Akiknek jutott dinyeföld , már azok sem termelnek, a mezőcsátiak mára eltűntek…. Helló bazmegye

A legújabb „bombát” a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete robbantotta egy szeptemberi bejegyzéssel a közösségi médiában: „Valamilyen nagy zavar van a kereskedelemben. Teljesen érintetlen dinnyeföldek is vannak még az ország több pontján. Nulla forintért sem kell. Maximum harmincért. Pedig megtermelni többe került. Aztán az ember sétálgat úton-útfélen, és 150 és 200 forint/kilogramm árakon van kint a pultokon. Elindult az import is, mintha itthon már véget ért volna a szezon. Hol a hiba?” – írták.

Vajon hol? A boon.hu megkérdezte Taskó Józsefet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökét, mi a helyzet megyénkben.
A megyében már eleve alig van dinnyetermesztés, válaszolta, ő maga is csak egy termelőről tud, aki még értelmezhető nagyságrendben termeszt. Mellette van még néhány kisebb, de kereskedelmileg nem tényező mennyiséget előállító vállalkozó, aki még ültet dinnyét. Régen sok dinnyés volt, például Mezőcsáton is, ahol ő él, de mára eltűntek. „Azt gondolom, hogy az okok között ott van, hogy a bejött nagy multicégek hozták magukkal a beszállítói kapcsolataikat is, és már korán hozzák be tőlük külföldről a dinnyét, amikor itthon még nem érik. Spanyolországból, Görögországból, más déli országokból, és mire a magyar dinnye beérik, már csak dömpingáron lehet értékesíteni. Emiatt a gazdák költségei nem nagyon térülnek meg. És ez nagyon sok más terményre igaz” – mondta.