Egyre több német tartomány engedi, hogy kitiltsák a közösségi élet színhelyeiről az oltatlanokat

Egyre több német tartományban engedélyezik az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltástól elzárkózók kitiltását a közösségi élet színhelyeiről, a vendéglátás, a kultúra és a sport területeiről.

A német sajtó összesítése szerint a 16 tartomány közül már nyolcban vezettek be, vagy terveznek bevezetni olyan szabályt, ami alapján az éttermek, színházak, szórakozóhelyek üzemeltetői vagy bármely közösségi rendezvény szervezői megtagadhatják a belépést az oltatlanoktól.

A 3G-szabály

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok megállapodása alapján augusztus végén országszerte bevezették az úgynevezett 3G-szabályt, aminek a nevét a „beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek” (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték. A szabály előírja, hogy a teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken, és kereshetnek fel többek között mozit és múzeumot, a többiek viszont csak friss negatív SARS-CoV-2 teszttel.

2G-szabályt akarnak

De a koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt egyre több kormány ennél szigorúbb előírást alkalmaz vagy mérlegel. Így a 3G helyett az úgynevezett 2G-szabály terjed, ami szerint az oltatlanok még friss negatív teszttel sem tartózkodhatnak a fertőzésveszélyes környezetben, például fodrászatban vagy sportrendezvényen.

A legtöbb tartományban a szabály alkalmazása nem kötelező, az adott intézmény, például egy szórakozóhely üzemeltetője önállóan döntheti el, hogy a 3G- vagy a 2G-szabályt érvényesíti. A 2G-szabályt választók ugyan kénytelenek szigorúan ellenőrizni a vendégeket, de nagyobb szabadságot kínálhatnak nekik: az intézmény falain belül vagy az adott rendezvényen nem kell megkövetelniük a maszkviselést és a távolságtartást.

Egyre többen szigorítanának

Elsőként, még augusztusban, Hamburgban vezették be választható megoldásként a 2G-modellt. Időközben többek között Berlinben, Hessenben és Alsó-Szászországban is alkalmazzák. Rajna-vidék-Pfalzban lépcsőzetes megoldással kísérleteznek, a szabályokat a járványhelyzet alakulásához igazítják. A „2G+” nevű rendszer lényege, hogy a teljes oltással rendelkezők és a gyógyultak bármikor mehetnek közösségbe, de az oltatlanokat automatikusan kitiltják minden fertőzésveszélyes helyről, ha az ellátórendszert vészesen megterhelő szintre emelkedik a Covid-19 miatt kórházba kerülők száma.

Aki nem oltatja be magát, fizessen a gyorstesztért

Az oltás beadatására hivatott ösztönözni a szövetségi kormány és a tartományi kormányok másik közös döntése is, miszerint október 11-től megszüntetik a gyorsteszt-szolgáltatás ingyenességét az oltástól elzárkózóknak.

Tervezik azt is, hogy nem pótolják többé közpénzből a kieső fizetést azoknak, akik azért kerülnek karanténba, mert nincs teljes oltásuk, holott az életkoruk és az egészségi állapotuk alapján beadathatták volna a vakcinát. Erről a szintén országosan egységesnek szánt szabályról a napokban egyeztetnek a szövetségi kormány és a tartományok szakpolitikai fórumán, az egészségügyi miniszterek konferenciáján.

A német járványadatok

A szövetségi kormány keddi összesítése szerint a 263 napja tartó oltási kampányban 104,4 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 66,6 százaléka (55 378 969 ember) kapott, teljes oltással a lakosság 62,3 százaléka (51 791 725 ember) rendelkezik.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint az utóbbi 24 órában 6325 új fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csökkenés az egy héttel korábbi 6325-höz képest.

Az új esetekkel együtt 4 089 476 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t a járvány tavaly kora tavaszi kezdete óta.

A Covid-19 egy nap alatt 68 beteg halálát okozta, a járvány halálos áldozatainak száma így 92 686-ra emelkedett Németországban. (MTI)