Kedden a Pápa átutazik Miskolcon?

FERENC PÁPA KASSAI LÁTOGATÁSA MIATT VÁLTOZIK A FORGALMI REND EGY FORGALMAS MEGYEI FŐÚTON Nem közlekedhet tranzit teherforgalom a 3-as főút arnóti körforgalom és Tornyosnémeti határátkelőhely közötti szakaszán 2021. szeptember 14-én, kedden reggel 6:30 és délután 17 óra között. A korlátozást Ferenc Pápa kassai látogatása miatt vezetik be a szakemberek, mert Szlovákia tájékoztatása alapján 8 és 18 óra között a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek nem léphetnek be Szlovákiába a Tornyosnémeti határátkelőn. Szlovákia területére ezalatt a sátoraljaújhelyi, illetve a bánrévei határátkelőket használhatják az érintett közlekedők.

 

Az elrendelés idejére „3,5 tonna tehergépkocsival behajtani tilos” tábla „TRANSIT” illetve „BORDER CLOSED” HATÁR LEZÁRVA 8:00-18:00” kiegészítő táblák lesznek kihelyezve az arnóti körforgalom 3-as főút Tornyosnémeti felé kivezető ágán, továbbá a 39-es és a 3-as főutak encsi körforgalmú csomópontjának Tornyosnémeti felé kivezető ágán. A gyorsforgalmi utakon változtatható jelzésképű táblák, az érintett csomópontokban pedig rendőrök segítik majd a közlekedőket.

4 Responses

    1. Semmi nem utal arra, hogy bármi dolga lenne Miskolcon. Budapestről megy Pozsonyba, onnan Kassára repül, misézik Eperjesen, aztán Kassáról pedig Rómába repül.

  1. De lehet, hogy biciklivel jön a Bükkön keresztül,mert Lillafüred tele van megállni tilos táblával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű