Sok a beteg, de nagy részük náthás

Egy kelet-magyarországi háziorvos a Telexnek azt mondta, nem akarta elhinni, hogy szeptemberben ilyen sok beteg fordul hozzá, ezért visszanézte a 2019. szeptemberi első két hét betegforgalmát. A számok igazolták a sejtését: két évvel ezelőtt ilyenkor ötszáz betege volt, most már legalább hétszázan jelentkeztek nála, nagyrészt felső légúti tünetekkel. A felnőtt és gyermek praxist is vivő orvos tapasztalatai szerint szeptemberben az iskolakezdéssel mindig megnő a betegszám, de nem ilyen mértékben, mint most. Ugyanezt erősítette meg három másik, budapesti háziorvos is a Telexnek.

„Nem értem, mi van. Szeptember van, még éppen jó idő, ehhez képest olyan sok a beteg, mint novemberben szokott lenni”

– mondta egyikük.

A náthások nagy száma nem önmagában gond, hiszen ez általában nem is igényelne orvosi segítséget vagy bármilyen beavatkozást. A bonyodalmat az jelenti, hogy a nátha és a kezdődő Covid-19 legtöbb tünete – torokfájás, orrfolyás, tüsszögés, hőemelkedés, fejfájás, levertség – annyira hasonlít egymásra, hogy csak ezek alapján általában nem is lehet megkülönböztetni, hogy egy ártalmatlan megfázásról vagy egy potenciálisan súlyosabbra forduló és/vagy sokkal ragályosabb koronavírus-fertőzésről van-e szó – esetleg allergiáról, ami még tovább komplikálja a diagnózist. (Előfordulhat olyan tünet, amely más légúti betegségekre kevésbé jellemző, például a szaglásvesztés, de ez az eddigi tapasztalatok szerint a delta variánsnál ritkábban is jelentkezik.)https://telex.hu/koronavirus/2021/09/19/betegseg-megbetegedes-natha-megfazas-covid-haziorvosok-oltas-vakcina-maszk-iskolakezdes-tunetek-teszteles