Varga László országgyűlési képviselő először a város hétköznapjait érintő kérdésekről beszélt.
– Országgyűlési képviselőként benyújtott javaslataim nagy része Miskolchoz kötődött. A legtöbb ezek közül a város működésével, annak mindennapjaival kapcsolatos. Úgy vélem, az önkormányzatoknak vissza kell kapniuk az elmúlt 2 évben elvett forrásokat annak érdekében, hogy a hétköznapi működést biztosítani tudják a településeken. Ez a miskolciak érdeke is. Beszélek itt többek között a kormány által elvett adóbevételek kompenzációjáról, vagy a tömegközlekedéstől megvont állami támogatás visszaállításáról. Az elsődleges cél tehát: a miskolciak számára jó, élhető környezetet teremteni.
– Meggyőződésem, hogy ez Magyarország legszebb vidéki nagyvárosa. Fontosak azok a fejlesztések, amik Miskolc turisztikai attrakcióit bővítik, hiszen ezáltal több turista érkezik, nagyobb bevétele lehet a helyi vállalkozásoknak, a városnak, így a miskolciaknak is.
Megújuló desztinációk
Simon Gábor 4 fontos úti célról beszélt a város kapcsán.
– Az első Lillafüred, aminek fejlesztési terveit részletesen bemutattuk. A megvalósításhoz legközelebb az Avas áll: itt már a kivitelezők dolgoznak, a történelmi városrész nyár elejére megújul. A Diósgyőri vár felújításának befejezése 2022 végére várható. Tapolca a negyedik olyan helyszín, ahol nagy munkába fogtunk.
Megújul a park, a sétányok, a piactér, a Csónakázó-tó iszaptalanítása és a partvonalrendezés is tervben van.
– A Babits sétány új burkolatot kap, keleti oldalát pavilonsorokkal, pergolákkal egészítjük ki. A Pazár István sétány fái közé 12 kényelmes forgószék kerül majd. A tó körüli sétányok is új térburkolatot kapnak. Komfortpontokat létesítünk akadálymentesített mosdókkal: ezek minden idelátogató rendelkezésére állnak majd. Pihenőpadokat, asztalokat helyezünk ki interaktív táblákkal, mini szobrokkal, növényeket ültetünk gyepesítést és különböző kertészeti munkákat végzünk majd.
A park nyugati oldalán Miskolc különböző területen virágzó rózsáit gyűjtik különleges ágyásba. A területre tanösvényt is terveznek, teljesen megújul a díszkert és a sétányok közvilágítása is. A felújítások nagyjából 1,5 milliárd forint pályázati támogatásból valósulnak meg.
Hát tányérozással bárki bármit ígérhet, mi lett volna, ha inkább nem hagyják lepusztulni az elmúlt két évben?
Kész kivéreztetés 🤣😂😀
Lacikának volt a Parlamentben kb 20 éve hogy felrázta Tapolcát , még próbálkozni akar?
aki nem indul az előválasztáson, annak nincs listás hely
„Dr. Varga László
országgy űlési képviselő
Budapest
Tisztelt Képviselő Úr!
A Kormány a Miskolctapolcai Strandfürd ő és környezete fejlesztésének programjáva l
egyetért. Ezt a döntést tükrözi a Miskolctapolcai Strandfürdő és környezete
fejlesztésének költségvetési támogatásáról szóló 1729/2013 . (X. 11 .) szám ú
kormányhatározat. A nemzetgazdasági miniszter gondoskodik a projek t
támogatásához szükséges költségvetési forrás ütemezett rendelkezésre állásáról .
2013-ban Miskolc 420 millió forint összeg ű támogatást kapott a strandfürdő és
környezete fejlesztésére . Idén további 500 millió forint költségvetési támogatásba n
részesül az önkormányzat. A Kormány a fejlesztésekhez szükséges forrást a
továbbiakban is ütemezetten biztosítja .
A támogatás a várospolitikai célból kiemelt jelent őségű Miskolctapolcai Strandfürd ő
és környezetének fejlesztéséhez, a korábbi strand területének rehabilitációjához ,
nemzetközi versenyek megtartására is alkalmas úszómedence és kiszolgál ó
épületek, valamint élményfürdő kialakításához használható fel .
Miskolctapolca az elmúlt évtizedekben az egyedülálló Barlangfürdőjéről vált híressé,
amely attrakciót kiegészítette a strandfürdő. A strandfürdő azonban 2005 óta nem
üzemel .
Ahhoz, hogy a meglévő adottságokra építő, európai színvonalú turisztikai attrakció
jöjjön létre, elengedhetetlen az egykor méltán népszerű strandfürdő megújulása .
A fejlesztés tovább gazdagítja a miskolci régió turisztikai kínálatát, hozzájárulva a
városba látogató turisták számának és tartózkodási idejének növekedéséhez .
A strandfürdő és környezetének fejlesztése tehát olyan értéket teremt, ami a helyi
közösség, és az ország javát egyaránt hosszú távon szolgálja majd .
Budapest, 2014 . június »,”.
Tisztelettel: Varga Mihály sk.”
