A Fidelitas egyik “vezető arca” a kábítószer termelő – állítja a polgármester

350 tő kannabiszt termesztettek azon a hódmezővásárhelyi tanyán, ahol a rendőrök 2021. július 8-án a kora délutáni órákban tartottak szemlét. Megtalálták a nemesített növényeket, továbbá a részben leszüretelt és kiadagolt kábítószert, illetve a termesztéshez szükséges eszközöket. A feltételezett elkövetőket (egy idősebb házaspárt és egy 27 éves férfit) előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték. 

Szerkesztőségünk több, egymástól független forrrásból is úgy értesült, hogy az egyik parlamenti párt ifjúsági tagozatának hódmezővásárhelyi tagja a 27 éves férfi. A város polgármestere a Vásáhelyi Televízió Időben című műsorában megerősítette információinkat.

Külön pikantériája a dolognak, hogy a helyi Fidelitasnak az egyik oszlopos tagja, egyik vezető arca az, aki bűncselekménybe keveredett ebben az ügyben.

Márki-Zay Péter azt mondta a műsorban, hogy az ügynek messzemenő következményei kell hogy legyenek.

Akkor, amikor Orbán Viktor kijelenti azt, hogy a gyerekektől el a kezekkel, akkor gondoljon arra is, hogyha a Fidesz ifjúsági szervezetének egyik vezetője kannabiszt termel, akkor egy Fidelitas által is támogatott, szponzorált – mondjuk -stadionrendezvény, az már egy korántsem ártatlan politikai rendezvény. Tehát én azt gondolom, ennek messzemenő következményei kell, hogy legyenek.

Szerkesztőségünk megkeresi a Fidesz és a Fidelitas helyi, illetve megyei vezetőit, hogyan kommentálják az ügyet. A most lebukott fiatal politikus a Fidesz kampányfotóin is szerepelt a Csongrád megyei 4-es számú választókörzetben. A Hódmezővásárhely-Makó térségét lefedő körzet jelenlegi országgyűlési képviselője Lázár János.https://www.hodpress.hu/2021/07/15/a-fidelitas-egyik-vezeto-arca-a-kabitoszer-termelo-allitja-a-polgarmester/