Izraelben be nem oltott gyerekek miatt robbant be újra a járvány az indiai variáns terjedésével

 

Ismét erősödik a koronavírus-járvány Izraelben, megjelent a vírus fertőzőbb és veszélyesebb delta változata az országban, írja az MTI a helyi média jelentése alapján.

Izraelben a hét elején növekedni kezdett az új fertőzöttek száma, már két egymást követő napon több mint száz új fertőzöttet azonosítottak. Az egészségügyi minisztérium adatai alapján hétfőn 125-öt, kedden 110-et. Szerdára a fertőzési együttható másfélszeresére nőtt, ami azt jelzi, növekedésnek indult a fertőzöttek száma annak ellenére, hogy a hónap elején még úgy tűnt, Izraelben visszavonulóban van a járvány.

Az országban június 15-től nem kellett már zárt térben sem maszkot viselni a koronavírus-járvány ellen, ezzel az utolsó jelentős korlátozást is megszüntették. Ahogy ekkor írtuk, június közepén Izrael a koronavírus elleni beoltottság szempontjából az élmezőnyhöz tartozott a világon, a 9,3 millió lakos mintegy 55 százalékát oltották ekkorra már be teljesen, bár az oltási ütem az utóbbi időben lelassult.

Naftali Bennett miniszterelnök kedd este arra kérte az izraelieket, hogy idén ne utazzanak külföldre, nyaraljanak az országban, hogy kevesebb eséllyel kerüljenek be külföldről az újabb vírusváltozatok. Javasolta azt is, hogy zárt térben, zsúfolt helyeken térjenek vissza a maszkviselésre az emberek: erre vonatkozó rendeletet viszont nem adtak ki egyelőre.

Ismét kötelező a maszkviselés a tel-avivi Ben Gurion repülőtér teljes területén, mind az útnak indulóknak, mind az érkezőknek, és csakis PCR-teszt elvégzése után mehetnek haza a külföldről visszatérők, akiket – ha nincsenek beoltva – kéthetes karanténra köteleznek. Izrael hat országba megtiltotta az utazást: Oroszországba, Indiába, Dél-Afrikába, Mexikóba, Brazíliába és Argentínába.

Az új esetek két gócpontja Binjamina és Modiin, ezeken a területeken külföldi útról visszatérő, de még be nem oltott gyermekek terjesztették el a vírust. A gyerekek beoltott szüleit a helyi szabályok nem kötelezik karanténra, viszont a be nem oltott gyerekeket a szülőknek otthon kellett volna tartaniuk az előírt két hétig: ennek ellenére a szülők elengedték őket iskolába, táborokba, a gyerekek pedig vitték magukkal a vírust. A jövőben ilyen esetekben súlyos bírságot kapnak a szülők.

Jelenleg, a korábbiaknál másfélszer fertőzőbb delta vírusmutánssal fémjelzett ötödik járványhullám kezdetén 554 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium.