A költségvetésnek 826 millió forint kárt okozó, részben takarítással és lakatosmunkával foglalkozó céghálózatot működtető bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a napokban – tudatta a szervezet nyugat-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense május 25-én az MTI-vel. Haszon Dávid elmondta, hogy a NAV bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indított nyomozást.

A gyanú szerint a „Győr-Budapest-Miskolc tengelyen” tevékenykedő bűnszervezet többszintű céghálót és egy, azt kiszolgáló számlagyárat működtetett.

A cégek egy része alvállalkozókon keresztül valós szolgáltatásokat nyújtott, egyebek mellett takarítást és lakatosmunkát, más részét azonban kizárólag számlázásra hozták létre. Alvállalkozói szinten a sűrűn váltott „bukó cégek” csaknem nyolcszáz embert foglalkoztattak. Az alkalmazottak ugyanazokat a feladatokat látták el ugyanazokkal az eszközökkel és gyakran ugyanazon a helyszínen, annak ellenére, hogy rendszeresen egyik foglalkoztatótól a másikhoz jelentették át őket. Haszon Dávid azt közölte, hogy

a nyomozók a bűnszervezet felszámolására szervezett akcióban 11 embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötöt letartóztattak.

Az akció során egy nap alatt 26 ingatlant zároltak, több millió forint készpénzt, nagy értékű karórákat foglaltak le és 18 bankszámlát fagyasztottak be mintegy 750 millió forint értékben. A papíralapú könyvelés és elektronikus nyilvántartások mellett az elkövetők telefonjain tárolt adatokat is begyűjtötték, mert sokan közülük titkosított kommunikációra alkalmas mobilapplikációkon és levelezőrendszereken tartották a kapcsolatot. Haszon Dávid azt mondta, hogy a bűnszervezetet az ország „egyik legnagyobb székhelyszolgáltatójának vezetője felügyelte”.