MISKOLC VÁROS NAPJÁN MÁR LEHET CSOBBANNI A SELYEMRÉTEN

Május 11-én első ütemben a strand két medencéje nyílik meg a vendégek előtt, a többi várhatóan pünkösdre vagy gyereknapra lesz látogatható. A Barlangfürdő a veszélyhelyzet elhárítása miatt jelenleg is zajló beruházások okán egyelőre zárva marad, a Miskolctapolcai Strandfürdő pedig előreláthatólag május második felében nyithat ki. Az Ellipsum június második felében fogadhat először látogatókat, itt egyelőre a leendő dolgozók toborzása folyik.

Jó hírrel szolgál a város a rendszeresen strandra, úszni járóknak: már nem kell sokáig várniuk, hiszen a korlátozások enyhítésének köszönhetően hamarosan megnyitja kapuit a Selyemréti, és a Miskolctapolcai Strandfürdő is. A felnőtteknek védettségi igazolvány szükséges, a 18 év alattiak a nélkül is bemehetnek.

Mind a két strandon a nyitáson dolgoznak. A Selyemréten jól haladnak a munkával, valamivel előrébb tartanak, mint Miskolctapolcán. A medence például teljes egészében fel van töltve, a takarítás mellett a már vízzel megtelt medencében rendszeresen vesznek mintát a vízből. A Selyemréti strand – a korábbi nyitva tartás szerint – előreláthatólag ütemezetten nyitja meg kapuit. Koreny György, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, május 11-én, Miskolc város napján várhatóan két medence – az úszó és a dögönyöző – látogatható lesz. A többit a tervek szerint május 30-ára, gyereknapra tudják megnyitni, de ha jól haladnak a munkával, akkor még a pünkösdi hétvége – tehát május 23-24. – is szóba jöhet.

Miskolctapolcán május második felében lehet számítani nyitásra, itt még javában dolgoznak. A gyerekek által kedvelt medencében lévő játékok egy része még a parton várakozik, hogy a helyére kerülhessen. A tervek szerint itt is ütemezetten történik majd a nyitás, először a wellness rész, később pedig az úszó- és gyermek medence lesz látogatható. A belső részben pedig újdonság is várja a vendégeket.

Fotó. A Selyemrét meg nem valósult tervei.