Miskolc. Több mint ötvenszer módosították a menetrendet két év alatt

Tömeg van, és bár azt mondták, hogy csak a szolgáltató átmeneti karbantartása miatt nem volt wifi, de több járaton most sem elérhető a szolgáltatás. Ezenfelül jutalmazzák a bliccelőket, és több mint ötvenszer módosították a menetrendet két év alatt

– vette sorra az általa vélt problémákat a kormánypárti politikus.

Hollósy András kifejtette: sok esetben a dolgozók már taxival vagy kerékpárral mennek munkába, mert annyira kaotikus a városi tömegközlekedés, a pontatlanságról és a csatlakozási nehézségekről nem is beszélve. – Két alkalommal is teszteltük, hogy Miskolc külső városrészeiből, például Komlóstetőről vagy Diósgyőrből mennyi idő alatt lehet elérni a Barlangfürdőt vagy éppen a Pesti út bevásárlóközpontjait, és siralmas helyzetet találtunk. Mindkét esetben busszal vagy villamossal is ugyanannyi volt az eljutás, mint gyalog. Itt tartunk ma, 2021-ben. Sikerült a baloldali városvezetésnek és Gyurcsány Ferenc barátainak teljesen szétverniük a miskolci tömegközlekedést – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP frakciószóvivője. Hozzátéve: közben pedig hazudnak reggel, délben és este, amikor azt mondják, hogy a kormány nem segít! Hollósy szavai szerint a kormány ugyanis jelentős támogatásban részesítette Miskolcot. A városi közgyűlés információiból is kiolvasható, hogy 700 millió forint állt rendelkezésre a tömegközlekedés rendbetételére.

De hol a pénz? Miért nem látják ezt a miskolci lakosok? Miért nem váltják már le végre a politikai tanácsadókat a közlekedési vállalat éléről? Mi lett a sorsa a közlekedés nehézségeire adott 700 millió forintnak?

– sorolta a kérdéseket Hollósy András.

magyarnemzet.hu