Változás a Miskolci Járási Hivatal élén
Új vezetőt neveztek ki a Miskolci Járási Hivatal élére. Kovács Petra június 1-től irányítja a legnagyobb fővároson kívüli járási szervezetet, amelynek csaknem 320 dolgozója van. Az új vezetőt Alakszai Zoltán kormánymegbízott előterjesztésére György István területi közigazgatásért felelős államtitkár nevezte ki. Jelölése kapcsán Alakszai Zoltán kiemelte: „Kovács Petrát kiemelkedő szakemberként ismertem meg, aki ismeri a miskolciak problémáit. A járvány elleni védekezésben is bizonyította, hogy szakmai és emberi szempontból is lehet rá számítani és áldozatkészen szolgálja az itt élőket.”
Fotó: B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal
Kovács Petra sokrétű vezetői tapasztalatokkal rendelkezik. Az évek során szemléletében egyre fontosabbá vált az empatikus hozzáállás mind a kollégái, mind pedig az ügyfelek irányában. A siker kulcsát továbbra is a bátorító, következetes, célorientált vezetői magatartásban látja, szeretne bizalmat ébreszteni a munkájuk és a hivatal iránt. „A nyitott hivatal elvét követjük. Az ügyfélbarát közigazgatást igyekszünk még közelebb vinni az emberekhez, hogy bizalommal forduljanak hozzánk és elégedettek legyenek ügyeik intézésével kapcsolatban” – hangsúlyozta.
(A borítóképen: Az új hivatalvezető, Dr. Kovács Petra és Dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott)
