Éliás András szerint fontos tanulságai vannak az Otthon téri egészségház körül kialakult ügynek: a projekteket a jövőben már az előkészítés fázisában társadalmasítani szükséges

Visszatérve az új épületre – folytatja Éliás András –, bár építészetileg nem különleges, de illeszkedik a Heckenast Péter által megtervezett városrészhez. „A közterület rendezettebb lesz, ráadásul a jelenlegi városvezetés és a helyi képviselő sok dolgot elért, ami a városrészben élőknek kedvez: nem épül például parkoló a játszótér helyére, a kivágandó fákat pedig pótolni fogják, nem is tehetnek mást, ugyanis erre nagyon szigorú szabályok vannak” – tette hozzá.

Tanulságai vannak

Bár érti a civilek felháborodását, úgy gondolja, a kialakult helyzet nem vezet megoldáshoz.

„Nincsenek konstruktív javaslatok, és ezt így nem szabad, én erre figyelmeztettem a civil társaimat is. Azt gondolom, hogy nem kellene elengedni egy korszerű, megfelelő infrastruktúrával rendelkező egészségügyi intézményt. Ha viszont tárgyalnának egymással az érintettek, további finomításokat még el lehetne érni az épülettel és a zöld területekkel kapcsolatban is – szögezte le Éliás András, aki hozzátette: az ügynek komoly tanulságai vannak.

– A jövőben minden projekten alaposabban, precízebben kell dolgozni, és már az előkészítő stádiumban meg kell mutatni a fejlesztési elképzeléseket a lakosságnak, társadalmasítani kell azokat. Csak így lehetséges, hogy elkerüljük a hasonló helyzeteket – zárta.

minap.hu

11 Responses

  1. Mert az eredeti terv az konstruktív? „Rendezettebb lesz a közterület.” Édes Istenem. Épphogy építik be a közteret! A civilek legyenek konstruktívak? Mégis hogyan? Adják a nevüket ehhez a hihetetlen károkozáshoz, amit aztán nekik kell szagolni a továbbiakban? Vagy csinálják meg, amit a szakértőknek, szakembereknek felelős vezetőknek és a képviselőknek kellett volna?

    Mekkora egy cinikus faláda vagy, öreg!

    7
    1
  2. Jé, milyen meglepő, hogy nem valamelyik átlagos élmunkás jelenik meg a minapon, hanem egész véletlenül épp Sztahanov elvtárstól kérnek véleményt? Leszólt az osztályfőnök olivér elvtársnak a pártközpontból?

    4
    1
  3. Szervusztok gyerekek! Most a magyaróra következik. A szinonimákról fogunk tanulni. Mit mondasz valamiről, amiről látod, hogy úgy szar, ahogy van, de ezt nem illik ezzel a szóval kimondani?
    Látom Andriska nagyon jelentkezel, ki ne ess a padból! Szóval?
    – Építészetileg nem különleges.
    – Jól van, jár a Tibicsoki! Ja, hogy krumplit szeretnél?

    4
    1
  4. „Az előkészítés fázisában…” Az én feleségem az első kikötői kapavágásig a barátnői tanácsra 123 456-szor megváltoztatja döntését. Erről nem volt szó, mondja. Vettél egy egy hajót és sehol nem tudom megkenni rendesen a zsíros kenyeret, Szexelni sem jó asztal. Kicsi.

  5. Éliás András tapasztal építész és szélsőségektől mentes, közösségi munkát végző szakember. Érdemes rá figyelni.
    Akik itt fikázzák, csak arról tesznek tanúbizonyságot, hogy valójában nem akarnak senkit és semmilyen ész érvet meghallgatni, tehát prekoncepció az egész felhördülés. Csak azért „szíttya” néhány seggfej a tüzet, hogy politikai értelemben lejárassák Vereséket.

    1
    4
    1. Veres már akkor lejáratta magát , amikor a VV óvó szárnyai alá bújt,
      Nem volt bátorsága tökös civileket gyűjteni maga köré, de lökte
      a pártoktól független sódert.

      2
      1
    2. Úgy van! Mária valagrendet neki is, mint szellemi harcostársának, a Lipótmezőn közkedvelt sámánnak.

  6. Otthon téren egész évben „Termelői piac” legyen , ne orvosi rendelő !
    Gebedjenek meg a betegek és minél előbb kapjon infarktust, aki nem bír felmászni egy emeletet.
    Hajrá termelői sajt, lekvár , régi könyvek, minden, ami pénzért tehető !
    Civil köntösbe bújt álszent , hazug patások !

    2
    2
    1. Az orvosi rendelő úgy ötven éve a jelenlegi helyén van. Ha akkora gebedés lenne, amit itt hisztizel, akkor ennyi idő alatt már kipusztult volna Kilián, élettelen sivatag lenne a helyén.
      De felesleges azt hazudni, hogy a kiliániak a rendelő ellen vannak. Lenne egy csomó alternatív lehetőség, ha a város emberszámba venné őket a és tényleg meg akarná oldani a konfliktust. Tisztességesen, nem pedig izomból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű