Többször vágtam neki, többször szakítottam félbe a kitűnő szerzőpáros könyvét, mindannyiszor értetlenséggel vettem újra kézbe. Az értetlenség oka éppen a könyv mindenre kiterjedő okfejtése és magyarázata volt. Prager és Telushkin könyve először 1983-ban jelent meg, a harmadik angol nyelvű, bővített kiadása került most a polcokra magyarul – és időszerűsége az elmúlt csaknem negyven évben egy pillanatig sem csorbult.

A hazai olvasó, aki eddig csak a hétköznapi antiszemitizmussal találkozott – az intézményesítettel csak történelmi tanulmányai révén –, tanácstalanul áll. Mivel a könyv tavalyi megjelenése óta már túl vagyunk egy járvány nehezén (vagy ki tudja?), de az Izrael elleni rakétatámadásokon is, döbbenten konstatálom, hogy való igaz, Pragerék könyvének szisztematikussága újra meg újra éleszti aktualitását.

A könyv végighalad a történelmen, és minden nagyobb fordulatot, változást abból a szemszögből közelít meg, hogy az adott korban és adott népek között mi indukálta a zsidógyűlöletet. Az ősforrások között két fontos dolgot bont ki: az ókori sokistenhithez képest megjelenő egyistenhit (monoteizmus) a közel-keleti népek hiedelemvilágához képest alapvetően eretnek gondolat volt, még akkor is, ha ez a kifejezés jóval későbbi.

A másik botránykő ugyanitt az eltántoríthatatlanság. Miközben az ismert világ vallásai és vallásgyakorlói között azért csak előfordult kisebb-nagyobb vagy éppen viharos módosulás, változás – a zsidóság egy lépést sem volt hajlandó letérni választott útjáról, pláne nem lemondani a hitéről. És mivel ennek része volt az „Úr (ki)választott népe” koncepció, ez is piszkálta az orrát a többistenhívőknek – pedig itt voltaképpen csak a szűkebben vett eurázsiai térségről beszélünk.

Az idők folyamán szaporodtak, akik a zsidóságban ellenséget fedeztek föl. Ennek a legkülönbözőbb okai voltak az előbb említettek mellett: például, hogy a hajlíthatatlanság és elkötelezettség mellé társult a tanulás kötelme, a szigorú (érthetetlen vagy értelmetlennek tekintett) regulák követése, és ettől az élet minősége is más, sokszor szegényen is jobb volt a zsidó közösségekben. Mindezek mellett folyamatosan jelen van egy etikai „parancs”, nevezetesen a család „ápolása” és egymás támogatása. Vagyis az egyik oldalon létezik a külső (társadalmi) mozgás, változás, fejlődés, az egyén önértékeinek felismerése, az individuum kiteljesítése, és természetesen a felismert képességek vihetnek rossz irányba is, másfelől – és ennek ellenében – jelen van a szűkebb közösség befelé fordulása, saját (a nagy társadalomtól különböző) értékeinek megőrzése, továbbörökítése.

Leegyszerűsítve: a megőrző (konzerváló) változatlanság szemben a változó világgal. Akinek pedig az élete más, azt vagy lenézik vagy irigylik. Nem is ritkán mindkettő egyszerre. Mindkettőből származhat gyűlölet – és születik is.

Az elemzés ezután a történelmi korok és hitbeli, ideológiai ellenlábasok szemszögéből vizsgálja az antiszemitizmust mint jelenséget. Már a bosszúálló isten helyébe állított jóságos isten (kereszténység) is lenyelhetetlen gombóc volt és maradt az óhitűek számára (és ehhez nem kell a mai Jeruzsálem legmilitánsabb vallásos közösségeit megkeresni). De az iszlámban is megtaláljuk a hit legdurvább, megsemmisítő szándékú prédikátorait – tegnapelőtt, tegnap és ma….

Prager és Telushkin végiglapozta minden, az újkori történelemben felbukkant, változást követelő új gondolat megnyilatkozóit, és mindenütt talált antiszemitizmust: a felvilágosodás, a baloldali gondolkodók műveiben (ebben az idősávban nyilván könnyebb volt kutakodni, és nem mindenütt volt a fősodor része a zsidóellenesség – de hát a része volt), és persze a nácikéban.

Sajátos fordulatot jelent a történelemben a cionizmus megjelenése, ami már a saját korunk (mit számít tízegynéhány évtized) jelensége, és egyben javaslat is a megoldásra – kivonulás, szecesszió a támadók elől. De láthatóan ez sem lett igazi megoldás, mert a lázasan elkötelezett antiszemiták még a cionizmust is tudják támadni. Történelmi léptékkel azért ez újdonságként hat.

Prager könyve ezt kiegészíti azzal, hogy milyen módon igyekeznek befeketíteni és/vagy rágalmazni gyűlölői Izraelt. Ezek most már modern antiszemiták, de az érvrendszerük egybevág a Hamasz-aktivistákéval (még ha tényszerűen nem is azok). A szerzők tételesen, tényekkel cáfolják az Izraelre szórt rágalmakat – nem mintha ez megfékezné a véresszájúakat.

A két kiváló szerző, a filozófus-történész Prager és a rabbi Telushkin Mi a teendő? címmel írt záró fejezetet a közös műhöz, de igazi válasz nincs a feltett kérdésre. Talán a felvilágosítás, az eszmecsere, egymás megismerése és elfogadása visz közelebb a törékeny egymás mellett éléshez. Törékeny, mondom, hiszen a legutóbbi palesztin–izraeli összecsapás is megmutatta, hogy korábbi jó szomszédokban horgadt fel a gyilkolhatnék, a pusztítás vágya.

Akik gyűlöletben utaznak – iskolázottak vagy tanulatlanok, vallási vezetők vagy rájuk hallgató tömegemberek –, aligha változnak meg percek alatt. Nagy a kísértés a rosszra. (Persze Brecht szerint a jóra is, de mégis valamivel kisebb…)

Azért nagyon is ajánlom a könyvet mindenkinek, legfőképpen fiatalabb embereknek, akikre talán még tud hatni.

Szekeres Gábor jó fordítása a nagyon elgondolkodtató szöveget könnyen befogadhatóvá teszi.

Dennis Prager, Joseph Telushkin: Miért a zsidók?
Fordította: Szekeres Gábor
Minerva Kiadó, Budapest, 2020
260 oldal, teljes bolti ár 3800 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3230 Ft
ISBN 978 615 563 7094

Fotó: Tel -Aviv. Jaffó