Miskolc. Nagykorú lett Fifi, az ország legidősebb spánielje

A 18 éves kutyus rengeteg megpróbáltatáson és betegségen esett át az elmúlt években, de felépült.

Tavaly még boldogan futkározott a füves kertben a matuzsálemi korú angol cocker spániel. Ma már nehezére esik a járás is, állandó segítségre és folyamatos törődésre szorul. Amit gazdáitól – ahogy egy igazi családtaghoz illik – meg is kap. Leginkább az ismert miskolci újságíró, Pusztai László két lánya lesi minden mozdulatát.

– Fifi korábban sok műtéten esett át a daganatai miatt, volt amikor egyszerre három orvos küzdött az életéért – folytatta a történetet az újságíró. – Sajnos ma már nehezen jár, sőt etetés közben is segítségre szorul. Fakanállal adjuk az ételt a szájába, kedvence a tojásrántotta. Mivel 24 órás figyelmet igényel, mindig van mellette valaki.

A Pusztai család életében minden a hűséges négylábúak körül forog. Nyaraláskor például valamelyik családtag beköltözik hozzájuk egy hétre, hogy az állatok gondját viselje. Korábban a spániel is velük tartott a vakációra, de ma már nem kocsikáztatják, mert utazás közben nem tudják megfelelően lehűteni a testét. És amúgy is nagy stressz ez neki.

– Ölben visszük ki Fifit az udvarra, és így visszük vissza vissza a házba, ezzel is megkönnyítjük az életét. Korábban ő volt a labradorból és vizslából álló háromtagú csapat főnöke, a falkavezér. Aztán időközben elveszítette a hatalmát, de a társai most is szépen bánnak vele, soha nem bántják.

Pusztai László szerint 18 év nagyon magas életkornak számít a kutyáknál, emberévekbe átszámítva már jócskán 100 felett jár. Ezért a család számára minden nap ajándék, amit vele tölthetnek. Természetesen vannak Fifinek hullámvölgyei, de nagy túlélőművész.

– Remélem, hogy még sokáig velünk marad – bizakodott Pusztai László.https://www.naphire.hu/nagykoru-lett-fifi-az-orszag-legidosebb-spanielje/?fbclid=IwAR13vViFMoCUTTNJVEcIudX2vVUgUWSm2PhjoK4bGHD5f4u9xWrdMQzHwBA