NBZM. Csöbör Katalin is lecsúszott a Norvég Alap 77 milliárdjáról

Norvégia szerint Magyarország lecsúszott a támogatásról, míg a magyar kormány azt állítja, ilyen forgatókönyv nem létezik: felvázoljuk a patthelyzet jogi hátterét. És kiderítettük azt is, hogy olyan fideszes kötődésű alapítvány is megpróbált az Ökotárs helyére kerülni, amelynek kuratóriumában Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix is helyet kap.
  • A magyar kormány múlt decemberben aláírt egy olyan szerződést, amelynek egyetlen mondata megállította a Norvég Alap 77 milliárd forintnyi, Magyarországra címkézett támogatását.
  • Ez a passzus arról szólt, hogy konszenzusra kell jutni arról, hogy ki lesz a norvég alapos támogatás civil pályázatok lebonyolítója. Ez mintegy 4 milliárd forintos tétel, azaz csak egy kis része a teljes összegnek. A magyar kormány azonban nem akarta a 2014-ben már betámadott Ökotársat (illetve az általa vezetett konzorciumot) elfogadni erre a feladatra, a donorok viszont őket találták a legjobb pályázónak.
  • Végül egyik fél sem engedett. És mivel az egész program elindításának ez a konszenzus volt a feltétele, így a projekt nem startolhat el. A norvégok azt az elvet érvényesítik, ami valahogy így hangzik: „ha nem egyezünk meg mindenben, nem egyezünk meg semmiben”.
  • Kiderítettük: egy olyan alapítvány is jelentkezett a lebonyolítói posztra, amelyet Csöbör Katalin, fideszes képviselő alapított.
  • Olyanra egyébként, hogy egy jogosult ország ne jusson hozzá a támogatáshoz, eddig éppúgy nem volt példa, mint arra, hogy a civil pályázatok lebonyolítóját ne tudják kiválasztani. Ez a vita mérföldkő, amelyben a magyar félnek inkább jó érvei vannak, semmint erős jogi eszközei. A donorok szempontjából az a fenyegető, hogyha nem állnak bele keményen a történetbe, rossz példa kerekedhet belőle
  • Nemcsak a most határozottan elzárkózó norvégokon áll, vagy bukik a vásár: Brüsszelnek is lehet beleszólása ebbe az igen bonyolulttá vált, valójában egy jogi háromszögben játszódó történetben, aminek még nem biztos, hogy így lesz vége. Ám az unió inkább a norvégok oldalán áll.

Bonyolult, precedens nélküli jogi helyzet állt elő július 21-e után, amikor is hivatalossá vált, hogy a magyar kormány nem tudott megállapodni Norvégia, Izland és Liechtenstein (a donor országok) képviselőivel arról, hogy Magyarországon ki legyen az úgynevezett Norvég Alap-támogatások civil lebonyolítója. (A támogatás okáról, a vita hátteréről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.)

Összesen 77 milliárd forintról van szó, amiből különböző fejlesztések, felzárkóztató, oktatási, kulturális programok, minisztériumok, önkormányzatok, civil szervezetek részesülhetnének azzal a céllal, hogy csökkentsék a hazai társadalmi egyenlőtlenségeket, növeljék a versenyképességet, modernizálják, azaz jobb hellyé tegyék Magyarországot.

Azaz elemi érdeke az országnak, hogy a támogatás megérkezzen hozzánk, ám jelen állás szerint ez nem történik meg. Méghozzá azért, mert ez a pénz, a mintegy 2,3 milliárd norvég korona – fogalmaz a norvég külügyminisztérium a 24.hu-nak, a hét elején megküldött válaszában –

többé már nem elérhető Magyarország számára.

A norvégok álláspontja (amelyről elsőként a szerdai Népszava számolt be) a „meg nem állapodás” bejelentése után láthatóan csak tovább keményedett. Korábban ugyanis még csak arról beszélt az ország külügyminisztere, hogy a magyar civilek támogatására valamilyen módot találni szeretnének, ám ilyen kategorikusan elutasító kijelentést sem a két héttel ezelőtti közleményben, sem a Politiconak adott későbbi interjújában nem tett a tárcavezető, Ina Marie Eriksen Søreide.

FABRIZIO BENSCH / POOL / AFPIne Marie Eriksen Soreide norvég külügyminiszter.

Szerintük a képlet meglehetősen egyszerű: miután a norvégoknál (pontosabban a donoroknál, Norvégiánál, Izlandnál és Lichensteinnél) van a kasszakulcs, és szerintük nincs megállapodás, így pénz sincs Magyarország számára. A magyar fél szerint szintén egyszerű a történet, csak teljesen másképp az: Norvégia tartozik Magyarországnak ezzel a pénzzel, adja azt oda mielőbb!https://24.hu/belfold/2021/08/04/norveg-alap-vita-magyar-kormany-meszaros-lorinc/

Fotó: Archív

8 Responses

  1. Ugyan már ! 7 heten pályáztak , ő csak az egyik, a pályázatokat elfogadták, de csak az lehet aki Obamával már kezet fogott. Régi-régi SZDSZ becsatornázás.

    1. Így van:
      https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1604/20160401orban-obama1.jpg?w=800&h=534&t=5

  2. Örülök neki! Remélem már be volt tervezve a yacht meg a hibrid terepjáró belőle a balatoni kecóval együtt. Hát, most ezek elmaradnak.

    1. ugyan már! Csak az ökotárs-ékat kiugrasztották a bokorból.

      ismered a viccet, nem?

      „A gyóntatófülkében egy
      öregember ezt mondja a papnak: – 92 éves vagyok. Csodás feleségem van, aki 70 éves. Gyerekeim, unokáim, dédunokáim vannak. Tegnap három stoppos tinédzserlányt vittem az autómmal, megálltunk egy motelnél, és mind a hárommal közösültem.
      – És megbántad ezt a bűnt, fiam?
      – Miféle bűnt?
      – Hát milyen katolikus vagy te?
      – Nem vagyok én katolikus.
      – Akkor miért mondod ezt el nekem?
      – Mindenkinek elmondom.”

  3. Ez azt jelenti, hogy a kiskoru gyermekek megrontasanak lehetoseget kb. 50 ezer FT/gyerek (kevesebb mint $200) osszegert akarjak megvasarolni az LGBTQ toborzoi.
    Ezen gondolkozzatok el egy picinyket, draga ratyiszponzorok…

  4. Tipikus példa, mikor a tanár rossz jegyet azért, mert nem azt a Házi Feladatot csinálta meg a diák amit kért, hanem azt ami a diák akart.
    .. és még a diák van felháborodva..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű