Kilián-Miskolc. Az Önkormányzat részéről valódi megoldásra törekvő, a helyzet feloldására irányuló felvetés nem érkezett
KÖZLEMÉNY (Kiliándéli Közösség)
Az „Élhető Kiliánt – Érted!” kezdeményezés közvetlen célja az Otthon tér mögötti tér egy részének beépítésével járó beruházás megakadályozása békés, jogszerű eszközökkel. A területen jelenleg is bejelentett demonstráció-sorozat zajlik. A napvilágot látott sajtóhírekből arra következtethetünk, hogy az Önkormányzat ugyanazt a megalázó, a civilek álláspontját, érveit és érdekeit figyelmen kívül hagyó, azt célzatosan torzító és a felelősséget elmosni szándékozó kommunikációs stratégiát folytatja, mint korábban. Független, humán- és városökológiai szempontokra érzékeny hatástanulmányok, ha lennének, világosan kimutatnák, hogy a városrész közterének, központjának, fásított ligetének stb. beépítése összességében sokkal nagyobb kárt okoz, mint a beruházás elhagyása. Vagyis igazolnák azt, amit az itt élők helyi tapasztalatokból kiindulva, de folyamatosan hangoztattak. A kisebbik rossz választása mindig nehéz ugyan, de nem ésszerűtlen.
A nyilvánosan elérhető dokumentumok alapján, a korábbi egyeztetések és nyilatkozatok ellenére, a városvezetés továbbra is annak a 2019 februárjában készült tervnek a megvalósítását tervezi, melynek lakossági elutasítottsága óriási. Az Önkormányzat részéről valódi megoldásra törekvő, a helyzet feloldására irányuló felvetés nem érkezett. Továbbra sincs hivatalos, írásbeli garancia arra, hogy a használatba vétel feltételeként megszabott 37 új parkoló nem a játszótér és a mogyorófaliget területén kerülne kialakításra az E-00 tervszámú helyszínrajznak megfelelően.
A beruházás az alábbi következményeket vetíti előre: (1) jelentősen csökken a köztér zöldterülete, növény- és állatvilága; (2) jelentősen nő a közlekedés (gépjárműforgalom, gépjárműsűrűség) volumene, elvesznek a forgalomcsillapítás korábbi vívmányai; (3) emelkedik a terület hőmérséklete; (4) erősödik a zaj- és levegőszennyezés; (5) visszaszorulnak a minőségi időtöltés lehetőségei mindhárom generáció számára; (6) a tér lakókörnyezete, ide értve a Könyves Kálmán iskolát is, elveszíti korábbi nyugalmát; (7) fokozódnak az életminőség és az élhető környezet romlásával járó egészségügyi kockázatok; (8 megrendül a politikai képviselet intézményébe vetett közbizalom.
E hatások összeadódva és hosszú időtávon súlyosan érintik Kiliándél jövőbeli életét. Mérlegelni szükséges, hogy egy eredetileg is rossz, nem társadalmasított terv befejezésére a kerület polgárai nem adtak felhatalmazást az Önkormányzat számára. Végül, be kellene látni, hogy nincsen az a GreenCity program, amely a városrészen ütött sebet befoltozhatná, se olyan PR, amellyel kozmetikázni lehetne e negatív hatások kommunikációját.
Kiliándéli Közösség