Borsod megyében épít új logisztikai központot a posta

Letették hétfő délután az alapkövet, mintegy 1,7 milliárd forint értékű beruházással épít új logisztikai üzemet a Miskolc-Alsózsolca Ipari Parkban a Magyar Posta. Az üzemcsarnok átadása a jövő év elején várható és 2022 folyamán automata csomagszortírozó rendszert is telepítenek a depóba – közölte az állami cég.

Az új üzem zöldmezős beruházással épül, és a jelenleg használtnál háromszor nagyobb alapterületű lesz: bruttó 4747 négyzetméter. Ez a szám magában foglalja az üzemcsarnokot, az irodákat és a szociális helyiségeket is. Emellett további 12 100 négyzetméter kiterjedésű lesz a külső burkolt területet. Jelenleg már az alapozási munkálatok zajlanak.

A miskolci posta-logisztikai üzem Észak-Magyarország egyik kiemelkedő forgalmú központja:

2020-ban csaknem 2 millió csomagot dolgozott fel, és mintegy 450 ezer csomagot kézbesített.

Az üzem látja el csomaglogisztikai szolgáltatással Borsod-Abaúj-Zemplén megye 358 településének csaknem 700 ezer lakosát.

 

50 milliárd forintból modernizálják a postát

Juhász Edit államtitkár elmondta: az alapkőletétel újabb fontos mérföldköve a Magyar Posta stratégiai jelentőségű MPL+ logisztikai projektjének, amely a társaság versenyképességének megőrzése, valamint csomaglogisztikai rendszerének modernizálása érdekében indult.

A depóépítések a Magyar Posta MPL+ programjának részei; az MPL+ 2019 és 2022 között mintegy 50 milliárd forintból újítja meg a postai logisztikai infrastruktúrát.

 

Borsod infrastruktúrája jelentős mértékben lép előre

Az eseményen elhangzott még: Borsod megyében nagymértékű infrastrukturális fejlesztés zajlik jelenleg, amely a Magyar Posta mindennapi munkájára is kihatással lehet, mivel az utak átadását követően lerövidülhetnek a kézbesítési idők.

  • Hamarosan átadják a Miskolc-Kassa, Magyarországon M30-as jelölésű autópályát (ezen a Duna Group, A Colas-csoport, valaint a Strabag-csoport cégei dolgoznak),
  • épül az Y-híd projekt (a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. kivitelezésében, a NIF Nemzeti Ifrasruktúra Fejlesztó Zrt. beruházásában Specálterv Kft. tervei alapján, a CLC Consctruct Kft. együttműködésével),
  • Szirmabesenyőnél egy körforgalom épül,
  • néhány nappal ezelőtt pedig újabb miskolci úthálózat-fejlesztési javaslatát támogatta az állam.