Európa első pornós kasszasikere a Vatikánban született

A 16. század leghíresebb erotikus könyve, Európa első igazi pornós szenzációja is a Vatikánból indult útjára. Az olasz reneszánsz I Modi című könyve a maga korában a popkultúra szerves része volt, és annak ellenére, hogy az egyház bőszen pusztította az összes példányt, ami a keze ügyébe került, az itt-ott feltűnő illegális másolatok több mint száz évig népszerűek tudtak maradni a kontinensen.

 

A pajzán Vatikán

A bizarr történet feltárásához, ha csak gondolatban is, de érdemes ellátogatnunk a Vatikánba, azon belül a világ egyik legnagyobb múzeumának számító, hatalmas gyűjteménnyel rendelkező Vatikáni Múzeumokba, ahol a négy Raffaello-szoba (Stanze di Raffaello) is található. A szobák a reneszánsz festészet egyik kiemelkedő alakjáról, Raffaello Sanzióról kapták a nevüket, a falaikat ugyanis az ő, illetve a tanítványai freskói díszítik. A szobák legnagyobbja a Sala di Costantino, ahol a látogatók Nagy Konstantin római császár életének mozzanatait tekinthetik meg,

egyes történészek szerint azonban egykor nem az első keresztény(nek tartott) császár, hanem pornográf freskók borították a falakat.

A Sala di Costantino ugyan papíron a Raffaello-szobák közé tartozik, de a legendás művész már halott volt, mire elkezdtek dolgozni rajta, így ezt a munkát a tanítványai végezték el. Köztük volt az a Giulio Romano is, aki paloták tervezésével, illetve bíborosok otthonainak dekorálásával szerzett magának hírnevet, de az utókor elsősorban úgy emlékszik rá, mint az I Modiban látható, szexuális aktusokat ábrázoló festmények megalkotója.https://telex.hu/eszkombajn/2021/06/20/porno-erotika-vatikan-reneszansz-i-modi