A 2. páncélozott lovasezred….20. század utolsó nagy tankcsatája

Az 1991-es Öböl-háború alatt egy nagyszabású harckocsi-összecsapásra került sor, mely során az amerikaiak M1A1 „Abrams” tankjai egy számbeli fölényben lévő ellenséges erővel kerültek szembe. Az iraki páncélozott csapatok nagy részét felkészületlenül érte a sivatagban az amerikai harckocsik előrenyomulása, így az ütközet lefolyása leginkább egy pulykavadászatra hasonlított. A jórészt szovjet gyártmányú iraki járművek feletti erődemonstrációt máig a 20. század utolsó nagy tankcsatájaként tartja számon a történelem.   A „73. szélességi foki ütközetben” nagy szerepet játszott a ma már nyugdíjas éveit töltő Herbert Raymond McMaster altábornagy. (Fotó) A legutóbb még az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadójaként dolgozó McMaster 1991-ben a 2. páncélozott lovasezred (ACR) 2. századának egyik csapatparancsnokaként szolgált (Eagle Troop).   1990 augusztusában Irak lerohanta az olajban gazdag Kuvaitot. Ezáltal azonban veszélybe került a nyugati világ olajellátásának egy jelentős része, ami végül az Öböl-háború kitöréséhez vezetett. December közepén az Egyesült Államok 2. páncélozott lovasezrede már Szaúd-Arábiában állomásozott és a konfliktus kitörését várta.

Az Eagle Troop kilenc M1A1 „Abrams” harckocsit és körülbelül 13 „Bradley” lövészpáncélost számlált, a parancsnoki járműben McMaster csapatparancsnok vezényelt. Ami az ellenséges csapatokat illeti, az irakiak nagy része régebbi tervezésű, elavult technikával rendelkeztek – legénységük rosszul képzett és kevésbé motivált volt. Az amerikai harckocsizók ellenben óvatosabbak voltak az iraki republikánus gárdával szemben. Ezek az elit csapatok ugyanis sokkal jobb kiképzést kaptak, és modernebb haditechnikát üzemeltettek, ami valódi veszélyt jelentett a koalíciós erőkre.      1991. február 24 -én az amerikai szárazföldi erők az iraki csapatok legnagyobb döbbenetére átlépték az iraki határt. Ekkorra az iraki erők harci képességei jelentősen lecsökkentek a hetek óta tartó súlyos bombázás következményeként. A 2. páncélozott lovasezred […] alakulataira várt a feladat, hogy a főerő előtt haladva felmérjék az ellenség helyzetét, és megtisztítsák az utat az amerikai erők nagy része előtt. […]   Ahogy a következő néhány napban áthaladtak a sivatagon, a republikánus gárda felderítő harcálláspontjával léptek kapcsolatba, ami lényegében az iraki erők összezavarásához vezetett. Az irakiak ettől kezdve nem tudták megállapítani az amerikai erők pontos helyzetét. […]   Február 26-án reggel a 2. páncélozott lovasezred azt az utasítást kapta, hogy északkelet helyett kelet felé vegye az irányt. A rossz időjárási viszonyok miatt a légi felderítés csak korlátozott sikereket ért el és egy homokvihar nehezítette az ellenséges állások felderítését. McMaster egy […] gerincre kapaszkodott fel harcjárműveivel, amikor hirtelen egy egész iraki harckocsiosztály tárult a szeme elé. […]   McMaster haladéktalanul tüzet nyitott, és azonnal megsemmisített egy ellenséges tankot. A második lövés egy újabb tankot lőtt ki. McMaster másodpercek alatt elpusztított két ellenséges harckocsit, mialatt az Eagle Troop másik nyolc M1A1 „Abrams” harckocsija is bekapcsolódott az ütközetbe. […] A „Bradley”-k eközben páncéltörő rakétáikkal támadták az iraki harckocsikat, és akna-, valamint gépfegyvertűzzel szórták az ellenséget.      Ahogy McMaster parancsnoki tankja az ellenség felé nyomult, egy gyalogsági akna robbant a járműtest alatt, de az folyamatosan tüzelve gördült tovább. Az Eagle Troop gyors előrenyomulásának hatására a ledöbbent irakiakat szempillantás alatt semlegesítették.   Ám az amerikaiak mostanra elérték a bevetési maximumot. McMaster ezen felül tisztában volt vele, hogy az ellenség erőteljes ellentámadásra készülhet a megmaradt tartalékaival. Mindazonáltal a felsőbb utasításokat figyelmen kívül hagyva a kis csapat végül az utolsó iraki ellenállást is letörte, és addig harcolt, míg nem maradt már mit kilőni. […]   Az ütközet mindössze 23 percig tartott. Ezen rövid idő alatt a 2. századnak körülbelül ötven harckocsit, negyven teherautót és huszonöt lövészpáncélost sikerült veszteség nélkül megsemmisítenie. Az egyetlen elszenvedett kárt egy Abrams könyvelhette el, amikor áthajtott egy aknán.   Ez után az igencsak egyoldalúra sikeredett összecsapás után sok iraki kész volt bedobni a törülközőt. Így amikor az amerikai erők megadásra szólították fel az ellenséget, több százan tették le a fegyvert. Mintegy 250 iraki katona adta meg magát egyedül a Eagle Troop-nak.   A 20. század utolsó nagy tankcsatáját alig kilenc évvel a századforduló előtt vívták a 73. szélességi foknál.   Forrás: The Battle of 73 Easting, Warhistoryonline

Forrás: https://korkep.sk/cikkek/szemle/utkozet-a-73-szelessegi-fokon-a-20-szazad-utolso-nagy-tankcsataja/?fbclid=IwAR0xvbhKtj4OgAToKlZrbx2gJ3V3VPwbGoX8cd_QZNDjOZPCZ6IYMCJQVrk
KÖRKÉP.SK