Veres Pál kemény volt, valakik sokat buktak ( 10 milla?)

Elbontották a Szinva fölül azt a hidat, amelyet az egyik vendéglátóhely tulajdonosa kezdett el építeni terasz gyanánt az elmúlt évben – számolt be róla a Minap.hu. A befejezetlen létesítmény körül a hét elején kezdtek ismét dolgozni munkások, azt követően, hogy egy héttel ezelőtt az önkormányzat felszólította a vállalkozót arra, hogy harminc napon belül bontsa el azt.

Szunyogh László, Miskolc főépítésze azt mondta a Minap.hu-nak, hogy a vállalkozó együttműködik a hivatallal, ennek jele az is, hogy a vasszerkezetet visszabontotta.

– A városnak nem volt más lehetősége, hiszen a teraszbővítést a vízfolyás tulajdonosa, vagyis az önkormányzat engedélye nélkül kezdte meg a vendéglátó tulajdonosa. Ezért szólítottuk fel arra, hogy távolítsa el a szerkezetet, aminek eleget is tett. Bízunk benne, hogy ezt a terület helyreállítása követi, hiszen a Szinva teraszon jelentős bontási munkát végzett a patakmeder szintjén, és a kovácsoltvas korlátokban is – mondta a főépítész.

Minap.hu; Fotó: Minap.hu/Végh Csaba