Az amerikai útlevelekben sokféle nem közül lehet majd választani

GettyImages-983006328
KÖVETÉS
2021.07.09. 08:50
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma a Pride hónapjának lezárásaként jelentette be, hogy a közeljövőben nem csak férfi- és női nem közül lehet majd választania az utazni vágyóknak.

Az Anthony Blinken külügyminiszter nevével fémjelzett dokumentum leszögezi, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektet az LGBTQ-közösség jogainak védelmére, ahogyan azt Biden elnök már választási kampányaiban is ígérte. Azt viszont már mostantól bevezeti a hatóság, hogy a nemek megváltoztatásához ezentúl semmilyen orvosi dokumentumra nem lesz szükség.

Eddig ha valaki például férfiként szerepelt útlevelében, de nővé operáltatta magát, csak a megfelelő orvosi igazolások után tudta ezt az okmányban is megváltoztatni. Erre mostantól nincs szükség: elég új útlevelet igényelni, és a másik rovatba helyezni az ikszet a nemek alatt. Ez feltétlenül megkönnyíti az ebben érintettek dolgát, viszont akár oda is vezethet, hogy az illető útlevelében és jogosítványában eltérő nem szerepel. A jogosítványt és a személyi igazolványt ugyanis az ország egyes tagállamai állítják ki, nem pedig a szövetségi kormány, és némely állam konzervatívabban áll a kérdéshez.

EZ TOVÁBB BONYOLÓDIK MAJD, AMIKOR A MINISZTÉRIUM TÉNYLEGESEN IS BEVEZETI A TÖBBI VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGET, MINT PÉLDÁUL TRANSZNEMŰ, NON-CONFORM, ILLETVE „EGYÉB”.

Blinken miniszter sajtóközleménye szerint az Egyesült Államok kormánya szövetségeseivel, valamint a hasonlóan gondolkodó országok kormányaival is felveszi a kapcsolatot a kérdés ügyében. Mary Emily O’Hara, a melegek diszkriminációja ellen küzdő GLAAD szóvivője üdvözölte a lépést, de egyelőre kivár. Puerto Ricóban szeretne nyaralni, de még nem cserél útlevelet.

Nem óhajtok bajba kerülni amiatt, hogy a különböző okmányaimon különböző nemek szerepelnek!

– nyilatkozta a New York Times riporterének. Ennek például autóbérléskor lehet jelentősége. A magyar származású amerikai külügyminiszter, Anthony Blinken, akinek édesapja az Egyesült Államok magyarországi nagykövete volt, egyébként nem nevezte meg konkrétan, hogy mely országokkal tárgyal a kérdésről, így azt sem tudjuk, hogy vajon hazánkra is gondolt-e.