Laura csellóművészként hogyan tud a roma gyerekeknek példaként szolgálni

A Görögkatolikus Roma szakkollégium két diákja is sikert ért el a CineFest

Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

A kollégium diákjáról, Burai Lauráról (képünkön)készült „Amit kaptam, azt tovább is adom” című
kisfilm fődíjat nyert a fesztivál romákat bemutató szekciójában. A filmet Sütő Dávid Pelé

készítette Huszár Sára társrendezésében a CineFest és a Dikh TV Roma/Képmás-
Cigány Másképp című közös pályázati felhívására. A pályázatra olyan filmeket vártak,

amelyek a romákat kreatív és méltó módon mutatják be. A beérkező alkotásokat egy
szakmai zsűri értékelte, és a legjobb tíz művet beválogatta a fesztivál
versenyprogramjába. A csütörtöki filmvetítésen és díjátadón a szakemberek elmondták,
hogy a Lauráról készült alkotás azért kaphatta meg a legjobb értékelést, mert abban
nagyon pozitív és sztereotípiáktól mentes képet kaphatunk a romákról. A film bemutatja,
hogy Laura csellóművészként hogyan tud a roma gyerekeknek példaként szolgálni, hogy
a tanodás roma gyerekeket zenei oktatásával hogyan tudja segíteni önértékelésüket,
fejlődésüket, továbbtanulásukat.
A szakkollégium korábbi diákja, Lakatos Richárd, a „Csajom bátyja ideges” című kisfilmje
szintén bekerült a tíz legjobb alkotás közé. Richárd is évek óta azon dolgozik, hogy a
romákkal kapcsolatos sztereotípiákat felszámolja. Szakkollégiumi évei alatt hozta létre a
Roma News csatornát, ahol sokszor a humor eszközével harcol a romákkal szembeni
előítéletek ellen. Ricsi a szakkollégiummal ma is szoros kapcsolatot ápol, filmjének
szereplőit – Farkas Mónikát ás Lapos Bencét – is innen választotta.