VARGA LÁSZLÓ: AZ ÁLLAM TÁMOGASSA ÚJRA MISKOLC TÖMEGKÖZLEKEDÉSÉT!

Több mint másfél évvel ezelőtt – nem csupán Miskolcon – megszűnt a helyi közösségi közlekedés állami támogatása. Varga László országgyűlési képviselő ezen kívül arra is emlékeztetett, hogy „amióta ellenzéki vezetésű a város, azóta a Fidesz-kormány több intézkedésével nehezítette a város finanszírozását” – utalt a koronavírus világjárvány okán megvont gépjármű- illetve helyi iparűzési adóbevételekre.

Mint mondta, a helyi közösségi közlekedés állami támogatása 2019-ben mintegy 500 millió forintot tett ki. Ez az összeg nagyon hiányzik az egyébként is nehéz helyzetben lévő MVK Zrt. költségvetéséből. Az országgyűlési képviselő azt is felidézte, hogy az előző városvezetés több mint 4 milliárd forint közszolgáltatási díjjal maradt adós a társaságnak.

Varga László elmondta, hozzá is eljutnak a városlakói panaszok, miszerint magasabb színvonalú közösségi közlekedést szeretnének. Az országgyűlési képviselőknek feladata – mutatott rá –, hogy tegyenek ennek érdekében, ezért újból benyújtja indítványát arra vonatkozóan, hogy az MVK Zrt. ismételten kapjon 500 millió forint állami támogatást a helyi közösségi közlekedés biztosításához.

Az indítványhoz Miskolc két egyéni országgyűlési képviselőjének – Csöbör Katalinnak és Hubay Györgynek – a támogatását kérte, ők erről elektronikus formában hivatalos felmérést is kapni fognak. Mint Varga László fogalmazott: „a város közösségi közlekedése nem szabad, hogy pártpolitikai kérdés legyen”.