FOLYTATNÁ A PANELPROGRAMOT MISKOLCON IS A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ

Önrész befizetése nélkül, a rendelkezésre álló uniós források felhasználásával folytatná Miskolcon is a Fidesz által leállított panelprogramot a Demokratikus Koalíció – hangzott el a párt szerdai sajtótájékoztatóján.

Sokáig sikertörténet volt a 20 évvel ezelőtt elindított panelprogram, amit azonban 2011-ben bizonytalan időre felfüggesztett a második Orbán-kormány. A program célja a kezdetektől az volt, hogy a házgyári technológiával épült lakóházak korszerűtlen energiafogyasztását műszaki megoldásokkal – a házak külső szigetelésével, illetve a nyílászárók cseréjével, épületgépészeti beavatkozásokkal – korszerűbbé és hatékonyabbá tegyék.

A belvároshoz közeli Szent István utcában több mint kétszáz lakást újítottak fel 2010 előtt. Bartha Tamás, a Szökőkút Lakásszövetkezet elnöke azt mondta, ahogy máshol, úgy itt is külső szigetelés történt, és lecserélték a régi ajtókat, ablakokat. A pozitív hozadékok közül két dolgot emelt ki: egyrészt pénzt tudtak megspórolni a családok, másrészt a külső zaj sem szűrődött be eztán a lakásokba.

A Demokratikus Koalíció (DK) folytatná a programot, a felfüggesztés okairól a kormányt is kérdezték, de levelükre érdemi választ nem kapott Varjú László. A DK alelnöke – aki az Országgyűlés Költségvetési bizottságának is az elnöke – szerint sokkal komolyabb eredményeket lehetne elérni a családok támogatásában, mint amit a „rezsihazugsággal” kaptak.

– Hazánk 17 ezer milliárd forintot kaphat a következő uniós ciklusban, a program elindításához tehát rendelkezésre állnak a szükséges források, csak politikai akarat kell: egy másik kormány, ami valóban az emberek problémáival foglalkozik – hangsúlyozta az ellenzéki országgyűlési képviselő.

Előválasztási miniszterelnök-jelöltjük, Dobrev Klára programjába is beemelte a panellakások felújításának folytatását, a DK részéről szeretnék, ha a 2022-ben felálló új kormány is legalább ekkora hangsúlyt fektetne rá.

– A miskolciak is megérdemlik, hogy az emeletesházakat geotermikus energiával, napelemekkel kiegészülve korszerűsíteni tudjuk – ezt már a DK, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) által támogatott Hegedűs Andrea mondta. A megye 2-es választókerületében induló előválasztási országgyűlési képviselőjelölt annak a véleményének adott hangot, hogy az embereket a lakhatási körülményeik foglalkoztatják leginkább – kevésbé „húsbavágó” számukra, hogy kormánypárti politikusok urizálnak, de a lehallgatási és más botrányok is kevésbé érdeklik őket.

– Olyan programot indítunk 2022-ben, ahol nem kell önerőt fizetnie a miskolciaknak a lakásuk korszerűsítésénél, hanem uniós forrásból fedeznénk a költségeket – emelte ki Hegedűs Andrea. – Sok olyan ember él Miskolcon, aki az önerőt nem tudná biztosítani, hiszen több százezer forintos terhet jelentene egy-egy családnak. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt biztosítsuk majd 2022 után.

8 Responses

    1. Csomagtartóba volt begyűrve. Amúgy kb. 2 számmal nagyobb. Andika meg xxxxxxxxxxxxxxxxx

    2. A havi minimum 2,2 millióból
      csak ilyen zakóra futja.
      Gondolja hogy itt Borsodban
      ez elég.
      Sajnos.

  1. Itt is készülnek a lakók modernebb, számítógépes fűtésleolvasásra, de hogy én honnan veszek pénzt, a rokkantnyugdíjasokat, meg nagy fizetésből élőket egyáltalán nem érdekli a közös képviselőjükkel együtt. Már egyszer újítottak tetőt és külső felújítást teljes egészében, amikor tízezer forint bevételem volt, panelprogram néven. Ráadásul kifizettették velem – illetve a lányommal Nagy Anna halálreformátusainak sorsaként Romániából – a régi közös képviselő által elsikkasztott pénz rám eső részét, meg a hat éves vízlemaradásukat, amihez semmi közöm nem volt, mert utána menekültem ide. Kicsi a panellyuk, nincs hely elpakolni a bútorokat, hogy ki lehessen festeni, ha lenne is pénzem, sem egészségem nincsen hozzá, hogy belevágjak. Meg el akarok innen menni, remélem, végre sikerül, elvisznek valakik ebből a városból. Most az egyszer más segítségére van szükségem. Hogyne újítanának, Martinváros Martin Luther King mozgalom ismétlése kezdetével kertváros lett, Perecessel együtt, míg ment végig a Sziámi népe a könyveiken, szerepeiken. Így kell emberré válni, nem csoda, hogy azt mondják már a temetésük megrendezése után, hogy ők az emberek

  2. Hát persze,hogy folytatnák.
    Sőt még ingyenessé is tennék,hiszen megmondta az aprólány.
    De miből,ha a mostani kormány mindent ellop szerintük!??

    4
    1
    1. Olvasd el a cikket még egyszer.
      EU forrásból.
      Viktorék azt dézsmálják de nagyon.
      Lölő és társai tudnának mesélni…….
      eddig a NER pályázók a középületek szigetelését
      nyerték zsinórban sok-sok milliárdért.
      (Széndioxid kvóta pénzek)

  3. 2002-ben is megígérték, hogy a Medgyessy kormány nemcsakhogy folytatni fogja az Orbán kormány által bevezetett jóléti intézkedéseket, hanem még bővíti is azokat.
    Döbbenet, hogy mára már az emberek nagy része elfelejtette, hogy milyen 8 év következett ezután, s döbbenet, hogy ugyanarra a bandára adnák ma is a voksukat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű