Borkai, szex, Adria. A Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, Glázer Tímea is értesült a felvételekről?

Ha csak a felvételek – eddig ismert – útját követjük, akkor ugyan még nem jutunk el az “Ördög ügyvédjéhez”, de legalább kideríthető, milyen körökhöz került el az anyag. A felvételek először a videózó lányt megbízó F. Gábornál és feleségénél, F. Klaudiánál landoltak 2018 tavaszán. Ezzel kapcsolatban két lehetőség merült fel: az egyik, hogy F. Gáborék 100 ezer forintot ajánlottak annak a lánynak, aki elkészítette, és aki a gyanú szerint a hajón bulizó ikerlányok egyike volt. Ezután a felvételt a lány elküldte F. Klaudiának, de van olyan magyarázat is, miszerint F-ék a hajóút után elvették a lány mobilját, és úgy jutottak hozzá a videókhoz, képekhez. Bárhogy is történt, ezután nem sokkal egy, a felvételeket tartalmazó pendrive biztosan a budapesti éjszakai élet egyik ismert alakjánál, a Dózsa György úti autóbaleset miatt ekkor házi őrizetben lévő M. Richárdhoz került, méghozzá F. Gáboréktól. Ha pedig videó nem is, de képfelvételek kerültek F. Gábor édesanyjának élettársához, Póczik Józsefhez is, az ETO egykori focistája ezeket vitte el Borkainak nem sokkal az adriai hajóút után. Az is biztos, hogy már egy évvel a botrány kirobbanása előtt a Fidesz felső vezetése is tudott a felvételekről, volt, aki látta is azokat. Azt kiderítettük, hogy a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor ismerte F. Gábort, tehát életszerű lenne, hogy tőle értesült a felvételek létezéséről, esetleg látta is azokat. Ugyanakkor sikerült megszereznünk egy olyan tanúvallomást is, ami arról árulkodik, hogy 2019 augusztus elején Borkai Zsolt ellenzéki kihívója, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, Glázer Tímea is értesült a felvételekről.

Glázer Tímea a testvérén, az egykori labdarúgón, Glázer Róberten keresztül ismeri Póczik Józsefet. Márpedig az a tanú, P. Péter, aki Póczik és Rákosfalvy között is közvetített, a rendőröknek azt mondta: a volt labdarúgó azt állította neki, hogy 2019 augusztusában a felvételeket megmutatta Glázer Tímeának.

Emlékszünk még P. Péterre? Ő Rákosfalvy egyik ismerőse, aki 2019 júliusában hívta fel az ügyvédet. P. Pétert ugyanis felkereste Póczik József, és azt mondta, egy “megbízó” üzenetét közvetíti: nála vannak a felvételek, és tízmillió forintot kér. (P. Péter annak a P. Zoltánnak a testvére, aki J. Zoltánnal korábban már sikeresen megzsarolta Rákosfalvyékat.) Ám Pócziknak nem volt szerencséje, Rákosfalvy vallomása szerint 2019 szeptemberében lepattintotta őt.

Tímea közölte vele, hogy a DK véleménye szerint Borkai annyira erős, hogy az ellenzék véleménye szerint nem tudnának mit kezdeni a felvételekkel,

illetve pénzük sem volt, így azokat nem tudták megvenni Pócziktól” – állította vallomásában P. Péter, aki szerint Póczik titokzatos “megbízója” ezután döntött úgy, hogy inkább Rákosfalvyéknak adja el a felvételeket, mert „őket jobban tiszteli”. Nem mellékes, hogy noha Póczik mindenkinek, így Borkainak és Rákosfalvynak is azt állította, hogy egy rejtélyes megbízó üzeneteit közvetíti, P. Péter szerint nem volt megbízója, a saját szakállára dolgozott.

„Józsi nekem azt mondta, hogy miután Rákosfalvy nemet mondott Józsinak, a „megbízója” végül ingyen adta át a felvételeket a DK-nek, akik számára addigra érdekessé váltak ezek a felvételek” – vallotta P. Péter. https://hvg.hu/360/20210525_Kertem_hogy_probalja_mar_meg_leallitani_az_ordog_ugyvedjet__a_Borkaisztori_hattere_4_resz