A külgazdasági miniszter csütörtökön újabb gazdaságtámogató lépéseket ismertetett, amelyeket a Gazdasági Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javasolt és szerdán a kormány ezeket elfogadta.

A kormány szerdán megtárgyalta az operatív törzs legutóbbi javaslatait és azok közül hetet jóvá is hagyott. A legutóbbi hat pontot követően most hét új jogszabályt fogadtunk el – kezdte beszámolóját Szijjártó Péter. Ezek segítik a magyar gazdaság gyors újraindulását – mondta. A cél az idei 5,5%-os növekedés elérése, ezért minden nap meg kell küzdeni, mert nem egyedül versenyzünk – fogalmazott.

A konkrét intézkedések pedig:

  1. Az első két intézkedés segíti a szakképzett munkaerő beáramlását az országba, illetve a foglalkoztatás növekedését. Lehetővé teszi a kormány, hogy nem szomszédos, harmadik országbeli munkavállalók Magyarországra jöjjenek átmeneti időre, munkaerőkölcsönzésen keresztül is. Szigorú feltételrendszer szerint, minősített munkaerőkölcsönzői kört állapít meg a kormány.
  2. A jövőben a munkahelyteremtő bértámogatást mindenfajta megkötés és egyéb bürokratikus kötelezettségek nélkül igénybe vegyék a vállalkozások annak érdekében, hogy regisztrált álláskeresőket vehessenek fel. A munkanélküliek gyors alkalmazását segíti ezzel a kormány.
  3. kkv-k egyre több hitellehetőséghez jutnak, ezért egyre több dolguk van a közjegyzőkkel. Annak érdekében, hogy ez ne jelentsen túl nagy terhet, ezért az általuk igényelt hitelek és támogatások közjegyzői munkadíjai a felére csökkennek.
  4. Döntött arról is az operatív törzs, hogy csökkentik a beruházásokhoz kötődő régészeti költségeket. Számos esetben, amikor nagyberuházás érkezett Magyarországra, akkor hónapokat csúsztak ezek a beruházások a régészeti feltárások miatt, és ezek sok pénzbe kerültek, ami miatt rontották Magyarország versenyképességét. Ezek a beruházások költségeit növelték, most ezeket korlátozza a kormány, lecsökkenti a kormány ezeket a költségeket jelentősen.
  5. Az Eximbank olyan kifektetési kedvezményes hitelprogramot indít, amelynek keretében a magyar vállalatok külföldi cégeket vásárolhatnak meg. Az exportáló magyar vállalatok a nemzetközi beszállítóikat, vagy vevőiket, vagy más külföldi vállalatot meg tudnak venni, részesedést tudnak szerezni. Ehhez alacsony kamatozású hiteleket vehetnek fel az Eximtől.
  6. Az Eximbank egy zöldfinanszírozási programot indít, kedvező kamatozású beruházási hitelt fog ez jelenteni azon vállalatok számára, akik a beruházásuk során a környezetvédelmet, a környezettudatosságot és a fentarthatóságot is előtérbe helyezik.
  7. Egy olyan könnyítést is bevezetünk az Eximbanknál, amely olcsóbbá teszi az exportgaranciát.

A cél, hogy a magyar vállalatok versenyképessége növekedjen és hogy minél több magyar találjon munkát és hogy a magyar gazdaság minél biztosabban elérje az 5,5%-os növekedést az idei évben – magyarázta az új döntések kapcsán a tárcavezető.