Lassan Moki lesz a legszimpatikusabb ember ebben a nagy miskolci összefosásban. A nap

Sosem gondoltam volna, hogy azt mondom, lassan Moki lesz a legszimpatikusabb ember ebben a nagy miskolci összefosásban.

14 Responses

    1. Az ki van csukva

      2019. szept. 14.
      „Menjetek a halál f…szára” – ordította magából kikelve a
      nyílt utcán, a MIKOM székháza előtt, az „összellenzéki”
      tüntetésen Mokrai Mihály, az MSZP egykori alpolgármestere, Veres Pál képviselőjelöltje.”

          1. Ő legalább nem ígér olyat amit nem tud megcsinálni, egy kicsit más mint a dörzsölt szájmon a róka.

            2
            2
          2. a szocialista szocializmust akar vagy kapitalizmust?
            Nekem kauciót, magának palotát.

    1. A möszöpö kiszorul. „Nem bírnak magukkal a progresszívek

      LEÖNTÖTTÉK A HORTHY-SZOBROT, AMIT SZOMBATON AVATNÁNAK
      A tervek szerint szombaton avatják fel Hajdúbagoson Horthy Miklós köztéri szobrát.
      …a szobor már hónapok óta új helyén áll, csak a pandémia miatt eddig nem volt lehetőség az ünnepélyes avatásra. Amíg azonban nem jelent meg az interneten a szombati avatás időpontja, senki sem bántotta. Reggelre viszont ismeretlen tettesek – vélhetően fáradt olajjal – leöntötték a szobrot, amit az avatás előtt személyesen Szabó Lukács polgármester is igyekezett megtisztítani. Szabó Lukács feljelentést is tett a rendőrségen.”

  1. SOS!!! Rovinjban vagyunk és elhagytuk a kocsikulcsot. Jön valaki a hétvégén, akivel a fiam el tudná küldeni a pótkulcsot? Telefonszámom: +3670 546 9795 Hálás köszönettel: Fehér Csaba

  2. Meg kell hagyni, ő legalább nem dönt ki semmit, mint a kevésbé jobbik balfasz.

    2
    1
  3. Mint képviselő, kiválóan végzi a munkáját, nála nincs kikapcsolt telefon, mindenkit meghallgat és amiben tud segít, ezt többször megtapasztaltuk mi, a körzetében élők. Köszönjük a munkáját.

    5
    3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű