Budapesten már ingyenes a 14 év alattiak számára a közösségi közlekedés. Miskolcon a megkérdezettek szerint igény lenne rá, de a megvalósításra nem sok esélyt látnak.
Tóth Renáta nagyon örülne egy ilyen intézkedésnek, de nem sok realitását látja, hogy be is vezetik. „A hozzáállás, ami most van, az katasztrófa” – tárta szét a karját. Keményné Tóth Éva reggel a Győri kapuból hozta az egyik avasi iskolába 10 éves gyermekét. Szerinte nagyon jó ötlet lenne Miskolcon is ez az intézkedés, főleg a többgyermekes családoknak segítenének vele. „Szeretném, ha ingyen utazhatnának a gyerekeim, jól ki tudnánk használni a családban.” Erről Varga Betti háromgyermekes édesanya nyilatkozott. „Ezt már korábban meg kellett volna tenni!” – fűzte hozzá Lakatos Péter, aki szintén buszra várt a megállóban. Tóth Noémi is örülne neki, ha Budapest mellett Miskolcon is bevezetnék az ingyenes utazást a gyerekeknek. Az ő hatéves fiának így nem kellene minden hónapban bérletet vennie-írja boon.hu
A lyukóvölgyi kamaszok, bakfisok is igénylik.
Azt azért mindenkinek tudni illene,hogy semmi nincs ingyen legfeljebb mások fizetik ki az ingyenutazók helyett!
Gyenge kampányfogás,ami érdekes abból a szempontból,hogy közben sír a Bp-i vezetés,hogy kivérezteti a kormány a várost.Akkor mégis mi az oka,hogy ezt megengedhetik!?😏
Tudnám,hogy miért sír,hogy üres a kassza!?