Vajon a globális nagyvállalatok, mint a Samsung vagy a Lenovo, azért fektetnek be Magyarországon, mert meghatotta őket egy Szijjártó-nyilatkozat, vagy azért, mert a jelentős összegekért alkalmazott könyvelőik, elemzőik, tanácsadóik hada azt hozta ki, hogy ez a leghatékonyabb módja a termelésnek?

Utóbbi kérdés megválaszolását illetően érdemes áttekinteni Szijjártó bejelentéseit. A fent említett öt kínai befektető a 117 milliárdos beruházási értékre 23 milliárd forintos állami támogatást kapott, azaz a magyar kormány a cech jó 20 százalékát állta. De általában véve is igaz, hogy a magyar állam rendkívül bőkezű a külföldi beruházókkal szemben, és nem sajnálja a százmilliárdokat a gyárépítésekre.

Emellett a magyar munkaerőköltségek (azaz a bérek) európai uniós összehasonlításban a legalacsonyabbak között vannak, a társasági adókulcs a legkisebb az EU-ban, és világszinten is csak a legvadabb adóparadicsomokban kell kevesebbet adózniuk a cégeknek (Bahamák, Brit Virgin-Szigetek, Turks- és Caicos-szigetek stb.), továbbá a közvetett jelek szerint a forint gyengesége is részben annak tudható be, hogy a kormány és a jegybank az olcsó munkaerő jelentette (vélt vagy valós) versenyképességi előnyt féltve nem akarja megtámogatni az árfolyamot.

Sajnos nem arról van szó, hogy a magyar gógyi valamiféle forradalmian új gazdaságfejlesztési módszert talált volna ki. Azt a stratégiát, amikor egy ország az adócsökkentéssel, vámcsökkentéssel, árfolyamgyengítéssel és a munkaerő költségének adminisztratív korlátozásával próbálja magát versenyképesebbé tenni, a szakirodalomban „race to the bottom” (kb. verseny a mélybe) néven szokás emlegetni. A stratégia bírálói szerint ezek az intézkedések súlyos társadalmi károkkal járnak, és (legalábbis egy bizonyos ponton túl) az ország hosszabb távú, fenntartható fejlődését sem segítik.

Egy másfajta növekedési stratégia, amikor az ország nem a munkaerő árának minimalizálására, hanem az ár-érték arányának maximalizálására törekszik, például az oktatás, felnőttképzés fejlesztésével, a vállalkozói infrastruktúra modernizálásával, a kiszámítható üzleti szabályozással, hatékony jogrendszerrel, a fejlett szolgáltatások felkarolásával. Ez utóbbi stratégia példájaként (az egyébként az adóparadicsomságtól sem visszariadó) Írországot vagy Észtországot szokás felhozni; míg az előbbi stratégia inkább Magyarországnál szegényebb latin-amerikai és délkelet-ázsiai országokra jellemző.https://telex.hu/gazdasag/2021/05/07/keleti-nyitas-szijjarto-orban-kina-gazdasag-vilaggazdasag-befektetes-kifektetes-agyrem