Mennyit össze nem dolgozott a Város másik felének a fejlesztésén. 😁😂🤣😀😁
Azért tisztázzuk, hogy sem ehhez, sem a többi fejlesztéshez gyakorlatilag semmi közötök nincs, kivéve a cölöpözés, de az nyilván sosem lesz meg. Ezeket a projekteket a fideszes városvezetés rakta össze, úgyhogy inkább arra válaszoljatok, hogy miért csak 2 év múlva indulgatnak el. Ha nem jön a moslék, akkor ezek már be lennének fejezve.
Jaj, de jó Simonék visszaépítik a Pflieger-villákat. 😁😂🤣😀
„A Pfliegler-villák
A kilátótól néhány méterre álltak azok a nyaralók, amiket ma már csak képeslapokról ismerünk. Az építés időpontját Pfliegler J. Ferenc naplójából tudjuk, itt jegyzi fel: „Berti és Imre villaépítése az Avason 1912″, tehát az épületek tulajdonosai a Pfliegler Bertalan-Pfliegler Imre testvérpár voltak.”
aha. ez nagyon szép. megnézem ha kész lesz. virágozzék!
azt a zsákfalut?
Besz@rás. Már Simon is desztinációzik?
„Felébresztjük Tapolcát Csipkerózsika-álmából ”
A két gondterhelt herceg? 😁😂😁😂
„Ugyancsak zárt ülésen kerül a testület elé a Miskolctapolca Vizek Völgye elnevezésű projekt, amelyet a Pagony-Béta Kft. nyújtott be. (E társaság szervezésében, finanszírozásában létrejött egy fejlesztő csoport, amely sok milliárd forintot kíván Tapolcába és környékébe befektetni.)
2004 .06 30. 😂🤣😁😀
Tapolca, a Vizek Völgye Szakítani kell az elmúlt évtizedben tapasztalt egyhelyben való topogással, Tapolca jövőjét és egyben Miskolc idegenforgalmának fejlesztését csak komplex program alapján lehet elképzelni, amely kiterjed az Egyetemvárostól a barlangfürdőig lévő területre. Ezen városrészben támogatjuk a wellness szálloda építést, versenyuszoda kialakítását, és a kereskedelmi és szolgáltató létesítmények bővülését.
Simon Gábor, MSZP-frakció „😂🤣😂🤣😁
Ja, mert ott laknak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem látni, mi lesz a lerobbant épületekkel, a bányateleppel, például a Junóval, a Kisvadásszal, a régi Strandbüfé helyén épült „szállodával”, ami még a Fidesz 2000!-ben elhíresült Széchenyi terve keretében készült, de egy patkánytanya lett. A strandra belógó épületek sorsa? A strand körüli ocsmány régi rozsdás kerítés úgy marad ? A gyalázatos Kalandtúra Park minek? Mikor lesz rendes orvosi rendelő, rendőrőrs, összekötő út Tapolca-Görömböly között, nyilvános WC-mosdó a parkolóban, a parkban, stb, stb, stb. Hogy lehet majd bejönni Tapolcára? Csúcsidőben már most bedugul minden felől. Ki engedte, hogy a fél hegyet elhordják a Bástya mögött, s egy többemeletes lakás-betonszauruszt már be is alapozzanak? Egyáltalán ki figyel arra, hogy Tapolcán mindenütt betonoznak. Már a strand is ebbéli förtelem, hozzá tragikus építészeti illesztés a beton Ellipsum. Mindenki gátlástalan. One zsenír elveszik a tulajdonosok a járdákat, lekövezik, ráállnak az autókkal, a telkeiket is térkövezik.Előbb utóbb Tapolca a lényegét veszíti el, a körülölelő erdőt, a változatos állatvilágot, a tiszta levegőt, a tiszta vizet( a Hejő tele van szeméttel), az ölelő napfényt ( minden kiég!)
Basszus! Felráznák a zavarost?
Vergődnek most, hogy túléljék az előválasztást és próbálják magyarázni a semmittevést és ígérni mindenféle olyan fejlesztéseket amelyek megvalósításához nagyon kevesek, de ígérni a legegyszerűbb csak a baj az, hogy az elmult évek szerencsétlenkedését és megélhetési politizálását is nyomon lehet követni már.
Hagyd el, mit lát Csipkerózsika?! A világraszóló üdülőhely központjában, a Park Motel után, a Hejő védett árterületén, na mi működik, na mi? Hát egy betonüzem. Bizony. Betonüzem, emberek! Minden felülír az önérdek, s ehhez asszisztálnak a hivatalok, a környezetvédők, az építészek(szégyelljék magukat!), a lakosok. Hol van már a leválási szent hevület? Mindenki szobáztatni akar. Vannak, akik Tapolcán élnek, egyesek önfeledt arroganizmussal túlterjeszkednek, mások elborzadnak, visszahúzódnak, vannak, akik Tapolcából élnek, gátlástalanul csak a bevételre koncentrálva, s egyre kevesebben vannak olyanok, akik hajlandók sanda szempontok nélkül Tapolcéért élni. Itt tartunk.