Varga László nyitott . Csöbör Katalin és Hubay György  felé

VARGA LÁSZLÓ A FORRÁSHIÁNYRÓL: TELJES KOMPENZÁCIÓRA VAN SZÜKSÉG

Az MVK Zrt. körüli finanszírozási anomáliáról tartott újabb sajtótájékoztatót Varga László (MSZP), országgyűlési képviselő, miután a tárgyban fideszes képviselőtársai felé tett múlt heti felkérése visszhang nélkül maradt.

Mint arról korábban beszámoltunkVarga László az országgyűlés elé benyújtani szánt egyéni indítványa mögé szeretett volna pártokon átívelő konszenzust teremteni, ezért a két miskolci egyéni választókerületi parlamenti képviselőt is igyekezett az ügy mellé állítani. Csöbör Katalin és Hubay György – ahogy az MSZP-s politikus tudatta – eddig még nem csatlakoztak kezdeményezéséhez, ám ő továbbra is nyitott feléjük.

– A miskolciak több villamost, több buszt és magasabb színvonalú tömegközlekedést akarnak látni – mondta.

A 2018-ban országos listáról mandátumot szerzett képviselő felidézte: feltett szándéka, hogy a város 2030-ig szóló fejlesztési elképzeléseinek megvalósulását már jóval a jövő évi – reményei szerint bekövetkező – egyéni választókerületi győzelme előtt előmozdítsa.

– Egy lehetséges 2022-es kormányváltást követően az önkormányzat működéséhez szükséges forrásokat minden miskolci érdekében előteremtjük, így azokat a forrásokat is visszaadjuk Miskolcnak, amiket a kormány elvett – szögezte le, hozzátéve, a közösségi közlekedés kérdése már most egy olyan megoldásra váró feladat, amivel nem lehet jövő tavaszig várni.

A honatya petíciójához a mai naptól már online formában is lehet csatlakozni, melyről bővebb tájékoztatást nyújt közösségi oldalán.