most lehet Karácsonyt és Márki Zay-t ha még kormányra is kerülnének azt meg a legerősebb ellenzék puccsolná majd meg idővel Dobrevék a DK. Hiszen a DK mint legerősebb ellenzék egy esetleges puccsal tudja még jobban leuralni a terepet. Dobrevékkel sajnos meg visszatérne a fidesz 2026-ban. Vagyis folyton ismétlődik mindig minden. Állandóan sajnos csak ugyanazon szerepjátékosokat látjuk tehát mint váltópártokként állandósítva magukat ugyanazon arcok szereplőivel mindig váltópártokként tehát lehet tényleg a kormányváltás mellett ellenzékváltás is kell egy olyan új jobbközép szereplővel kinőve magát egy harmadik erő akit mindenki elfogad és akit nem akarnak megpuccsolni. De a harmadik erő ha ki is nőné idővel magát az nem szélsőbalról még csak nem is szélsőjobbról kell, hogy érkezzen hanem egy nemzeti jobbközép kell akit mindenki elfogad és akit idővel se akarnak leuralni egy puccsal hanem elfogadják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük