
A polgármesteri hivatal sajtófőnöke, Szántó Rita szerint változás továbbra sincs az ellenzéki egységben Miskolcon: „A városvezető Velünk a Város frakció létszáma változatlan, a város vezetésében nem következett be változás” – mondta a hvg.hu-nak, hozzátéve, hogy természetes, és sokszor előfordul olyan, hogy valaki hiányzik a közgyűlésről. „A Fidesz képviselői megszavazhatták volna azokat az előterjesztéseket, amikkel a vitákban semmi bajuk nem volt, mi több támogatólag nyilatkoztak róla” – mondta.
Bár logikusan hangzik, hogy néha hiányoznak képviselők közgyűlésekről, előfordult ez Miskolcon is, de speciel épp nem ezzel a három képviselővel: Hegedüs, Mokrai és Borkuti a jegyzőkönyvek alapján az új vezetés felállása óta egyetlen közgyűlést sem hagytak ki, egyedül Mokrai késett két alkalommal.
Elértük magát Mokrai Mihályt is: ő annyit mondott, ebben az ügyben nem szeretne megszólalni, ahogy Hegedűs Andrea is annyit válaszolt megkeresésünkre, hogy a közgyűléssel kapcsolatban nem nyilatkozik.
Kérdéseinket feltettük a Velünk a Város frakciónak és a DK sajtóosztályának is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.https://hvg.hu/itthon/20210707_miskolc_ellenzek_dk_veres_pal_kozgyules
Szántó Rita középen fotó
virágozzék!
Szerintem meg pont nincsen minden rendben a ” városházán „.
Mi mást mondana,hiszen onnan etetik!?
Arról nem szólva,hogy milyen géneket örökölt!?
Azért az érdekes gondolkodás Mokrai ,meg Hegedűs részéről hogy a nem szeretne nyilatkozni arról a közgyűlésről ahová azért választották be őket a választók hogy ott képviseljék őket. Van egy kis zavar a fejekben.
Az érdektelen hír
az ecetfák alól jelenti: Miskolcon harminc, ötven éve is éltek emberek! XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Elmész a picsába! xxxxxxxxxvédett állat?
Volt kitől örökölnie az igazmondást.
Ugyanerre próbáltam utalni hozzászólásommal,semmi durva nem volt benne.
A cenzúrán viszont fennakadt!?
Egyáltalán mit XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Rita igazat mondott. A városháza teljesen rendben van. Csak a sok szélhámos lókötő, akik benne lófrálnak. Na azokkal van baj.
A fickó?
A zsidó szemszögből biztosan!
A polgármesteri hivatal „sajtófőnöke” .
Igen, igen !
Úgy emberi, mint szakmai oldalról a legjobbat és a legalkalmasabbat.
Tökéletes választás.
Az eredményt látjuk,nem ?
Egyre…
Merre is ?
Idősebb hölgy a szupermarket pénztáránál van, és most ő fizet. Mögötte egy fiatalabb nő áll a sorban egy neveletlen 5 vagy 6 éves fiúval. A fiú erősen tolja a babakocsiját, ami már 5-6-szor lábon ütötte előtte az idősebb hölgyet. A kicsihez fordult, és megkérte, hogy ne üssön tovább mert fáj. A fiúcska annál jobban tovább csinálta. Az idősebb hölgy odament az édesanyjához, és azt mondta: ′ ′ Nem mondhatod meg a fiadnak, hogy ne üssön meg? „A fiatal nő izgalom nélkül – feleli hidegen?” Nem! A nevelési módszer lehetővé teszi számára a szabadságot, hogy azt csináljon amit akar, csak rá nem jön, hogy amit másokkal tesz, az nem helyes. Tudományosan bebizonyosodott, hogy ez a módszer sokkal hatékonyabb! ”
A gyerekes nő mögötti sorban a 20-as éveiben járó férfi áll, aki ezt mind figyelmesen hallgatja, kezében egy üveg lekvárt tartva. Amikor a nő befejezte a nevelési módszer magyarázatát, kibontotta a tégely tetejét, és nyugodtan az egész befőttes üvegből a fiatal nő fejére öntötte. Teljesen dühös, önmagán kívül a nő a fiatalemberhez fordult, és számonkérte a tettéért.
′ ′ Tudja, asszonyom, én is szabadon nevelkedtem, mint a fia. És – itt láthatja az eredményt! ”
-Az idősebb hölgy a pénztároshoz szólt: ′ ′ Kérem, tegye ezt a lekvárt a számlámra! ”
Szerző ismeretlen
„Ahonnan jöttél elillan,
Amerre tartasz sehol még.
Az élet a kettő között van,
A Sors furfangos ajándék.
Születsz, hogy mesés álmokat építs
De inkább leépülsz.
Ott állsz egy sorban feladni
Belehalni készülsz.
Jó az, ha mindent ahogy van,
Úgy el tudsz fogadni!
A baj mindig múló állapot.
Nem kell folyton keresni!
Ha fejjel vagy a homokban,
Nem látszik, hogy milyen szép ez a nap,
Hogy milyen kék az ég.
Születsz, hogy tanulj, amíg lehet.
Felnősz, azt mondod, hogy te már,
Túl vagy majdnem mindenen,
Rád már nem sok dolog vár.
Bocsáss meg mindent magadnak!
Hisz egyszer úgyis elévül.
Semmi rossz nem tart örökké
Végül megszépül”
Szép napot kívánok!!! ?✌❤
Tovább is van: úgy teli volt ma Gyurcsány a fórumán, hogy a szelfinél eldőlt, mint a rohadt nád
Az ügyészség Simonka büntetőügyben 8,5 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottra.
Kövér László: A Fideszben még vannak erkölcsi normák.
Szerintem is. Úgy tudom, ereszcsatornán érkeznek.
Beütött a bajszos patkánynak a hőség.
Ne fáradj!
Andráska Gergely:Balázs Tamás:Benedek Fülöp:Bujnóczki Sándor:Csonka Gábor:Deme Gábor:Fürst György:
Gulyás G. Gábor:Gyarmati Mihály:Hagyó Miklós:Hámori Csaba:Hunvald György:Kabai Károly:Kaszab Csaba:
Katus Ferenc:Karakasev Anna:Kemecsei Árpád:Kodela László:Kövecses Gábor:Krausz Csaba:Kulcsár Attila:
Kullai Tamás:Marsovszky Balázs:Nyékes Béla:Őri Andrá:Páva Zoltán:Pénzes Sándor:Petrohai Barnabás:
Pintér István:Rácz Péter:Szabados József:Szabó Gábor:Szabó Loránd:Szarvas Attila:Vadász János:
Verók István:Walter Dezső:Weiszenberger László:Wieszt János:Zuschlag János:
Megint a krasznokvajdai polgármesterrel jössz mint a nagy leleplezéssel nerpondró?Hányszor toljam még bele a rühes pofádba?
Kövér László: “A Fideszben még vannak erkölcsi normák.”
Kaleta? Szájer? Fohsz? Mengyi? Simonka? Pócs?
KÖVÉR??? Stb…
Mengyi?
Rituska is rendben van?
Jól fizet a valóságot telibeszaró sikerpropaganda?
Ha lúd, legyen Kövér! Hortobágyi pásztorhagyományok, becsületesség rombolója!
Kis országnak egy csak csőcselékre telik.
Annyira rendben van minden,hogy azt hallani,hogy az mvk-nál 7 órában akarják foglalkoztatni a sofőröket!
Emlékszem mikor Bartháék azzal kampányoltak,hogy az említett dolgozóknak rendezni kell a bérüket.
Talán így gondolták a rendezést!??