Skip to content

A nagy összeveszés után ismét találkozott Bródy János és Szörényi Levente

A nagy összeveszés után ismét találkozott Bródy János és Szörényi Levente

Bródy még ajándékkal is készült.

Szégyent hozott magára és közös életművük jó részére, beleértve az István, a királyt

– mondta tavaly Szörényi Levente Bródy Jánosról, amiért kiállt az Színház- és Filmművészeti Egyetem tiltakozó polgársága mellett, sőt felvonulási indulót írt a barikádozó színművészetis hallgatóknak.

Jó ideig nem szeretnék találkozni Szörényi Leventével

– mondta ezek után a Blikknek Bródy János.

A két zenész közötti szakadék tehát elég nagyra nőtt, és hónapokig valóban nem találkoztak egymással. Mostanáig.

 

Blikk azt írja, hogy a két legendás előadó elfogadta az Illés Klub meghívását, és a rendezvényen a lap szerint kedélyesen elbeszélgettek, igaz, nem politikáról.

Bródy János elárulta, hogy egy ajándékkal is meglepte Szörényi Leventét.

„Nemrég megjelent egy bakelit, rajta két számmal, ezt adtam neki. Az egyik dal a Nagy Ferónak negyven éve írt Mire megy itt a játék, a másik oldalra pedig egy demófelvétel került, a Mariana-árok, amely tavaly született Koncz Zsuzsi lemezére. Ezt a dalt elsősorban azoknak írtam, akik nem akarják vagy nem tudják megérteni, hogy én mit is gondolok erről a gyönyörűséges, szép, új világról, és ebbe a körbe, úgy érzem, Levente is beletartozik” – mondta a Blikknek.

„Elég időt eltöltöttem Bródyval ahhoz, hogy kiköveteljem magamnak azt, hogy én »más« legyek. Nem érdekel, hogy a közönségből ki osztja a világról alkotott véleményét velem vagy Bródyval. Már csak azért sem, mert nem vagyok hajlandó a zenénket feláldozni a teljesen agyament viták oltárán” – értékelte a helyzete Szörényi.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2021.06.20. 20:25

    Csak így tovább, hiszen emberi méltósága van Szörényinek, hatalmas életművével, amiért díjazták is, mint Illés apokalipszisben, melyet lehet, hogy agyament véleménynek tart a református szentháromság tetteinek napvilágra hozatalát. Földet ért a vándorlásuk, már most 63 év csodás élet után sztárként megnyugodhatnak, hiszen ki adná vissza, amit tettek?

  2. Névtelen
    2021.06.20. 20:40

    Nem is értem, hogy eddig a kislány áldozatok miért haltak meg, miért nem tudtak segítséget kérni? Mert nem nekik hittek volna, mert titokban cselekedték mindig agyament keresztény és liberális elméleteiket, mint világapokalipszis állandó végreghajtását?

  3. Névtelen
    2021.06.21. 08:59

    Nem baj, majd összevesznek megint. Bródy teljesen meghülyült.

    4
    4

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük