Skip to content

18 megyei lap ugyanazzal a szöveggel hozta le, hogy Orbán Viktor megtalálta a sajtószabadságot

A miniszterelnök szerda reggeli Facebook-videójában egy újságárusnál igyekezett cinikusan értekezni a független médiáról. A megyei újságok a szabadság jegyében szó szerint ugyanúgy számoltak be róla.

Miután a Riporterek Határok Nélkül egyedüli EU-s vezetőként felrakta Orbán Viktort a „sajtószabadság ellenségeinek” nemzetközi listájára (olyan nevek mellé, mint Vlagyimir Putyin vagy Kim Dzsong Un), a miniszterelnök szerda reggeli Facebook-videójában az egyszerű ember imidzsére építve meglátogatott egy VIII. kerületi újságárust, az „elveszett sajtószabadságot keresve”.

Az eladó többek között egy HVG-t is odaadott a miniszterelnöknek, aki meglepődött, hogy „nyomorúságos állapotban van a sajtószabadság”, ha „csak ennyi helyen” gyalázzák (jóllehet, akciójával aligha oszlatta el a kételyeket, mintsem ráerősített a problémára).

Azon a napon tehát, amikor Orbán felfedezte a magyar sajtószabadságot, a kormányközeli megyei lapok azonnal iskolapéldáját mutatták a függetlenségnek: ahogy a 444 leírja,

18 megyei újság egy az egyben ugyanazzal a szöveggel számolt be a miniszterelnök performanszáról.

Az egytől egyik a KESMA alá tartozó lapok listája a következő:

  1. Bama
  2. Baon
  3. Beol
  4. Boon
  5. Délmagyar
  6. Feol
  7. Haon
  8. Heol
  9. Kisalföld
  10. Kemma
  11. Nool
  12. Sonline
  13. Szoljon
  14. Szon
  15. Teol
  16. Vaol
  17. Veol
  18. Zaol


               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



33 Comments

  1. Névtelen
    2021.07.08. 06:58

    Sajtószabadság… Egy tipikus fideszes számára ismeretlen fogalom. Nekik az számít hírnek, hogy minden nap kétoldalas képen láthatja orbán kiretusált gülü fejét.

    • Névtelen
      2021.07.08. 11:40

      Tudjuk! 😂🤣😁😀

      „Az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” Facebook-csoport (röviden Milla) 2010. december 21-én jött létre egy nyilvános kommunikációs hálózaton (interneten) azzal a céllal, „hogy a sajtószabadságért és a szabad sajtót korlátozó médiatörvény ellen küzdjön, illetve nyilvánosságot biztosítson a szabadságjogokért és esélyegyenlőségért harcoló szervezetek, aktivisták számára”. A Milla 2011 és 2012 során számos tüntetést szervezett, köztük olyan nemzeti ünnepeken, mint március 15. és október 23. 2012 októberében egyesületté alakult, majd 2014 tavaszán megszűnt és csak a Facebook csoportja létezik, névjegye szerint „Azért a víz az úr!” szlogennel.”

    • Névtelen
      2021.07.08. 11:41

      Családom az EU belépés ellen szavazott. Szerinted ma hogyan szavazna?

      Csak kérdezem!

      • Névtelen
        2021.07.08. 12:36

        Kit érdekel a családod szavazata?
        És ebből mi a lófasz következik?

        • Névtelen
          2021.07.08. 13:00

          kellene már egy kis igazi diktatúra tapasztalás az orbáni helyett, hogy helyreálljon az értékrendetek.

          • Névtelen
            2021.07.08. 21:07

            Mesélj már még a fideszes értékrendről, mondjuk három szóban CSak hogy tudjam hogy milyen az.

          • Névtelen
            2021.07.09. 06:07

            Akkor költözz ki Észak Koreába , fideszmajom! Ott a helyed, mi pedig elleszünk a dagadt istened és csaholó kutyái nélkül!

          • Névtelen
            2021.07.15. 13:56

            idegen tankok
            idegen bankok
            megy ez az eltársaknak, külső segítséggel, igaz?

          • Névtelen
            2021.07.15. 13:57

            Isten, Haza, Család

            jobb program, mint az O1G

    • Névtelen
      2021.07.08. 11:44

      Ha, nem az mszpSZDSZ kormányoz, akkor nincs demokrácia. 😁😂🤣😀

      • Névtelen
        2021.07.09. 06:08

        Helyette van a neokommunista fidesz, és agyatlan követői!

        • Névtelen
          2021.07.15. 11:56

          Hát persze. Csak a fideszesek agyatlanok

          Nekem mondhatod. Engem 56-ost, Kunhalmi véd. 😂🤣😂😁😂

          „A szocialista politikus szerint nem véletlen, hogy az idős emberek a mai állapotokat látva már a Rákosi-rendszert emlegetik de az MSZP folytatja az ’56-osok küzdelmét, kiáll a kisember, a bérből, fizetésből és nyugdíjból élők érdekei mellett, következetesen képviseli a vidéki kistermelők és tízezreknek biztos megélhetést nyújtó vállalkozások érdekeit.
          …. De tévednek, ha azt hiszik, tartósan elnyomhatnak minket. Erre pártja nevében figyelmeztette Orbán Viktort és a fideszeseket Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke.”

  2. Névtelen
    2021.07.08. 11:37

    Ja, hogy a „Riporterek Határok Nélkül egyedüli” Húúúúúúúúúú wazze!

  3. Névtelen
    2021.07.08. 11:46

    „Central Médiacsoport

    Kik vagyunk?

    Magyarország egyik vezető médiavállalataként online és magazin portfóliónkkal közel 7 millió olvasót és látogatót érünk el minden hónapban.

    *Forrás: Gemius 2020/12 (15+ belföldi közönség / pc, mobil, tablet / havi adatok), NOK 2019/3-4 2020/1,3 és Central becslés”

    • Névtelen
      2021.07.08. 13:47

      És?

      • Névtelen
        2021.07.15. 13:54

        El vagytok nyomva 😁😂🤣😀😁

  4. Névtelen
    2021.07.08. 11:49

    Az Észak-Magyarország terjesztése tragikus. Korábban mindig Tapolcán volt legkésőbb negyedre, fél hétre. Most fél nyolc után hozzák. Akkor már ki van otthon? Állítólag a pandémia alatt nem járt annyi busz. Meg hogy nem éri meg több embert foglalkoztatni. Magyarán annyi az előfizető, hogy a tapolcai előfizetés elfér egy szatyorban? Amit valaki buszon hoz ki, s gyalog járja meg a két oldalt? Szóval nem az előfizetőkből élnek, az biztos. A hirdetők voltaképpen tudják, mennyi az eladott példány? Vagy muszáj hirdetni bizonyos köröknek? Hát, alighanem a nagy kormányhirdetések révén tartják fenn a lapot. Hogy lehetne így bármiféle szabadságról beszélni?

    • Névtelen
      2021.07.08. 13:50

      Ki az a perverz aki észak magyarországot olvas?Még akkor em nézem meg amikor ingyen bedobják, mert annyira nem fogy.

  5. Névtelen
    2021.07.08. 11:50

    Egy vörösbáró: másfél milliárdot vett ki a cégéből, miközben…

    „Varga Zoltánnak, a Central Médiacsoport tulajdonosának életéből, ami pontosan megmutatja, hogyan viszonyul a pénzhez, a hatalomhoz és az emberekhez. A 24.hu nevű baloldali propagandaoldalt, több pletykalapot és sok céget birtokló Varga tipikus vörösbáró, aki – mint az őt alaposabban ismerők mondják – arra különösen háklis, ha egykori seftelései miatt régi gúnynevén emlegetik, ami: Trükkös Zotyó. Emiatt egyébként egészen Brüsszelig szaladt árulkodni, és gyorsan megpróbálta egy füllentésekkel teli interjúban Magyarországot lejáratni.

    Varga Zoltán tagadja, hogy érintett lenne a politikában, azonban köztudott róla, hogy erős baloldali kapcsolatokkal bír. Az általa tulajdonolt 24 az ellenzék egyik propagandalapja.

    „Technokrata szemlélettel rendelkező pénzügyi befektető vagyok” – így jellemezte magát Varga Zoltán a Médiapiacnak adott négy évvel ezelőtti interjúban.”

    lehet cáfolni, hiszen ez csak egy ORIGO cikk

    • Névtelen
      2021.07.08. 12:32

      Már mit kell azon cáfolni amit varga magáról mond??

  6. Névtelen
    2021.07.08. 12:37

    És ide keresnek újságírót? Csak baráti tanácsként, egy papagáj olcsóbb és ugyanezt a szintet az is hozza. Ráadásul környezetbarátabb, mert kevesebbet szarik.

    • Névtelen
      2021.07.08. 12:53

      Jó tollú újságírók a hvg-nél vannak

      „Tóta W. Árpád
      2020. április 12. ·
      Kedves Gyerekek! Biztosan kíváncsiak vagytok, mit is ünneplünk ma.
      Nos, sok-sok évvel ezelőtt, az üveghegyen is túl, egyszer ezen a napon Jézus előbújt az odúból. Mindig így tett ilyentájt, amikor meghallotta odakintről a csicsergést meg a kiabálást, hogy Krump-liiit! Aztán ha meglátta az árnyékát, még visszabújt kicsit szundizni Nyuszihoz, esetleg csipegetni ezt-azt.
      Most, már amint kidugta az orrát a barlang száján, ismerős illat ütötte meg. – Méz – gondolta Jézus, – vagy legalábbis valami nagyon mézszagú dolog. Jobb lesz, ha megvizsgálom! – Ám ahogy kifelé nyomakodott, egyre inkább csodálkozott azon, hogy ő csak nyomakodik
      és nyomakodik,
      és nyomakodik,
      de sehogy se jut kijjebb. Akkor megpróbált visszahátrálni, de mindhiába.
      Nyuszi előbb a barlangba lógó lábait vette szemügyre, aztán egy hátsó kijáraton át megkerülte az odút, és elölről is megtekintette.
      – A dolog úgy áll – állapította meg Nyuszi -, hogy be
      vagy szorulva.
      Negyven napon át szorongott Jézus a lyukban. Nyuszi addig is törölközőket és ágyneműket szárított lábain, tanítványai pedig köré sereglettek, és müzlivel meg tojássalátával etették.
      Negyven nap után aztán Nyuszi kiugrabugrált a tanítványokhoz, és azt mondta: Na! Akkor a tanítványok mind összekapaszkodtak, megfogták Jézus két kezét, Nyuszi pedig különféle testápolókkal és folyékony szappanokkal kenegette odabentről, hogy jobban csússzon. Végül nagyot rántottak rajta, és Jézus kicsusszant a barlang szájából hangos pluttyanással, mint mikor a dugó kijön a palackból, így: PÜNK!
      De ez már egy másik ünnep.”

      • Névtelen
        2021.07.08. 14:48

        Tiltsàtok be nerszoppancs ne itt panaszkodj.

        • Névtelen
          2021.07.08. 16:44

          Kell a negyedik kétharmadhoz

          „Parti Nagyok , Hellerek, Demszkyk, Hagyók, Wiesztek, Hiszékenyek, Simon Gáborok, Magyar Bálintok, Mécs Imrék, Farkasházik nélkül nem lenne 2/3. Csak így tovább , abba ne hagyják , ezt az ingyen reklámot.”

          • Névtelen
            2021.07.08. 21:12

            Még mindig a kétharmados szöveget tolod rühes? Éppn most olvasom, hogy a komcsi házmester Kövér Lackó már köztársasági székbe menekülne a várható bukta miatt. Te hová fogsz „2/3 debil”?

          • Névtelen
            2021.07.09. 06:14

            Álmodik a nyomor, bociszem? Jövőre melyik párthoz fogsz csapódni ha már nem lesz fidesz? Idáig is köpönyegforgató kollaboráns voltál, semmirekellő! Már régen megértél a szívlapátra!

          • Névtelen
            2021.07.15. 11:50

            megyek cigi csempésznek

            „Felmentették a csempészcigit szállító Legény Zsoltot
            A volt MSZP-s politikus nem árulta el lapunknak, bizonyítottság vagy bűncselekmény hiányában szüntették meg vele szemben az eljárást Ukrajnában

            „Felmentettek. Tisztáztak a vádak alól” – erősítette meg Legény Zsolt lapunk értesülését, miszerint az ukrán hatóságok felmentették a cigarettacsempészet vádja alól.”

          • Névtelen
            2021.07.15. 14:01

            Szívlapát jár? Nem az IFA-plató?

  7. Nem vagyok robot
    2021.07.11. 15:21

    Ha én lennék az ellenzék tanácsadója, elküldenék egy stábot ugyanahhoz a z újságíróstandhoz, és azt kérném az újságárustól, hogy olyan újságokat adjon, amelyben dicsérik a Fideszt. Aztán össze lehetne hasonlítani a számukat az Orbánt szidó lapok számával…

    • Névtelen
      2021.07.15. 14:13

      Miről beszélsz? a Puch-Simicska tengelyről 😂😁😂🤣
      Emlékszel még arra, az SZDSZ hogy szidta újságokban az mszp-t?

      „Az eddigi ellenzéki ígéreteknél jóval pesszimistább képet festett a választások utáni elszámoltatás lehetőségeiről az a beszélgetés, amit a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom szervezett szerda délután a Ferencvárosi Művelődési Központban. A megszólalók már csak azért is visszafogottabbak voltak, mint a felcsúti perrel kampányoló Momentum, mert már látszik, hogy az ellenzéki vezetésűvé váló önkormányzatok sem kezdték tömegesen feltárni a helyi ügyeket 2019 óta.

      „Ha valaki a saját pártja által vezetett önkormányzatokban nem csinál elszámoltatást, akkor feltehetően kormányon sem akar majd elszámoltatást csinálni.
      Ha valaki úgy gondolja, hogy Tóth Csabát érdemes támogatni – és azért elég sok párt választotta Tóth Csabát Hadházy Ákossal szemben -, akkor azért kétségek merülnek fel, hogy az a párt akar-e elszámoltatni” – mondta Márky-Zay Péter, aki szerint Hódmezővásárhelyen kívül nagyon kevés önkormányzatnál álltak neki a Fidesz ügyeinek feltárásához. Érdet, Pécset és az I. kerületet emelte ki.

      És hogy az MSZP hatalomra kerülve milyen könnyen el tudja sunnyogni az elszámoltatást, arra élő példaként ott ült az asztalnál Keller László, akit a 2002-es kormányváltás után a Medgyessy-kormány közpénzügyi államtitkárnak nevezett ki, de elmondása szerint a saját párttársai lehetetlenítették el, amikor komolyabb ügyekre akart rámenni. Mindenesetre az első Orbán-kormány alatt elkövezett visszaéléseknek nem lett következménye.”

  8. Névtelen
    2021.07.15. 11:16

    „Ami ezen a téren történt, már akkor is jelkép volt. A Pártház védőinek helytállása 27 esztendő távlatából pedig olyan példa, amelynek fényét a múló idő egyre ragyogóbbá teszi. Elesett elvtársaink neve kőbe vésve ezen a falon örök időre hirdeti egy maroknyi kommunista, szocialista hazafi bátor helytállását.”

    Bencsik András: Emlékhely a néphatalom hőseinek
    Népszava, 1983. november 5.

    • Névtelen
      2021.07.15. 11:52

      Akkor ez sem igaz?
      „Mező felesége szerint férjét hátulról, sajátjai lőtték le….”

  9. Névtelen
    2021.07.15. 13:59

    „18 megyei lap”
    és ki adta el a rendszerválás hajnalán?

    csak nem Orbán?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük