Skip to content

Merkely: Az kérje a harmadik oltást, aki veszélyeztetett vagy fél

Merkely: Az kérje a harmadik oltást, aki veszélyeztetett vagy fél

A magas rizikófaktorú páciensek illetve azok kérjék a 3. oltást, akik attól félnek, hogy nem elég a védettségük – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Félelemben élni nem jó

– mondta el többször is a rektor.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy augusztus 1-től lehet kérni a koronavírus elleni oltás harmadik adagját.

 

 

Merkely Béla azt mondta, a harmadik oltásnak nincs veszélye, de figyelni kell arra, hogy ki mit kap. Az mRNS vakcina után jöhet vektor vakcina (például az egy dóziusú Janssen), míg az Astra Zenecát vagy Szputnyik V-t kapottaknak más típusú oltóanyagra van szükségük.

Akinek kétségei vannak, forduljon kezelőorvosához vagy háziorvosához, ő segít majd kiválasztani az oltást, amivel 110 százalékos biztonságban lesz.

Merkely Béla szerint egyébként már két oltás is jelentős védettséget ad a koronavírus súlyos lefolyása és a kórházba kerülés ellen. A műsorban beszélt a Semmelweis Egyetem átfogó vizsgálatáról is, ahol olyanoktól vettek mintát, akiknél egy korábbi teszt nem mutatott védettséget. Az 1200 vizsgált ember 88 százalékánál egy pontosabb módszerrel ki tudtak mutatni védettséget.

Az is kiderült, hogy a Sinopharm erősebb védettséget alakít ki a 60 éven aluliaknál, de Merkely szerint nincs értelme kizárólag az antitestszámból kiindulni, az ugyanis csak a védettség egyik eleme. Éppen ezért az antitest szűréseknek nem is látja az értelmét.https://hvg.hu/itthon/20210718_harmadik_oltas_merkely_semmelweis_koronavirus



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



5 Comments

  1. Névtelen
    2021.07.19. 08:09

    Kabaré van megint. Valójában folyamatosan kabaré van, már 11 éve. Ugyanakkor tragédia is van már 11 éve. Ez ilyen. Lehet így is nézni, meg úgy is.
    A Bolond Kásler megint mondott valamit, és az hír. Persze, mert a gazdája odatette egy olyan helyre, ahol néha mond valamit, és akkor kivétel nélkül bolondságokat mond. A Nyunyóka is ilyen, meg a Varga Judit is, meg az összes többi fideszgazember-bűnöző. Tragikus amit csinálnak, de ahogy csinálják, az komikus.

    3
    1
  2. Névtelen
    2021.07.20. 09:54

    új mobilszolgáltató is lesz ősztől a Pegazus GSM
    Jelmondata
    O5G

  3. Névtelen
    2021.07.20. 12:11

    Új, részletes magyar kutatás: 60 év felettiek negyede esetében nem hatásos a Sinopharm
    Ez az első, laboratóriumi vizsgálaton alapuló tudományos publikáció, amely a Sinopharm vakcina hatásosságát vizsgálta.
    A kutatók szerint komoly veszélyt jelent, hogy a kínai vakcinával oltott idősek azt hiszik, védettek a vírus ellen
    Azért fura belegondolni, hogy a Kínai Kommunista Párt jobban törődött a magyar idősek egészségével, mint az Orbán kormány. A kínaiak mondták, hogy inkább ne használják 59 évnél idősebbeknél.
    Gyakorlatilag gyűlöli a magyar népet a főni.

  4. Névtelen
    2021.07.20. 13:58

    Napi Merkely-féle semmitmondás.

  5. Névtelen
    2021.07.20. 14:13

    Merkely a SOTE rektora. Azt mondja aki fél… Jó hogy azt nem javasolja hogy kártyajóslás vagy kockadobás segítségével döntsék el kinek kell 3-ik oltás.
    Harmadik oltás annak kell akinek már nincs vagy nem alakult ki védettsége. Ez van kedves Béla bácsi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük