Skip to content

Megszüntették az eljárást Fekete-Győr ellen, mert törvénysértő volt a kihallgatása

Megszüntették az eljárást Fekete-Győr ellen, mert törvénysértő volt a kihallgatása

 

Helyt adtak Fekete-Győr András panaszának és megszüntették az eljárást, amit rongálás miatt indított a rendőrség – számolt be a Momentum Mozgalom elnöke a Facebookon. A pártelnököt azért hallgatták ki, mert májusban Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőkkel közösen felfújtak a külgazdasági és külügyminisztérium elé egy #FREE NAVALNY feliratot.

A Budapesti Közérdekvédelmi Ügyészség levele szerint az első meghallgatásán elmondottak alapján adtak helyt a panasznak, és kimondták: „az eljárás alá vont személykénti meghallgatásra törvénysértő módon került sor”, a határozat ellen pedig nincs helye jogorvoslatnak.

Fekete-Győr szerint az ügyészség azt az érvelést fogadta el, hogy a lemosható festékkel készített felirat semmilyen kárt nem okozott a járdában.

A három politikus másfél hónapja a minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy álljon ki a bebörtönzött orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij mellett. Az akciót az oroszországi tüntetésekkel egy időpontban tartották meg.https://hvg.hu/itthon/20210714_eljaras_fekete_gyor_free_navalny#rss



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2021.07.15. 06:47

    AZ ÉV FOTÓJA !!! 😂🤣😂😁😀

  2. Névtelen
    2021.07.15. 08:33

    Ez borzasztó!
    Neki is? Ja, Bandi szövetségesei másképp vezetik a kihallgatást

    „2002
    Nem tagadja a rendőrség a meztelen motozást

    A Millenáris Kht. különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezetőjének ügyvédje azt mondja, hogy védencét megalázták az őrizetbe vétel során, többek között levetkőztették. A rendőrség szóvivője nem tudja, hogy így történt-e, azt elmondta, hogy a szolgálati szabályzat előírásai alapján megmotozhatták meztelenül Berkecz Máriát. Ezt csak nő rendőr hajthatta végre.

    Őrizetbe vételkor a szolgálati szabályzat előírása szerint egy őrizetest akár kétszer is megmotozhatnak, ami indokolt esetben levetkőztetéssel járhat, sőt akár a testüregekre kiterjedő vizsgálatot is jelenthet – mondta el Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója. A szóvivő annak kapcsán nyilatkozott, hogy Berkecz Mária védőügyvédje korábban jelezte, a rendőrségi fogdában megalázóan bántak védencével, állítólag kétszer is ruhátlanul motozták, elvették rádióját, és éjszaka többször is felkapcsolták a villanyt zárkájában.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük