Miskolcon . Ki kit fedez? Fontos rendeletek látták kárát, hogy a Demokratikus Koalíció képviselői távol maradtak

Veres Pál két rendelete is elbukott a voksoláson

52 Responses

  1. Ezt mondja a cián tablettás Kuncze Matyi, akinek 80 %-os volt a tüdőérintettsége, de a tragikus állapotban lévő fideszes egészségügy megmentette

    3
    4
    1. Milyen fideszes egészségügyről hablatyolsz, rózsabimbó?
      Arról, amely a nálad jelentkező agyhalállal nem boldogult?

      2
      4
      1. Miiiiiiiiii vaaaaaann ?
        Kijöttél Horváth Ágica apósának a kórházi széfjéből?

        Bepereltétek Molnár Lajost vagy jogutódjait?

        „Hamar kiderült, hogy a legnagyobb elvonások az egészségügyben lesznek, Molnár Lajos megnyugtatta a szocialistákat, a reformhoz nem kell pénz, sőt megtakarításokkal jár majd. Az eskütétele utáni első személyes találkozóján Gyurcsánnyal néhány nőgyógyász letartóztatása is felvetődik ötletként, hogy megfélemlítsék az orvosokat, és letörjék a megszorítások miatti ellenállást.

        „Nem kellene példát statuálni, követni az akkori pozsonyi példát?”- fordult hozzá a kormányfő. „Pár nappal korábban a magyar sajtó is közölte a hírt, hogy szülésért előre kért hálapénz átvételekor a rendőrség letartóztatott egy pozsonyi nőgyógyászt a rendelőjében. Én ezt nem tartottam szükségesnek” – idézi fel válaszát Molnár.

        A költő tragédiája

        A miniszter három szakembert kért fel a valóban túl sok ágyból álló magyar kórházak átalakításának megtervezésére. Azt azonban nem fogadta el, hogy ahol elvesznek, ott adni is kell valamit, például erősítsék meg a járóbeteg-ellátást, fejlesszék rögtön az egynapos sebészetet. Ennek híján óriási volt az ellenállás, és csaknem lázadás tört ki az MSZP képviselői között is.

        Gyurcsány engedett, Molnárt sarokba szorították – a szocialista városokban levő kórházak ágyakat kaptak az ellenzéki vezetésű önkormányzatok kárára. A volt miniszter mentegetőzik, azt állítja, a törvény „annyira gúzsba kötött, hogy tíz-húsz ágyra sem kaptam szabad kezet… Ha nem lett volna a lovasberényi csata, ma nem kellene arról vitázni, hogy még több aktív kórházat kell bezárni” – idézi fel a kormányüdülőben tartott egyeztetést.”

        1
        1
  2. Közelíteni kell Pesthez, jön látogatóba Karácsony.

    „Ez már bizony a Nyócker
    Nem sokkal azután, hogy a Metropol több cikkben is bemutatta, hogyan züllik le újra a hírhedt „Nyóckerré” Pikó András irányítása alatt a kerület, most pedig egy újabb problémás környék lakói keresték fel a szerkesztőségünket. Az ott élők szerint a II. János Pál pápa tér melletti Auróra utca állapota leírhatatlanul elkeserítő. Az utcát elálló csövesek, az elviselhetetlen bűz, a hangoskodó fiatalok és a hozzájuk kapcsolódó utcai vizelés mostanra általános problémát jelent, ami ellen a lakókon kívül, úgy tűnik, nem tesz senki semmit. Kondorné Galambos Szilvia, Havasi Ágnes és dr. Pálovics Emese felkereste a Metropolt, hogy elmeséljék, milyenek a szomorú mindennapok a VIII. kerület kis utcájában.

    Évek óta nem történik semmi
    Két éve szenvednek a VIII. kerületi Auróra utcában élők többek között az üvegvisszaváltó miatt, amelynek a környékén a gyakran ittas, kétes alakok mindent összepiszkítanak, esténként pedig az utcában lévő szórakozóhely látogatói miatt elviselhetetlen a helyzet.”

    2
    4
  3. „Veres Pál polgármester a tegnapi ülés elején bejelentette, hogy június 15-én az említett három taggal megalakult a Velünk a Város frakción belül a DK-s frakciócsoport, amelynek vezetője Hegedűs Andrea lett.”

    meg a frakció frakciójának frakciója ??

    Hofi így írta le a fenti körülményt ( a Madách idézet helyett)

    1./ „Mit csinál az egér magömlés előtt? Kirágja a zsákot!”
    2./ „Gizi nem frakciózik… Csak klimaxol!”
    3./ „Felfúvódtak a tehenek! Úgy égett a pofán, amikor a Halásznál megtalálták a pumpát…”

    3
    2
  4. Gyurcsánnyal együtt fognak bukni, azért az emberek gyomra sem vesz be mindent. Gyurcsány a legnagyobb magyarellenes gazember!!!

    12
    3
    1. Ezt pont te mondod, aki egy aljas gerinctelen köpönyegforgató söpredék vagy?
      Hány pártnak nyaltad idáig a s.ggét, hogy életben maradj, ingyenélőkém?

      1
      5
  5. Eddig sem akartam Hegedűs Andikára szavazni, taszít az előre lemutyizott előválasztás, a semmitmondó szórólapja, de most még eggyel több okom van…

    5
    1
      1. Nekem elég ennyi:
        FB oldala:
        „Andrea Hegedűs
        AUTÓPÁLYA = STOP a Fidesznek és a belőlük élőknek. Ez is a kevesek-sokak aránytalanságáról szól. A kevesek utazzanak autópályán, Mi a többség, a NÉP zötyögjünk a hosszú, kátyús mellékutakon. Az országunk pénztárcájának tartalma már az ő zsebükben van, de nekik még a pénztárca is kell! Készüljünk 2022-re, hogy ezekkel az országfosztogatókkal népsanyargatókkal csak a történelem könyvek besárgult oldalain találkozhassunk a jövőben!

        2 hozzászólás
        xxxxxxxxxxxxxxxxxx xxxxxx
        Erösebben kell rájuk írni vagy szólni mert ez amocskos népsanyargató zsivány banda nem érdemel mást nem kell kesztyüs kézzel bánni velük.börtön vagy akasztófa kell nekik csak az a rossz azn egészbe hogy az akasztást eltörölték így marad a börtön.”

          1. Aha kipcsi.Van rossz ppp konstrukció, a 2010 előtti, meg van a jó a mostani nemzethy. Értjük.

            4
            1
          2. minek hazudsz?
            1./ messze még a szerződés aláírás
            2./ van fedezete az e-útdíj.
            3./ Ettől csak jobb lehet:

            https://g7.hu/kozelet/20190723/negy-szerzodessel-annyit-dobott-ki-az-allam-mint-a-nyugdijpenztari-vagyon/

            „Ezért úgy döntettek, hogy 2004-től bevonják a matricás rendszerbe a sztrádát, és ezért cserébe évi 17 milliárdot fizet az állam, és még közel 40 százalékos részesedést is vett. Ezt követően körülbelül 100 milliárd forintért lett volna opciója a magyar államnak megvenni a maradék 60 százalékot, de ehelyett inkább nyomott áron, becslések szerint 21 milliárd forintért eladta a részesedést a külföldi tulajdonosoknak, és évente nagyjából 35 milliárd forintot fizet 26 éven keresztül rendelkezésre állási díjként. Nem igényel bonyolult számítást, hogy ez borzasztó ügylet volt, hiszen három év rendelkezésre állási díjából kijött volna a teljes vásárlás.”

          3. Mennyire is akarjárok ezt titkosítani nerszop@dék? 100 évre?

            3
            1
  6. Látom már, hogy őrjöng a sok fideszes bérkommentelő. Kiadta a központi bizottság a parancsot, s.ggnyalók?

    2
    2
    1. Nekem 1917-től van hányingerem tőletek. Jól bírom mi!

      Jut eszembe! A Jobbiktól kinek kell majd vonulnia?
      Nem a „hideg büszkeség” hónapja van Petike! Pride-hónap van

      2
      1
      1. Én ott leszek a fidesz kamionon közvetlenül Kocsis Máté meg Szájer mellett.A bojtos sapkámról fogsz megismerni.

        1. Ja. Benne vagy a 20%-ban. Ungár Klára és Ungár Péter is veled lesz.

          „Amerikában és Nyugat-Európában már csak a fiatalok négyötöde vallja magát egyértelműen heteroszexuálisnak,

          a többiek más vallásúak, nyilván melegek, biszexuálisak, transzneműek, kisebb-nagyobb mértékben ingadozók, vagy ahogy a Hairben elhangzik: Mick Jaggert nem rúgnák ki az ágyukból. És ez bezzeg harminc meg hatvan éve majdnem száz százalék volt, amíg el nem rontotta a propaganda, beleértve a Hairt és Mick Jaggert.

          Ezt az állítólagos kutatást lobogtatta többek között a kormánygépezet, indokolandó a tilalomfákat, „

          1. Ha benne leszek a 20% ban akkor józsival és mátéval leszek benne….:):):)Ez az arány amúgy a fidesz frakcióra is megáll…

        2. Majd a bírónő megítéli U.Klára kérésére, a bojtos sapkádat, oszt el kell viselni a feleségednek, gyermekeidnek, gyermekeid tanárainak a valótlant, hogy homokos vagy.

          1. Nem volt kötelező bíróságra menni ennek a csinos fiúnak.De mára Máténak bírósági ítélete van arról hogy buzinak lehet szólítani.Dolgozd fel.Szép karrier: MiÉPtől a prideig :):):):):):)

          2. Aha. Úgy kezdődött, hogy visszaütött

            Majd felmelegítelek a családod előtt és nekem lesz jobb
            képviseletem.

            „Másodfokon felmentették Ungár Klárát abban a személyiségi jogi perben, amelyet Kocsis Máté indított ellene, jó hírnév megsértése miatt. Korábban a liberális politikusnő egy vita során egy Facebook-bejegyzésben melegnek nevezte a józsefvárosi polgármestert.

            KOCSIS EZÉRT BEPERELTE UNGÁRT, ÉS KÉTMILLIÓ FORINTOS, KAMATOKKAL BŐVÍTETT KÁRTÉRÍTÉST, TOVÁBBÁ BOCSÁNATKÉRÉST KÖVETELT TŐLE. „

            1
            1
          3. Nem hát. Egy SZDSZ-esnek mindent szabad

            Kuncze egy `56-os emlékülésen „Révész Mártíriusz”-ként emlegette a fideszes képviselőt

          4. Kocsis máté vagyok és a bíróságra mentem a lóf@XXXXXXXXXXXXXXXCsaládomat is báncsák….Brühühü

      2. 1917 től?Gazdáid tudják hogy mi a véleményed a Kövér családról?Esetleg rokon vagy ?

        „Valahol azonban megértem Kövér Lászlót. Bizonyára súlyos lelki terhet jelent számára az, hogy felmenői maguk is Szamuely lelkes hívei voltak. Nem csak az MSZMP tagjaiként és 1919-es vöröskatonaként tettek így. A rendszerváltás után Kövér szülei a pápai MSZP alapszervezet sorait erősítették, egyik nagybátyja pedig a Thürmer-párt híve lett. Mindez Kövér magánügye is lehetne, ha elfojtásait, családi komplexusait nem terjesztené ki mindenkire, akinek az övétől eltérő véleménye van.”

        1. Menjél már magadnak! A Vörös hadseregben a jobboldali tisztek, katonák védték a hazát. Szamuelyék csak a hátországban kegyetlenkedtek.

          Ki nem sz@rja le az „objektív” történészedet, meg a magyar-magyar viszályszító oldaladat.

          „Ungváry Krisztián: Közszolgálati Számonkérő Szék – 444”

        2. Minek hazudsz? hol a bizonyíték; a „Szamuely lelkes hívei” állapotra?

          Szamuelyt sokszor kihantolták a falusiak, hogy földben nem nyugodhat. A Zsidó felemenői még halála után is kitagadták.

          „Apai nagyapám és nagyanyám szociáldemokrata érzelműek voltak. Nagyapámnak a szociáldemokrata párt pápai szervezetének a Bethlen-Peyer paktumot követő megszervezésétől jogfolytonos volt a párttagsága haláláig, 1989-ig, szemben nagymamámmal, akit az 1948-as pártegyesülést megelőző tagrevízióval, mint „klerikális elhajlót” kiraktak a pártból. Az ilyen gyökereimet nemcsak nem szégyellem, de büszke is vagyok rájuk. A szociáldemokráciához nekem sokkal több közöm van, mint Gyurcsány Ferencnek” – mondta egy 2005-ös interjúban Kövér, akinél tehát láthatjuk, hogy büszke a fölmenőire és a családja – nem éppen nemzeti – múltjára.”

          1. Ezt majd megbeszélik a szoci laciék a vasárnapi ebéd mellett.Ja ott nem mert Lacival a saját apja se ül egy asztalhoz:):):):):):
            „Pápán a majd három órásra nyúlt kérdezz-felelek után még jött egy jó hosszú dedikálás, aminek a végén odajött két idősebb férfi.

            – Bocsánatot szeretnénk kérni – kezdte az egyik.
            – Tőlünk? Ugyan miért?
            – Mert az én fiam, neki meg az unokaöccse Kövér László. De nem vagyunk vele beszélő viszonyban”

          2. Húúúúúúúúú wazze! A belügyis Juszt Lacika, aki lebuktatta a kollégát, az Orbán bérgyilkos riport miatt?

            „Gond-olkodó
            Juszt László
            „Mielőtt mindenki bedőlne Orbán és Kövér propagandájának, melynek szövege 2019. október 23-án így hangzik:
            „Másszunk falra és verjük le a vörös csillagot, mint a nagyapáink.”
            Túl azon, hogy nem látok a falakon vörös csillagokat, el kell mondanom a történeti hűség kedvéért egy történetet.
            2002-ben, a kampány idején Kende Péter ügyvéd barátommal jártuk az országot. ?????
            Neki akkoriban jelent meg az Orbán-könyve, nekem meg nem sokkal előbb a Juszt-ügy című. Író-olvasó találkozókat tartottunk telt házak előtt, majd dedikáltunk.
            Pápán a majd három órásra nyúlt kérdezz-felelek után még jött egy jó hosszú dedikálás, aminek a végén odajött két idősebb férfi.
            – Bocsánatot szeretnénk kérni – kezdte az egyik.
            – Tőlünk? Ugyan miért?
            – Mert az én fiam, neki meg az unokaöccse Kövér László. …”

          3. Tudjuk, Lacika! Hozod az ócska demagógia fegyveredet

            „Mészáros Stroman Lőrinc több állami támogatást kapott egri szállodája felújítására, mint Eger összesen. A város 825 milliót a kiesett bevételeinek pótlására, míg a hotel 2,8 milliárd forintos állami támogatásban részesült” – kezdi bejegyzését Juszt László.

            Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét

            A megmondóember szerint ki kell mondani, hogy „aki Egerben ezek után is a Fidesz-re voksol, az valószínűleg nagyon ki lett fizetve. Ha valaki ezt a két számot látva még mindig a PufiPuskást vezetésre érdemesnek gondolja, az kérdezze meg kezelőorvosát, vagy gyógyszerészét.

            Rettenetesen kíváncsi vagyok arra, hogy mi az egriek véleménye.
            Valami olyan pofátlanul köpte őket arcon Orbán, hogy annál látványosabban már nem is lehet” – vélekedett a korábbi műsorvezető.

            Kép forrása: Juszt László Facebook-oldala”

          4. Feljelentés, helyreigazítási kérelem? Sehol?Akkor coki kövérlacika.

            1
            1
        3. Ungváry Krisztián inkább a saját családjának uszításaival foglalkozzon

          „2021. június 15.

          Ungváry Rudolf író
          Amire fel kell készülni
          2021.06.15. 06:10
          RENDSZERVÁLTÁS
          ORBÁN-REZSIM
          ZAVARGÁSOK
          2020. október 07.

          Ungváry Rudolf író
          Előretolt ezredesek
          2020.10.07. 08:35
          SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM
          MOMENTUM
          IDEOLÓGIA
          2020. szeptember 10.

          Ungváry Rudolf író
          Készülhetünk
          2020.09.10. 06:16
          FASIZMUS
          KORMÁNYPROPAGANDA
          ORBÁN VIKTOR
          2018. október 25.

          Ungváry Rudolf író
          Akit még nem lehet elfelejteni
          2018.10.25. 09:00
          NAGY IMRE
          NER
          2018. szeptember 24.

          Ungváry Rudolf író
          A harmadik temetés
          2018.09.24. 09:06
          NAGY IMRE-SZOBOR
          2018. április 04.

          Ungváry Rudolf író
          A megsemmisítő ítélet
          2018.04.04. 08:08
          JOBBOLDAL
          2017. július 04.

          Ungváry Rudolf író
          Önmagáról árulkodó vezér
          2017.07.04. 08:12
          ORBÁN VIKTOR
          USZÍTÁS
          ELVAKULTSÁG
          2017. május 24.

          Ungváry Rudolf író
          Kacagó győztesek
          2017.05.24. 08:02
          FIDESZ
          TÜNTETÉS
          DIKTATÚRA
          GYŰLÖLET
          HULLADÉK
          HULLADÉK
          2017. április 29.

          Ungváry Rudolf író
          Demokratikus cserbenhagyás
          2017.04.29. 08:07
          EP
          ELLENZÉK
          ORBÁN VIKTOR
          SOROS GYÖRGY
          2017. február 08.

          Ungváry Rudolf író
          Megélhetési politika
          2017.02.08. 07:01”

        4. Sok a pofázás kis szamuely leszármazottak. Pereljétek be ha nem igaz.Kövér Laci perelt?Nem.A komcsipxxxxxxxxxxxxxxcsak a házelnöki székben nagy a pofája, amúgy kussol mint a lapoxxxxxxxxxxxxNa puszika :):):):):)

          1. Ugyan! Csak a közmédia kötelesség a tárgyilagosság.
            Minden média annyit és úgy hazudik amennyit csak tud.

            Átaludtad a 30 évet? Csak a jövő biztos, a múlt bizonytalan

            „Egy kis történelem: Ságvári Endrét , a kommunista aktivistát, a 32 álnevű rendőrökre támadó cukrászdai lövészt, bátor futás közben hátulról érte a halálos lövés 1944-ben .
            Az őt igazoltató csendőrökre a Budakeszi úti Nagy cukrászdában (ma Remiz étterem) tüzet nyitott. Amikor a csendőrgyilkos sebesültet a neve felől kérdezték, azt felelte: “Harminckét nevem volt, találjátok ki, melyik az igazi!”
            A sebesült csendőr-főtörzsőrmestert, Kristóf Lászlót a kommunisták 15 év múlva, 1959-ben “fasisztaként” kivégezték. A végrehajtott ítéletet csaknem 50 év múlva, 2006-ban hatályon kívül helyezték.”

            Akkor Ságvári miért is nem volt munkaszolgálatos?

          2. Nem fog legyeket.

            „Otthon a szomszéd emleget kötelet,
            Klubrádiót hallgat, téma a Kövér:
            „a csarnok nyirkos kövéről szedett
            Metró újság hozzá a nyomaték.
            Az asszony szidja fideszes gyerekét
            s a szomszédné a gangon kiabál,
            hogy Orbántól sosem kapja vissza már
            az ellopott milliárdokat.
            Tél lesz, ragyog a fagy s az agyhalál.
            Testvér, segítsd az agymosottakat.

            Gondoljatok a Hiller Pistire,
            ki ködgomolyban küld új nyavalyát.
            Adjatok Bolgárt, Avart s télire
            Hajráemeszpés főnyuszi Fialát!
            Küldjetek könyvet, Kendét, ostobát,
            mert megőrjít a reformteli éj,
            a gázóraolvasó gyötrő szenvedély.
            Enyhítsd kínunk, ha sajtós vagy s szabad,
            Elvtárs, hisz te vagy a Vörös Segély!
            Testvér, segítsd az agymosottakat.

            Küzdtünk híven a Gyurcsányferiért
            nem tűnhetünk el, nyomnunk kell tovább.
            külföldre várnak a földek, a még
            magyarnak mondott régi klinikák.
            A mozgalom vár, munka és plakát,
            hisz értünk van a kizsákmányolás,
            szegfű villan, röppen három madár
            s lakáson, gyáron kattan a lakat.
            Éljen Draskovics, a reformtanács!
            Testvér, segítsd az agymosottakat!”

            -vigyazo verse-

          3. Á nem fog legyeket, csak a parlamentben osztja a milliós büntetéseket a kis bolsi ivadék. Ennyit tudtok nerhuszárok.

          4. Most olvasom, hogy Kabul rózsája is kapott 9,6 milliót

  7. „A baloldal holdudvara rengetegszer bizonyította, hogy mennyire toleránsak.
    Például akkor, amikor Homonnay Gergely ezt írta: „Ahogy az Ozban a gonosz boszorkány halálát várták, úgy várom Orbánét is, és pezsgőt fogok bontani, ha megdöglik.”
    Vagy amikor a momentumos Szarvas Koppány Bendegúz fideszeseket akasztott volna lámpavasra.
    Itt egy újabb példa. A politikai vitába sem fér bele minden!
    Minket viszont nem ijeszt a korlátlan gyűlöletük. Magyarországért dolgozunk, ha tetszik nekik, ha nem….
    „A Kötöttfogás legújabb, a YouTube-ra csütörtök este feltöltött adásában Szalma Botond, Reichert János és Konok Péter voltak a vendégek, a téma pedig Orbán Viktor európai „elszigetelődése” volt.

    A műsor 21. percében Szalma Botond sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy mennyire elszigetelődött Orbán Viktor a nemzetközi térben.

    Szerintem meg dögöljön meg”

    – szúrta közbe Konok Péter történész. „

        1. Meg vagyunk ijedve mindketten….):)
          A gazdid meg maradjon a fekete paraván mögött mind debrecenben. Addig nincs baj.

          1. nehéz dolga lesz a fideszjobbágyoknak
            ha kiderül, hogy az istenük nem él örökké, nem is isten, és a végén mikor napvilágra kerülnek a dossziék, hogy embernek is a legalja a legutolsó volt.

  8. Mokrai belázadt.Nem jutott alpolgármesteri szék.Miből lesz a belvárosi palota felújítva??

    2
    1
  9. Sokszor elgondolkodom azon, hogyan vehette bárki is komolyan ezt az ellenzéki összefogást. Hogy hihette azt bárki, hogy ezek a pénzsóvár ügyeskedők majd együtt, vállvetve dolgoznak a városért? Kb. annyi volt az esélye, mint hogy minden közgyűlést úgy kezdjenek, hogy egymás kezét megfogva közösen eléneklik a Kumbayát. Mondjuk az ígéreteik ezt sugallták… Aztán végül a nagy virágzás helyett mégiscsak a koncon marakodás kezdődött el. Ahogy az józan ésszel várható volt.

    1
    1
    1. Valóban úgy összefogtak, hogy ellenségesebbnek már nem is lehetne lenni. Az a szomorú, hogy Miskolcon bármelyik párt kerül hatalomra mindennel foglalkoznak csak a várossal nem, csak pusztul lefelé minden. Senki nem gondolta, hogy lehet Krizáéktól rosszabbul, szerencsétlenebbül vezetni a várost és íme igen.

      2
      2
      1. Ne hazudj! Mert Krizáék legalább építkeztek, újítottak: iskolák, óvodák, orvosi rendelők, utak, az ország legszebb stadionja, a fürdők, a vár. Ezek mit is építettek eddig? 1 db szalonnasütőt….!!!

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű