Varga László szoros küzdelemben nyert Miskolc 2. választókerületében

Az MSZP-s Varga László húzta be a győzelmet az előválasztáson, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. választókerületében, ami Miskolc egyik felét fedi le. Ellenfele, a DK-s Hegedűs Andrea nem sokkal maradt le utána, a verseny közel se volt egyértelmű, ahogy ez a pontos eredményből is látszik:

Varga László (MSZP): 4 089 szavazat

Hegedűs Andrea (DK): 3 798 szavazat

Varga László 2014-ben nyerni tudott ebben a körzetben az országgyűlési választáson, de négy évvel később kikapott a Fidesz jelöltjétől.

15 Responses

  1. Mi tartott ennyi ideig?Az egész ország már átszámolta….vagy itt is ment a mutyi??????

    10
    2
    1. Sakkoztak Fletóék, hogy hogyan jönnek ki jobban…ennyi a matek, semmi több.

      6
      2
  2. Lacika biztosítja a semmit tevésével a FIDESZ győzelmét ebben a vk. – ben.

    9
    1
  3. A megélhetési politikus ismét… Hááát szégyellem, hogy Diósgyőri vagyok.

    9
    1
  4. Basszus! 7887 munkásőr és munkásőr özvegy? Mind visszaadja amit 2010-től az Orbán-qrmány adott vagy adni fog? Befizetnek! Nagyszerű! Több jut a vidékre!

    2
    1
  5. Andi ha van eszed gyorsan újraszámoltatod, úgy , hogy a te ebereid is ott vannak!!!!!

    4
    4
  6. Varga Lászlónak illene már távozni a közéletből, nem ment jól ez neki már az elmúlt 4 ciklusban sem! Nem volt magánál aki hagyta, hogy újra induljon egy újabb listás körért. Indult volna Hegedűs, Varga meg kilobbizza újra magának a párnás fotelt, majd lapít 4 újabb évig és máris van Miskolcnak két balosa. Ha kell egyáltalán balos?!

  7. Ez az őskövület 150 km-es sugarú körű varga a rokoni kapcsolatok révén a FIDESZ szavazókkal nagynehezen behúzta magát amivel előkészítette a jövő évi választási győzelmüket, mert az MSZP-nek nem valószínű, hogy lessz lehetősége osztogatni többet neki listás helyet. Ő meg aztán jön túlélni Simon mellé Miskolcra és elmelegednek itt továbbra is a semmittevésbe, de hát aki rá szavazott azoknak biztos tetszik „munkássága”. Így tovább, hajrá Miskolc elvégre hagyni kell, hogy a régió többi városa is fejlődni tudjon.

    1. Akkor elő-előválasztásban tehetségesebb, mint a másikban induló Simon? Ennyi. Mi köze ehhez a FIDESZ-nek?

  8. Majd rájössz, ha nem tudod hogy ki kinek a rokona és az kivel van kapcsolatban akkor, látszik hogy az orrodnál fogva vezetnek és fogalmad sincs Vargáról, de támogasd továbbra is, ha benne látod a jövőt, legalább Ő jól él, neked meg úgy is mindegy, jó ahogy van, valószínű nem láttál még jobbat.

  9. „-Mennyi kell még Dobrevnek ,Józsi?
    – Hozz 200 ürest!
    – Gyazsikám! Ikszeljetek,
    aztán keverjétek be!”
    ????

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű