Legorilláztak, mert egy kicsivel több arc- és karszőrzetem volt….Smink nélkül lép fel a színpadra a Miss Nagy-Britannia szépségverseny egyik résztvevője

 

Smink nélkül versenyez a 31 éves Elle Seline a Miss Nagy-Britannia szépségversenyen, hogy „erőt adjon a fiatal nőknek”, írja a BBC.

„Tartozunk annyival a következő generációnak, hogy elmondjuk, rendben lehetsz magaddal”

– mondta Seline a brit közszolgálati médiumnak.

 

A görög-angol származású Seline Szkiathosz szigetén nőtt fel, majd a Wiltshire-i Warminster Schoolba járt. Mint mondta, tinédzserként maszk volt számára a smink, mert az iskolában csúfolták a külseje miatt

„Más kultúrából jöttem. Kinevettek a testalkatom miatt, az elég göndör hajamat tetvesnek csúfolták, és legorilláztak, mert egy kicsivel több arc- és karszőrzetem volt.”

„Belenéztem a tükörbe, és kicsúfoltam magam, mert ők is ezt tették velem” – mondta Seline. Iskolai barátnője, Kate May szerint annyi zaklatást kapott az osztálytársaitól, ami „elég lett volna ahhoz, hogy bárkit megtörjön”. Emiatt aztán a lány kiegyenesítette a haját, borotválni kezdte a karját, és sminkelte magát 13 évesen.

„Olyan alapozót viseltem, ami egy kicsit világosabb volt, mint a bőröm, mert kétségbeesetten be akartam illeszkedni. Amit csináltam az iskolában, ugyanazt csinálják manapság [a fiatalok] az Insta-szűrőkkel és az appokkal.”

A gyerekkori zaklatás felnőttkori depresszióhoz vezetett nála, és a mindennapi életében is egyfajta pajzsként viselte a sminket – azonban a lezárások idején megszűnt ez a nyomás: „Meg kellett tanulnom elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok.”

Seline tavaly is elindult a 27-38 évesek között a Miss Nagy-Britannia szépségversenyen, de szerinte akkor „nem Elle-t mutatta”: „Valami olyasmit mutattam, amit szerintem látni akartak”.

Most, a lezárások után viszont már smink nélkül fog fellépni a szépségverseny jövő heti leicesteri fináléjában, és azt szeretné, ha az országos szépségversenyre való nevezésével inspirálni tudná a következő generációt:

„Lehet, hogy lesz majd egy fiatal lány az iskolában, aki ezt látja, és azt gondolja majd, hogy igazából jól vagyok úgy, ahogy vagyok”

– mondta a mentálhigiéniával is foglalkozó Seline. Szerinte manapság a szépségversenyek