NYÁRON NYÍLIK A BÜKKI CSILLAGDA, AHOL FEKVŐ FOTELEKBŐL KÉMLELHETJÜK AZ ÉGBOLTOT

Négy évvel ezelőtt írtunk először a Répáshutára tervezett Bükki Csillagdáról, most pedig itt a hír, hogy az épületkomplexumon az utolsó simításokat végzik, és várhatóan idén nyáron meg is nyithatja kapuit. Az élményközpontban többek között virtuális űrutazás, 5D-s univerzum és csillagvizsgáló kupola is várja majd a látogatókat.

Az építkezés tavaly nyáron kezdődött, a munkagépek egy éve dolgoznak Répáshuta mellett, ahol Közép-Európa legmodernebb csillagvizsgálója épül fel. Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, a legkülönlegesebb élményt az úgynevezett 5D-s univerzum nyújtja majd, amely a virtuális valóság segítségével érzékelhető közelségbe hozza a világűrt.

A látogatók fekvő fotelekből szemlélhetik majd a csillagos égbolt mozgását, miközben a világűrről is sokat tanulhatnak. Itt ugyanis a csillagokat és a csillagképeket is azonosítani lehet majd.Mindemellett olyan virtuális valóságon alapuló élményeket is ígérnek, amelyek segítségével át lehet élni azt a csodát, amit az űrben vagy a Mars felszínén az űrhajósok is megtapasztalhatnak.

A Bükki Csillagda évente harminchétezer látogatóra számít. A csaknem 700 négyzetméteres bemutatótérrel rendelkező, öt fő attrakcióból álló létesítmény befogadóképességét az élményelemek határozzák meg. Az egyes helyszínek egy időben egyszerre húsz fő befogadására lesznek alkalmasak, teszi hozzá cikkében a Minap.hu.