A Népművészet Ifjú Mestere díjat kapott a miskolci  pitykegombkészítő

Szívesen emlékszik vissza a miskolci aranyműves a budai Várban tett látogatására, ahol a kézművesek színe-java megjelent.

– A nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén tartottam mesterségbemutatót a 35. Mesterségek Ünnepén, a Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesületével Kisgyőrből. Náluk mint tag ebben az évben kezdtem el a lényegi munkát. Kihelyeztem a munkafelületemet, egy Brett asztalt. Ez az ötvösasztal hivatalos neve. Az aranyművességben minden művelethez saját célszerszám tartozik. Így a felszerelésemnek csak a töredékét tudtam magammal vinni. Az egyik legérdekesebb használati tárgy, amit bemutattam, a szurokgolyó, amely térbeli minták formázására alkalmas. Készültem félkész pitykegombokkal is, amelyeket a látogatók szeme előtt munkáltam meg. Ezután Kisgyőrben a Szent Korona-kilátó átadóünnepségén augusztus 28-án újra ez volt a feladatom. Itt többek között Barsi Csaba néptáncos, népzenész tartott előadást a kutatásairól, aki a pitykegombok hátterének feltárásában nagy segítségemre volt – idézte fel az ifjú mester. (Boon.hu)