Az ATV Egyenes Beszéd vendége volt Lisziewicz Julianna immunológus, aki az erőltetett tempójú oltási terv és a szombati nyitás ellenére továbbra is rendkívüli óvatosságra intette az embereket.
A szakember úgy fogalmazott, hogy bár már van rá lehetőség, ő mégis szeretne mindenkit lebeszélni arról, hogy beüljön étterembe vagy zárt térbe. Mivel egyik vakcina sem nyújt 100 százalékos védelmet, ő ezt még a második oltás után két héttel sem ajánlja senkinek.
Lisziewicz ezt azzal indokolta, hogy maszkban nem lehet enni, és mivel még mindig nagyon terjed a vírus, ha csak egy fertőzött van a helyiségben, beszéd és evés közben mi is megfertőződhetünk.
A mozi- vagy színházlátogatásról azt gondolja, hogy két maszkon keresztül a vírus senkit nem fog megfertőzni, de ha popcornevés közben levesszük, és van fertőzött a teremben, máris megugrik a valószínűsége, hogy mi is elkapjuk a vírust.
Az edzőterembe járást, focimeccsen szurkolást szintén csak maszkban javasolja,
az uszodát akkor engedné, ha korlátoznák az egyszerre medencében lévők számát. Az immunológus úgy gondolja, hogy a fenti tevékenységekkel meg kell várni, hogy ott tartsunk, ahol most Izrael, ahol 10-20 ember hal meg naponta.
Az immunológus nagyon csodálkozna, ha nem okozna nálunk is egy negyedik hullámot az indiai helyzet, de abban reménykedik, hogy az oltásoknak köszönhetően az újabb járványhullámok már egyre kisebbek lesznek.
via HVG
ballibsi riogatás
„Lisziewicz Julianna (Budapest, 1959–) magyar biológus-vegyész, a DermaVir nevű AIDS-ellenes gyógytapasz kifejlesztője. Testvérével, Zsolttal együtt megalapította a Genetic Immunity Kft.-t, amely újpesti telephelyén végzi a termékkel kapcsolatos vizsgálatokat. Édesapja: Lisziewicz Antal matematikus, a Magyar Optikai Művek Állami Díjas optikai főkonstruktőre.
Az első Lisziewicz a családi hagyomány szerint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Bem apóval érkezett Lengyelországból.
Lisziewicz Julianna ifjúkorában a kosárlabdázással kacérkodott, de tizenhét éves korában egy téli sportbalesetben megsérült a térde, ezért kéttucatnyi felnőtt válogatottság után más pályát kellett választania. A műegyetem vegyészmérnöki karának elvégzése után biológusmérnök lett, majd a diplomázás után férjével a németországi Göttingenbe költözött.
„Dolgozni akart. Takarítónő, portás, bébiszitter, bármi szívesen lett volna, de sehol sem kellett. Német szomszédja ekkor azt kérdezte: miért nem megy doktori iskolába? Ötven professzornál jelentkezett, persze mindenhonnan kidobták. Aztán a szerencse mégis mellé szegődött. Ő ugyan nem tudott bridzselni – és ma sem tud -, ellenben a szomszéd hölgy igen, akinek egyik „zsugapartnere” a göttingeni Max Planck Intézet igazgatójának, Kramer professzornak volt a felesége. A hölgy beajánlotta, Kramer behivatta, kifaggatta, majd próbaidőre felvette.”
Végül, a szokásos három-négy év helyett másfél év alatt szerezte meg a doktori címet. Az intézetben rákkutatással (sejtciklusvizsgálatokkal) foglalkozott, de miután ösztöndíjat kapott, a világ legnagyobb kutatóintézetébe, az egyesült államokbeli Bethesdában található National Institute of Health-be került.
1989-ben meglátogatták a szülei, akik a repülőtéren megvették a Scientific American AIDS-el foglalkozó különszámát. Ez indította el Juliannát az AIDS-szel kapcsolatos kutatások irányába….”
Gratulálok neki tiszta szívből.
Ez is a ritka ksi magyar csoda, és példa arra, ha valamit elakarsz élni, menj el ebből az országból.100 éve is így, volt, most is így van!
Szép karrier, hasznos tanácsok!