Évközi nyugdíjemelés jöhet a járvány miatt

 

Pótlólagos nyugdíjemelést hajthat végre a kormány a vírushelyzet miatt, ezt a Magyar Nemzetnek nyilatkozta Tállai András pénzügyminiszter-helyettes. azt mondta, mivel az infláció a tervezett három százalék helyett 3,6 százalék lehet, ezért a költségvetési törvény módosítása nyomán 0,6 százalékos évközi kiegészítő nyugdíjemelés jöhet.Az előterjesztés értelmében már nyár elején egy összegben megkapnák az érintettek az első hónapokra járó, 0,6 százalékos kiegészítő emelést, azután pedig ennyivel több lenne a havi juttatás. A pénzügyminiszter-helyettes nyilatkozata szerint a kiegészítő nyugdíjnövelés átlagosan évi tízezer forintot jelent, a 2,5 millió nyugdíjas ezzel összesen 26 milliárdot kaphat.

Hozzátette, hogy az infláció alakulásától függően novemberben újabb kiegészítés is járhat.