Nekimentek Mészáros Lőrinc szegedi fürdőjének a nyugdíjasok, mert tízszeresét fizethetik az éves belépésért

Az csak pikáns részlete az ügyletnek, hogy 2007-ben a város a közös cégbe saját részét az apportként bevitt Dóra-kúttal egyenlítette ki, ebből a termálkútból táplálják a Napfényfürdő medencéit, gyakorlatilag a néhány évvel ezelőtti eladáskor ennek az árát kapták vissza az infláció mértékével megtoldva, 1,4 milliárd forintot. A kút a városi üzemeltetésű Partfürdő területén van, ők most fizethetnek az innen kivett vízért, míg Mészárosék saját kútból veszik ki a termálvizet. Tehát Szegeden a szállodatulajdonos milliárdosé a Forrás Szálló, a vele szinte egybeépült Napfényfürdő, és az aranytojást tojó termálkút is. Tulajdonképpen ezért is szorul magyarázatra a drasztikus áremelés, hiszen Szegeden olcsón vehették meg a komplexumot, és a dologi kiadásokat is csökkenti a saját kút.

 

Kétségkívül rossz éve volt tavaly a Napfényfürdőnek is, a 2018-as 3 milliárdos nyereség után 2,4 milliárdos veszteség következett. A környékbeli fürdők hasonló cipőben járnak, de ilyen mértékű emeléssel nem találkoztunk, bár a makói és a mórahalmi fürdők is önkormányzati tulajdonban működnek. A Hajdúszoboszlón működő, és szintén önkormányzati tulajdonú gigakomplexum élményparkjába is olcsóbb a belépő, itt a felnőtt jegyért hétköznap 3700, hétvégén és főszezonban 4100 forintot kell fizetni, az uszodai részlegre 1800 forintért lehet bemenni. Nehéz az almát a körtével összehasonlítani, de Hajdúszoboszlón, az uszodai részlegen van nyugdíjas bérlet, míg a szegedi Napfényfürdőben semmilyen nyugdíjas bérlet nincs. Hajdúszoboszlón a 30 alkalmas uszodai nyugdíjas bérlet ára 18 ezer forint, míg a Napfényfürdőben a teljes területre, ami töredéke a hajdúszoboszlóinak, érvényes bérlet ára 51 ezer forint.