Skip to content

Fidesz buziknak. Fidesz-alapító: „Két-három államtitkárról is tudom, hogy meleg és kettős életet él”

Több, kettős életet élő, meleg politikus is van a kormányban, akik – Szájer Józsefhez hasonlóan – látszólag példás, heteroszexuális családi életet élnek – állította Kardos József, a Fidesz egyik alapító tagja a Partizán adásában. Kardos a Blikknek nyilatkozva azt is elmondta:

Azért vállalta, hogy nyilvánosan beszél minderről, mert felháborítja a képmutatás, amit a kormány képvisel a melegekkel kapcsolatban.

Kardos azt mondta, két-három meleg, kettős életet élő államtitkárról tud. Saját melegségéről is beszélt az egykori fideszes. Elmondta, ezt annyira nehéz volt elfogadnia fiatalon, hogy háromszor is öngyilkosságot kísérelt meg. Ezzel összefüggésben, a Fidesz-KDNP és a Jobbik által kedden megszavazott homofóbtörvényről szólva azt mondta:

Az elfogadott törvény tükrében különösen fontos, hogy hányan vagyunk, akik ezen keresztülmegyünk. A legnagyobb aljasság ebben a törvénytervezetben az, hogy ennek ellenére ártó szándékkal, pusztán hatalomvágyból politikai ambícióból mennek neki kisebbségeknek, most épp a melegeknek.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



26 Comments

  1. Névtelen
    2021.06.17. - 07:19

    Bírom az ilyen titokzatosan hangulatkeltőket. 🙂

    1
    3
    • Névtelen
      2021.06.17. - 07:59

      jocó, te ne szólj bele

      4
      1
    • Névtelen
      2021.06.17. - 09:16

      Csalódtál kipcsikém, hogy vannak b@zik a fideszben ? 🙂

      5
      1
      • Névtelen
        2021.06.17. - 09:59

        18 év felett azzal….. akivel csak akarsz…ha, fideszes vagy, ha nem.
        Felőlem a tehénnel is.

        aztán;

        Mi köze a fidesznek a fiúk-lányok zsarolásához.

        “Ráckevei szexuális ragadozókra csaptak le a zsaruk: kislányokat zsaroltak fotókkal, egyiküket meg is erőszakolták – Videó is készült róla
        A ráckevei vizsgálók befejeztek egy 2018-ban indított büntetőügyet. Négy gyanúsított, 16 áldozat. Egy 21 éves férfi terhére gyermekpornográfia, szexuális kényszerítés és 14 rendbeli kényszerítés bűntette róható. Három, hasonszőrű társából is gyanúsított lett.”

        1
        2
      • Névtelen
        2021.06.17. - 10:18

        Basszus! Már görögök meg a rómaiak is

        1
        1
      • Névtelen
        2021.06.17. - 10:19

        Én meg Gobbi Hildáról tudom. ÉS?

        1
        2
  2. Névtelen
    2021.06.17. - 08:57

    Aha.
    A egy nagy párt a fidesz hozta létre az Édenkertet, mi? “pusztán hatalomvágyból politikai ambícióból ” 😡 A fidesz hozta létre az LMBT……..P irányultságot, mert ugye
    a pedofil is csak egy “irányultság”

    “ÉDENKERT REBORN”
    Az Édenkert fórum is úgy indult újra, hogy a korábbi oldalukat már törölték. Néhányan lebuktak. A közösség többi tagja rövid ideig megbújt a dark net eldugott sarkaiban, külföldi oldalakon, hogy aztán a veszély elmúltával a korábbiaknál óvatosabban újraszervezzék magukat. 2017-ben, amikori adatokat tartalmazott az adatmentés, az Édenkert Rebornnak 1025 regisztrált felhasználója volt. Többségük magyar, akik megbecsülhetetlen mennyiségű, az esetek egy részében saját gyártású gyermekpornográf tartalommal árasztották el a világhálót. Élményeket cseréltek, bátorították és tanácsokkal látták el a valós élményben még nem részesült tagokat: hol érdemes vadászni, hogyan lehet rokonságban vagy ismerősök gyerekét elcsábítani, mire kell vigyázni, hogy a család előtt le ne bukjanak, mennyi idős kortól és hogyan lehet beavatni a saját gyermeket és arra nevelni az élettársat, feleséget, azaz a gyermek anyját, hogy az elfogadja a különös játékot.
    ….
    Az Édenkert felhasználóinak nagy hányada számolt be valós élményekről, annak is jelentős része nem alkalomszerűen, hanem tartósan abúzált, elsősorban saját gyermeket. A fórumbejegyzések között elvétve akadt olyan, akinek egyáltalán nem volt még gyermekkel szexuális kapcsolata, ők is segítséget vártak a csoportban, hogyan küzdjék le bátortalanságukat vagy arról számoltak be, hogy megfelelő alany nincs elérhető közelükben, ezért arra vártak tippeket, hogy hol, milyen helyeken, illetve fórumokon találhatnak maguknak gyermekpartnert. Az összes bejegyzés között egyetlen egyet sem találtunk, amely arról árulkodna, hogy van olyan tagja a csoportnak, amelyik betegségként tekint szexuális irányultságára, tehát elítéli a gyermekkorúval való szexuális aktust, azért nem is törekszik ilyen együttlétre. Ami a leginkább gyomorforgató, hogy a bejegyzéseikből kiderül, a többség az óvodás korosztályhoz vonzódik és csak kisebbik hányad az, amelyik szexuálisan már érettebb kamaszokra utazik. “

    1
    5
    • Névtelen
      2021.06.17. - 10:04

      Nálatok van ebből is abból is dögivel. Ezt feleslege volt ilyen hosszan ecsetelned.

      7
      1
    • Névtelen
      2021.06.17. - 20:25

      Azért kibaszottul tájékozott vagy ezen a téren!!
      Megérdemelnŕl egy kötelet a nyakadba!!!

      • Névtelen
        2021.06.17. - 22:01

        Basszus! ne akard már, hogy Ildikó néni leveleket írogasson. . Van neki elég baja a megszűnő mszp-ban

        Ez mondta Debreczeni elvtárnak az idolod:

        “Mi csináltuk meg a “köteles akciót” is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt,
        amelynek a vége a köteles tüntetés.”

        • Névtelen
          2021.06.17. - 22:36

          Megjöttél basszusbarom?Ma még nem zabáltál krumplit?Meg kell szolgálni a moslékot?

  3. Névtelen
    2021.06.17. - 09:00

    A törvény lényege; 18 éves koráig nem beszéljük rá a gyerekeket semmire.

    2
    7
    • Névtelen
      2021.06.17. - 10:04

      Ez a kamukereszténységre is ugye?

      9
      1
      • Névtelen
        2021.06.17. - 22:10

        menjél már!
        Még senkinek nem ártott meg.
        “Einstein „vallása”, ahogy ő gyakran kifejtette, inkább kozmikus tisztelet, csodálat és a buzgó alázatosság a természet harmóniája előtt, mint hinni egy személyes Istenben, aki képes az egyének életét irányítani.”

        Egyébként meg nagy ívben xxxxxxxxxx a libernyákok fejét

        “Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.”

        ― Karinthy Frigyes

        “Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy muszlin, akkor keresztény lettem. És annyira vagyok keresztény, amennyire muszlin az, aki bejött a szobába.”

        B@ssza a csőrötöket, mi?

        • Névtelen
          2021.06.17. - 22:41

          Ez az a karinthy,akiről elnevezett színház élére most neveztetek ki egy nagytapasztalatú 28 éves vidnyánszki huszárt?Ne égesd magad még jobban bohóc!

        • Névtelen
          2021.06.18. - 08:05

          “Még senkinek nem ártott meg”
          Akkor semmiből sem tart feltárni a papi pedoügyeket nem te kis ministránsfiú?

    • Névtelen
      2021.06.17. - 10:06

      Nahát.Én meg azt hittem hogy ez a pedofilok ellen szól.Most akkor ki hazudik?Te, vagy a kormány?

      10
      1
      • Névtelen
        2021.06.17. - 22:23

        Ha, ennyire vinnyogtok, akkor a kormány helyesen gondolkodik , kirakta a 18-as karikát az LMBTQ..IQ…P elleni irányultság dolgában.

        1
        5
        • Névtelen
          2021.06.18. - 09:14

          Szóval akkor 18 év alattiak nem szexelnek szerintetek debilkupac?

      • Névtelen
        2021.06.17. - 22:38

        Melyik irányban vagy eltévelyedve , eltérítve? qver, leszbi vagy pedofil?

        • Névtelen
          2021.06.18. - 07:48

          mint orbán fXXXXXXXX

        • Névtelen
          2021.06.18. - 08:09

          Miért?Attól függ ,hogy mi lesz a következő handabandázásod nerkullancs?

        • Névtelen
          2021.06.18. - 08:49

          Kérlek szépen pont mint Szájer, Gazsi, és Kaleta, így ebben a sorrendben

  4. tóni bátyátok
    2021.06.17. - 09:08

    Annyit se tudtok, a buzik jobb/bal agyféltöke között 10X annyi idegi kapcsolat van! Ezért található köztük annyi zseni, művész, költő!

    • Névtelen
      2021.06.17. - 10:00

      kompenzálás

  5. Névtelen
    2021.06.18. - 13:27

    A fidesznek, ill. a legfelső szűk körnek az az érdeke, hogy sakkban lehessen tartani az embereiket akár ezzel, akár pénzügyi stiklikkel, akár másféle kalandokkal, pl. Borkai ügye sem volt titok a legbelső körökben, mégis elindították, stb. stb. stb.
    Legtöbbjük visszamehetne babysiternek, parkettásnak, vagy még annak se, ha kiesne a pixisből, mehetne közmunkásnak, márpedig ezek megszokták a felső középosztályhoz viszonyítva is luxusos életvitelt, meg az elég, ha odaszólok telefonon stílusú kivételezett státuszt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.