Bundeswehr. Megpróbálta begyömöszölni a nemi szervét egy harmadik, alvó társuk szájába

Egyre nagyobb a botrány Németországban, miután kiderült, hogy a litvániai hadgyakorlaton a Bundeswehr katonái olyan részegek voltak, hogy ki kellett hívni az elöljáróikat, videóra vették, hogy alvó társaik szájába lógatják a nemi szervüket, és Hitler születésnapján a Führert éltették.

Annegret Kramp-Karrenbauer (képünkön)nem örül: a német hadügyminiszter, akit nem is olyan régen, a CDU elnöki tisztségéről való tavaly februári lemondása előtt még Merkel legvalószínűbb utódjaként tartottak számon, akut politikai kríziskommunikációs üzemmódban van, amióta a Spiegel hétfőn megírta, hogy idő előtt kellett hazazavarni négy német katonát egy nemzetközi NATO-küldetésről, mert teljesen vállalhatatlanul viselkedtek egy partin.

 

A NATO-katonáknak elvileg szigorúan tilos az alkohol, a gyakorlatban azonban ezt annyira nem tartották be, hogy a hétvégi eltávon a litván hotelben úgy leitták magukat, hogy a szállodából inkább kihívták a német katonai rendészeket. Egy alkalommal az egyikük videóra vette, ahogy a társa megpróbálja begyömöszölni a nemi szervét egy harmadik, alvó társuk szájába, de más, rendszeres szexuális visszaélések gyanúja is felmerült.

Az ennél is nagyobb botrány akkor tört ki, amikor az is kiderült, hogy a német egységben április 20-án, Hitler születésnapján a Führert dicsőítő dalokat énekeltek. Ezt a beszámolók szerint az egyik elöljárójuk is hallotta, ezt azonban elmulasztotta jelenteni. Egy ilyen eset a náci múlttal hivatalosan a legszigorúbban szakító Németország fegyveres testületében bárhol óriási botrány lenne, de az egészet tetézi, hogy ez éppen egy litvániai NATO-küldetésen derült ki, amit ki nem mondva ugyan, de a Baltikumot fenyegető Oroszország megfélemlítésére tartanak meg évek óta.

Az orosz propaganda számára ezzel a náci nosztalgiával gyakorlatilag arany tölgyfalombokkal ékesített vaskereszttel kivert ezüsttálcán kínálják a muníciót, hogy a NATO-csapatokban a tengelyhatalmak reinkarnációit láttassák.